Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2004 (25. évfolyam, 1-12. szám)

2004-02-01 / 2. szám

m^úzEUMi Hírlevél Múzeumi könyvtárak Bemutatjuk a százhalombattai Matrica Múzeumot és könyvtárát A múzeumot a város alapította néhai Ferenczi Illés tanácselnök-helyettes kezdeményezésére. A gyűj­temény alapját elsősorban a 60-as, 70-es években folytatott nagy építkezések során megbolygatott ré­gészeti lelőhelyekről előkerült és begyűjtött leletek jelentették. Ferenczi Illés és a hozzá csatlakozott lel­kes helyi csapat figyelemmel kísérte a munkálatokat, és vigyázott arra, hogy ne kerüljenek illetéktelenek kezébe az értékek. Ezen kívül néprajzi, helytörté­neti tárgyakat is gyűjtöttek. Ma a múzeum falán elhelyezett emléktábla tudatja a látogatóval, hogy élt Százhalombattán egy férfi, aki szívügyének tekin­tette a múlt emlékeinek ápolását és méltó helyen történő megőrzését. A múzeumot jelenleg is a város Önkormányzata tartja fenn. Az állandó kiállításon kívül évente átlag öt, hat időszaki kiállítás látható a néprajz, népművészet, helytörténet, kortárs képzőmű­vészet, ritkábban a régészet témakörében. A múzeum kezdeményezésére, mára teljes régészeti és természeti védelmet élveznek Százhalombatta régészeti lelőhe­lyei - a bronzkori földvár, a névadó vaskori halmok, a vaskori sánc és a földvár, a római tábor, - hogy csak a legfontosabbakat említsük. A Matrica-i ásatások leletanyaga Ceglédről átkerült Százhalombattára, majd később a bronzkori, vaskori, római kori ása­tások és leletmentések anyagával bővült a régészeti gyűjtemény. A múzeum gyűjtő és kutató munkáját támogató Százhalom Alapítvány megvásárolta a Tég­­lagyár fölötti löszdombon található bronzkori földvá­rat. A néprajzi és helytörténeti gyűjtés is folyamatos, elsősorban az itt élő szerb kisebbség hagyományai és vallási ünnepei kerültek megörökítésre hang- és vi­deokazettán, de a kismesterségek és a dunai halászat témája is jól gyűjthető volt az utóbbi időkig. Az állandó kiállításon a látogatók megismerked­hetnek egy közel 4000 éves település történetével, szelle­mi és anyagi kultúrájával. Az állandó kiállítást 1999-ben kezdték el a múzeum munkatársai újra rendezni, és 2000-ben fejezték be. A korszerű modem kiállításhoz készülőben van egy új katalógus is, amely tartalmazza az összes tárgy leírását, azok lelőhelyét, datálását, leltári számát, szakmai ismertetését és fotóját. Terveik szerint a tudományos közlés mind a szakmának, mind pedig az érdeklődő közönségnek szól majd. A Matrica Múzeum és a Százhalom Ala­pítvány kezdeményezte a helyi önkormányzatnál a vaskori halomsíros temetőben előkerült 115. sz. halomsír eredeti helyén történő konzerválását, hely­reállítását és bemutatását. Mellette épült 1996 óta a Régészeti Park, amelybe bronzkori és vaskori házak, melléképületek, kemencék hiteles másolatai kerültek. A Régészeti Park egyedülálló kezdeményezés hazánk­ban. Áprilistól október végéig több tízezer látogató keresi fel, ismerkednek az őskori élet hétköznapjaival: kerítést fonnak, házfalat tapasztanak, lepényt sütnek. Próbálják elsajátítani az őskori kézművestechnikákat: szőnek, fonnak, edényt formálnak, poncolnak, kő- és csonteszközöket készítenek. A múzeum épületében az állandó kiállítás, az időszaki kiállításoknak helyt adó terem és a dolgozószobák mellett található a szakkönyvtár. A könyvtár nem nyilvános, csak hely­ben használhatják a kutatók, érdeklődők. Jelenleg 5279 leltározott és 840 leltározatlan könyvvel, illetve periodikával rendelkezik. Az állomány gyarapodása főleg csere és ajándék útján, kisebb részben vásár­lással történik. Fő gyűjtőkörük a kísérleti régészet, emellett az általános régészet, az őskor és a római kor, valamint az általános történelmi kiadványok. A szabadpolcokon helyezik el a kézikönyvtár darabjait, a folyóiratokat és a könyveket. A könyvek elhelyezé­se szakrendben történik: általános régészet, őskor, római kor, népvándorlás és középkor, restaurálás, művészettörténet, történelem, magyarországi törté­nelem, vallás, vallásfilozófiai művek és néprajz. Az állomány adatai katalóguscédulákon szere­pelnek, a számítógépes feldolgozás előkészületei már folyamatban vannak. A múzeum kiadványai - mind a sorozatok, mind pedig a monográfiák - felölelik Százhalombatta történetét, az állandó kiállítás be­mutatást és a múzeum meghatározó tevékenységét: a kísérleti régészetet. A Százhalombattai Oktató Napok I. kötete 1998-ban jelent meg, a második kötet nyomdakész állapotban van. Az angol nyelven megjelentett SAX­­Százhalombatta Archeological Expedition Annual Report 1. kötete 2000-ben jelent meg és a második kötete szintén nyomdakész állapotban, megjelenésre készen áll. Az alábbiakban részletesebben is bemutatjuk az egyes kiadványokat. 64

Next

/
Thumbnails
Contents