Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2004 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2004-11-01 / 11. szám
(m^úzEUMi Hírlevél J© mény számára. A darab Horgosról került Szegedre. Egy ottani férfi a homokbányából ásta ki a muzeális értékű tárgyat, majd ezt követően a maga által alkotott kiegészítőkkel működésbe hozta a szerkezetet. Ismerősei számára jó pénzért őrlést is vállalt, így nem véletlen, hogy nehezen vált meg a történeti jelentőséggel bíró malomtól. A múzeum nem kis anyagi áldozatot hozott, hiszen a férfi egyre csak felfelé tornászta az árat. Móra azonban eltökélt volt, mindenképpen közgyűjteményben kívánta látni a műtárgyat. Ennek is köszönhető, hogy a ma látogatói e darabot is megtekinthetik a dél-alföldi malmokat bemutató tárlaton. PÉCS Tamás Henrik gyűjteménye Múzeum Galéria (Káptalan u. 4.) 2004. december 5-ig A Janus Pannonius Múzeum idén ünnepelte a pécsi Városi Múzeum centenáriumát. A jelen nehéz körülményei között példaadó kiállítást mutattak be a Modern Képtár anyagából, mégpedig a múzeumtörténet egy eddig feltáratlan szeletét: Tamás Henrik gyűjteményét. Tudjuk, hogy a képtár számos magánkollekcióból táplálkozott. Ezek egyikét hagyta e gyűjtő és galériás feleségével együtt a pécsi múzeumra, mégpedig 1945-ben meghalt fiaik emlékére. Az előtérbe lépve a két fiú fehér márvány szobra fogad, Mészáros László munkái és szemben velük Tamás Henrik Rudnay sötét ecsetjével megfestett, tekintélyt parancsoló portréja. 1928-1944 között működött a Tamás Galéria a budapesti Akadémia utcában, s rendezte sorra kiállításait, elsősorban az akkor itthon fellelhető viszonylagos moderneknek. A festészet mellett az akvarell, a sokszorosított grafika, a kisplasztika és az iparművészet is belefért kiállítási koncepciójába. A művészeti csoportosulások közül itt szerepeltek a leghaladóbbak: új művészek egyesülete (UME), új progresszív művészek, új realista csoport, stb., s bemutatta a legmodernebb párizsi magyarokat is. Sajnos mindezektől a művészektől nem láthatunk alkotást, hiszen a múzeumra maradt kollekció az eredetinél sokkal szerényebb, vagyis az 1945 után fennmaradt anyag. A baloldali termekben a gyűjtő kedvenc festőitől sorakoznak azok a képek, melyektől sohasem akart megválni: főleg Mednyánszky László, Rudnay Gyula és KosztaJózsef alkotásai. Különös csemegeként ott bújik meg az egyik osztrák expresszionista, Anton Faistauer „Zöldruhás nő”-je is. A másik oldalon az újító szellemübb alkotók műveivel találkozhatunk, kiemelve Perlrott Csaba Vilmos, Bornemisza Géza, Bene Géza vagy akár Kádár Béla egy-egy fontos festményét. A kiállítás mellé egy tudományos kötet is megjelent, mely ugyancsak Nagy András alapos munkáját, a gyűjtemény és története iránti elkötelezettségét dicséri. A kötetben tanulmányán kívül elolvashatják Tamás Henrik emlékezéseit, önéletrajzát, emlékeit Mednyánszkyról, Rudnayról, Kosztáról, valamint a Tamás Galéria történetét. B.É. GYOMAENDRŐD Ünnepet kínál a szemnek Sigrid Oltmann kiállítás a gyomaendrődi képtárban Gyomaendrőd és a németországi Schönek város kapcsolata csak két évre tekint vissza, de annál tartalmasabb szálak fűzik össze a két települést úgy gazdasági, mint kulturális vonatkozásban. Szeptember 18-án nyitotta meg Ludger Stüve - Schönek város polgármestere - a városukban élő Sigrid Oltmann festőművésznő kiállítását. „A kép legfőbb erénye, hogy ünnepet kínál a szemeknek". Sigrid Oltmann a francia forradalmi festőművész, Eugene Delacroix eme idézetét írta mottóként műterme falára. A jeligét átülteti csendéleteibe is, bár újra meg újra tudatosan felülmúlja a szép látszatot. Példaképként a spanyol és holland csendéletfestőket, L. E. Mendez-1, Sanchez-Cotan-t, De Zurbaran-t, J. D. de Heem-1 nevezi meg. A spanyolok közül a fiatalabb, kortárs csendéletfestőket is csodálja. Ehhez társul még C. D. Friedrich és M. Emst, valamint a pittura metafisica, Chirico és Morandi sajátos munkái iránt érzett vonzódása. Kiemelkedő súllyal szereplő téma - a kinyilvánítottan is hangsúlyos női, művésznői szerep, és ezáltal saját maga mellett, amit ő ismételten Frida Kahlcrval kapcsol össze: - ember és természet törékeny kapcsolata. „Ez a kritikus hajlam a természettel történő személyes kapcsolat megformálásának a kiindulópontja." így vélekedik Sabine Jung egy 1996-os dolgozatában. Oltmann érzékenységét egyebek között gyermekkori élményeire vezeti vissza. 332
