Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2004 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2004-10-01 / 10. szám
©ÁílúZEUMI RLEVÉLJ© ményrendszerben a menedzser-igazgató jelenléte, a nyugati féltekén már annál inkább, különösképpen az angolszász területeken. így például az angliai múzeumi intézményekjelentős részét nem muzeológus, művészettörténész vagy történész vezeti, hanem menedzser-igazgató De itt érdemes emlékeztetnem arra, hogy magának a Szépművészeti Múzeumnak is az egyik legfényesebb korszaka egy mai értelemben vett menedzser-igazgatóhoz, Petrovics Elekhez kötődik, aki jogász végzettségű belügyminisztériumi tisztviselőből lett a Szépművészeti Múzeum vezetője. Ami a személyes eltökéltségemet illeti, az abból a szerencsés történelmi véletlenből fakad, hogy volt egy rendszerváltás az országban. Ez egy egész generációnak tette lehetővé, hogy az azelőtt megszokott karrier-utakhoz képest sokkal gyorsabban jusson el egy-egy pálya csúcsára, úgy a gazdaságban, mint a közigazgatásban. Jómagam mintegy tízéves kulturális igazgatási múlt után, 39 éves koromban kaptam közigazgatási államtitkári kinevezést a kulturális minisztériumban, amely poszt egy köztisztviselői pálya csúcsa. Ezt követően végig kellett gondolnom, hogy a még előttem álló aktív két és fél évtizedben is e pályán kívánok-e tevékenykedni, vagy él-e bennem elszánás valami újra. Az utóbbi mellett döntöttem. S amikor végiggondoltam, mit csinálnék igazán szívesen, akkor világossá vált, hogy pontosan a múzeumok ügye az, ami érdekel. Államtitkárként is elég sokat foglalkoztam ezzel a területtel, ezen belül is a Szépművészeti Múzeumot éreztem annak az intézménynek, amely a leginkább vonz. Ebben láttam a legtöbb kihívást és a legtöbb lehetőséget. Ha Európából nézzük -, ez vitathatatlanul a legjelentősebb magyar közgyűjtemény, ahol a jelenlegi helyzetből kiindulva, egy ötéves igazgatói ciklus alatt nagyívű fejlődést lehet megvalósítani. Ez egy személyes életpályában is nagyszerű kihívás, de azt gondolom, a magyar múzeumügynek is jelenthet valamit, ha a Szépművészeti Múzeum - mint a szakma egyik zászlóshajója kiugró fejlődést produkál. Nekem ez a szándékom és célom. > M. E. A Szépművészeti Múzeum gyűjteménye kulturális örökségünk színe-java. Van-e kedvenc gyűjteménye, milyen korszakhoz vonzódik jobban? Érez-e valamelyik iránt valamiféle speciális elkötelezettséget? > B. L. A vezető egyéni ízlése vagy elkötelezettsége nem nyomhatja rá bélyegét a múzeum működésére. Ugyanakkor, ha már a személyes vonzódásra kérdezett rá, megvallom, engem leginkább a reneszánsz művészete ragad magával. > M. E. Szerepel egy érdekes dolog a pályázatában: a kortárs művészet bemutatása és megjelenése a gyűjteményekkel párhuzamosan. Van erről valami konkrét elképzelése? > B. L. Köztudott, hogy a kortárs művészetek gyűjtéséért felelős országos intézmény nem a Szépművészeti, hanem a Ludwig Múzeum. Valljuk meg, a Szépművészeti Múzeum kortárs gyűjteménye nem is túl erős, hiszen a Nemzeti Galéria 1957-7-9. osztály, I. helyezett (megosztva) Nagyrábé Móricz Zsigmond Általános Iskola, 7.a és b. tanár: Tiszai Sándorné es kiválása óta a kortárs gyűjteményezés kikerült a gyűjtés fókuszából. Ugyanakkor egyes időszaki kiállításokon megoldható, sőt kívánatos a kortárs művészet alkotásainak megjelenése is. Egyébként is: minden igazán jó műalkotás „kortárs”, abban az értelemben, hogy mindig ma, itt és most szól a közönséghez. Amelyik alkotás, műtárgy erre képtelen, az nem kortársunk, alkották volt akár kettő vagy éppen kétszáz éve. > M. E. Mi az elképzelése a gyűjtemény bővítéséről? > B. L. A múzeum szerzeményezési politikája- megfelelő források hiányában - eléggé behatárolt. Bár az utóbbi években is folyamatosan kerültek - ha nem is túl nagy számban -, műtárgyak a múzeum birtokába, azonban az egyetlen igazán jelentős összegű- százmillió forintot meghaladó - vétel az actiumi reliefciklus egy táblája volt 2000-2001-ben. S például, ha már van egy olyan különlegességünk, mint az actiumi relief, akkor a következő lépés az, hogy mellette - a már meglévő Antonius portré mellett- egy Octavianus fejnek is kellene lennie. Abban a pillanatban fel lehet építeni egy olyan installációt és magyarázatot, ami a kötelező tananyaghoz is kapcsolódik -az actiumi csatához, a római császárság hajnalához. A gyűjteményezési politikában mindig gondolni kell azokra is, akik majd az adott műtárgyat egy kiállításon meg fogják nézni. Természetesen a gyűjteménybővítés kérdésében újra és újra vissza kell térnünk a finanszírozás kérdéséhez. Tekintve, hogy e területen az állami források érdemi bővülésére a közeljövőben nem lehet számítani, szükségesnek tartom a gazdálkodó szféra megfelelő megszólítását. Meg kívánok győzni egyfelől több je-301
