Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2004 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2004-12-01 / 12. szám
@lí#Túzeumi Hírlevél In memoriam... Boglár Lajos 1929-2004 Elment az utolsó mohikán is... Boglár Lajos halálával egy nagy generáció egyik utolsó képviselője távozott az örök vadász mezőkre, alig néhány héttel a 75. születésnapja alkalmából rendezett kiállítás megnyitása előtt. Az őt ünneplő kiállítás már csak emlékkiállítás lett, egy egészen egyedülálló életútra való emlékezésé. Már születésének körülményei is különlegesek voltak. Luiz Boglár a brazíliai Sao Paolóban született magyarként, az őslakók iránt élénken érdeklődő, jelentős könyvtárral bíró magyar konzul fiaként. Ez a két körülmény meghatározta egész életútját. Azt követően, hogy a világháború miatt családjával hazatérni kényszerült, és beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetemre, egyetemista barátaival „felosztották egymás között a világot". Nem lehetett kérdés, neki Amerika jut. Nem ő választott kutatási területet, az választotta őt. Erre volt predesztinálva. így vált az első magyar amerikanistává, indiánkutatóvá, immár Boglár Lajosként - micsoda újabb paradoxon -, családjának egyedül itthon maradt tagjaként. 6 lett a Néprajzi Múzeum Amerika-gyűjteményének első szakavatott kezelője - amennyiben egyetemista éveit is beleszámítjuk - három évtizeden át. Első magyarországi antropológusként végzett terepmunkát előbb a brazíliai nambikuara, majd a venezuelai piaroa indiánok között. A szükségből erényt kovácsolva vallotta - amit tőle függetlenül tanítványaként magam is követtem -, a terepen minden lehető adatot össze kell gyűjteni, hiszen soha nem tudhatjuk, visszajutunk-e valaha is oda. Mind a mai napig az ő nevéhez fűződnek a Néprajzi Múzeum Amerika-gyűjteményének legalaposabb kutatásokon nyugvó, legjobban dokumentált, bőséges film- és fényképfelvételekkel ellátott tárgyai. Ha csupán a múzeumi munkássága idején bekerült tárgyait tekintjük, csaknem 450 néprajzi tárgy. A terepmunka volt az igazi lételeme. Előbb a kutatói kíváncsiság hajtotta, utóbb ez kiegészült azzal a törekvéssel, hogy a maga eszközeivel javítani próbáljon az általa megismerni vágyott indián közösségek helyzetén. Azonban nem pusztán Boglár Lajos tudományos, múzeumi tevékenysége tekinthető úttörőnek, az évtizedek során valóságos intézménnyé vált. Már múzeumi évei alatt mágnesként vonzotta maga köré az etnológia, az amerikanisztika iránt érdeklődőket, a fiatalabb generáció képviselőit. Köszönhető mindez tudományos tevékenységét is jellemző nyitottságának, vonzó személyiségének, lebilincselő modorának, mozgósító erejének, energiájának, lenyűgöző nyelvtudásának, kapcsolatainak. A Néprajzi Múzeumból való távozását és a Tőkei Ferenc vezette akadémiai Orientalisztikai Munkaközösségbe való kerülését követően - amellett, hogy az ELTE Folklore Tanszékén tartott előadásokat -, saját lakásán, többnyire nyáron adott órákat, szervezett rendszeres összejöveteleket. Egyetemistaként nem pusztán tanulmányokat, könyveket olvastunk, elemeztünk, hanem - ami sokkal fontosabb -, észrevétlenül, lépésről-lépésre egy szemléletet tettünk magunkévá, amely akkoriban még ismeretlen, néven nem nevezett fogalom volt: a másság, a miénktől eltérő kultúra elfogadása, tisztelete. Ugyanez az elv, nyitottság vezérelte akkor is, amikor 1990-ben végre lehetősége nyílt arra, hogy élete egyik nagy álmát valóra válthassa, és megalapíthassa, ismét csak Magyarországon elsőként, az ELTE Kulturális Antropológia Tanszékét, és intézményes formában is meghonosíthassa a tudomány ezen ágát Magyarországon. Boglár Lajos ekkor sem tagadta meg régi önmagát. Tágra nyitotta a kapukat. A szó szoros értelemben harcolt minden diákért a felvételinél, s a későbbi vizsgáknál is. Alighanem ekkor is az az elv munkált benne, hogy az általa követett szemléletet minél szélesebb körben átadja. Ha Boglár Lajos iskolát teremtett - s itt nem csupán a szó legszigorúbb értelmében vett tanszékalapításra gondolunk -, akkor ennek a gondolkodásmódnak az elterjesztésével tette. Elment az utolsó mohikán is... Nehéz elhinnünk, hiszen számunkra Luiz Boglár, Boglár Lajos a vitalitás, az örök tettrekészség példája volt. F. V.-Gy.J Múzeumi könyvtárak Múzeumi könyvtárosok szakmai találkozója Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára 2004. november 22. Idén megrendeztük a múzeumi könyvtárakban dolgozók szakmai tanácskozását. A találkozón nagy számban vettek részt mind a fővárosi, mind pedig a vidéki múzeumok könyvtárosai. A terv az volt, hogy megbeszéljünk olyan közérdekű problémákat, amelyekkel az elmúlt évek változásai nyomán a könyvtárosoknak is szembe kellett és kell nézniük. A központi témák a könyvtárak informatikai ellátottsága, a hazai és nemzetközi együttműködési lehetőségek megismerése, továbbképzési lehetőségek és a könyvtárak közötti csere-kapcsolatok alakulása volt. 392
