Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2004 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2004-12-01 / 12. szám
m^úzEUMi Hírlevél.?© Elsőként „Az elveszett Wawel” címet viselő, kialakításában elegáns régészeti-építészeti bemutatót, amely all. századi rotunda, gazdag oszlopfők és egyéb faragványok mellett ízelítőt adott a várhegy kerámia-leleteiből is: változatos kályhacsempék sokasága, reneszánsz járólapok tömege idézte fel a királyi székhely korai arculatát. Ezt követően megcsodálhattuk a reneszánsz kerengőt, majd a Királyi Lakosztályokban a méltán világhíres, lenyűgöző szépségű 16. századi flamand kárpitokat, a követek fogadótermének faragott kazettás mennyezetét, a freskódíszes, olasz reneszánsz berendezési tárgyakkal bebútorozott termek hosszú sorát, amelyeknek falait királyportrék, valamint 15-17. századi olasz és németalföldi festmények díszítették. - Idő híján csak néhány percet tölthettünk a lengyelek nemzeti panteonjában, a vár Székesegyházában; ennek kriptájában nyugszik szinte minden lengyel uralkodó, itt zajlottak a legfontosabb egyházi és állami ünnepségek. A Czartoryski Hercegi Múzeum felé haladva bekukkantottunk a Főtéren álló Boldogságos Szűz Mária Mennybemenetele Bazilikába, azaz a Máriatemplomba: ékessége, a nürnbergi Wit Stwosz (Veit Stoss) által 1477-89 közt faragott 11x13 méteres, gazdagon aranyozott hársfa-oltár. Az igazi meglepetés a Czartoryski Múzeumban, Lengyelország legrégebbi múzeumában ért minket: kelletlen-értetlen fogadtatás után váratlan volt az invitálás, hogy amennyiben kedvünk van, tekintsük meg a gyűjtemény egyébként zárt, nem látogatható részét. így hát, bár igencsak estébe hajlott az idő és a szinte megállást is lehetetlenné tevő szakmai program mindenkit kifárasztott már, boldogan követtük a gyűjteményrész péntek este még szolgálatban lévő kurátorát, önzőmód kihasználva, hogy lengyelül kitűnően beszélő útitársunk, Dávid Csaba hajlandó volt tolmácsolni. - A múzeum történetét végighallgatva kiderült, hogy a mi Nemzeti Múzeumunkkal szinte egyidőben megalapított heterogén hercegi magángyűjtemény ezen részét eredeti állapotában és összetételében őrizték meg, állították ki ódivatú, a gyűjtemény keletkezési idejét idéző eredeti tárlókban és vitrinekben. Ilyen aspektusból tekintve teljesen más szemmel néztünk már a Hermelines hölgyre, Leonardo da Vinci híres alkotására és a Múzeum másik kincsére, egy Rembrandt-tájképre, a gazdag képtárra, az ókori és keleti tárgy-együttesekre. Aki eljut e gyűjteménybe, jobban megérti a lengyel nemzeti karaktert és történelmet a hercegi család által összegyűjtött, személyhez és eseményekhez köthető tárgyak tükrében. Maga a gyűjtemény sorsa, franciaországi „emigrációja", az orosz fennhatóság alá nem tartozó Krakkóban való elhelyezése, végül a nemzetnek adományozása is erről a mély hazaszeretetről árulkodik. - A gyűjtemény este 7-ig volt látogatható, ezt az időt társaságunk maradéktalanul ki is használta. Szombaton a közlekedési dugók dacára percre pontosan kellett megérkeznünk a Krakkótól tízegynéhány kilométerre fekvő Wieliczkába, a 700 esztendeje folyamatosan működő, turista-látványossággá átminősült sóbányába. Harmincnégyen vállaltuk a sóbányába való lemenetelt, nem is sejtve, hogy a túra rögtön 380 (!) lépcsőfokon való leereszkedéssel kezdődik. A látogatók számára a bánya három szintjét nyitották meg, amely 64 méternél indul és legmélyebb pontja 135 méterrel a földfelszín alatt van. Maga a séta 3,5 km hosszú volt s mintegy három órát vett igénybe, 14°C átlaghőmérsékleten. Azt az egész vezetés alatt éreztük és érzékeltük, hogy idegenforgalomra szakosodott nagyüzemben járunk; az UNESCO Világörökséglistájára Krakkóval egyetemben felkerült földalatti bemutatóhelyen szó szerint egymásba érnek a csoportok. Lemaradásra, a sókristály-alakzatok, bányafolyosók, sószobrok, tavak zavartalan, elmélyültebb megnézésére, turistátlan lefényképezésére vagy csupán pillanatnyi szünetre és alaposabb körültekintésre alig adódott alkalom. 101 méterrel a föld felszínétől, az 1896-ban létrehozott óriási méretű Szent Kinga-kápolnában, a sófaragványokkal (domborművek, csillárok) gazdagon díszített kegyhelyen is épp csak körüljárni volt némi idő. A hatalmas térben a legújabb szobrot is hamar felfedeztük: a lejárat közelében 1999-ben állították fel II. János Pál pápa életnagyságú, egyetlen sótömbből kifaragott szobrát. Végül szorosan a bányaliftbe zsuppoltan jutottunk vissza a felszínre, ahol a környező boltocskákban maradék pénzünket is sókristályokra, emléktárgyakra költhettük. Időnkből még futotta arra is, hogy a bájos, ódon hangulatú városkában körülnézzünk. Végül délután 2-kor pénzből és időből kifogyva, de élményekkel megrakodva indultunk haza. Az őszi, napfényes időben a lengyel határ után közkívánatra lassítva, ellenfényben is megörökítettük Árva várának sziklát koronázó északi tornyát, s végül a szokásos besztercebányai szünet után este Pesten, a Blaha Lujza téren búcsúztunk egymástól. Szoleczky Emese 389
