Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2004 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2004-06-01 / 6. szám
m^úzEUMi H írlevélm hatvan alkotást. Munkánk során arra törekedtünk, hogy olyan kuriózum értékű grafikákat is bemutassunk, melyeket túlnyomó részt még nem láthatott a közönség. E rajzok bemutatását a Nemzeti Kulturális Alapprogramnak a korábbiakban intézményünknek nyújtott támogatása segítette, mely lehetővé tette a grafikai lapokjelentős részének tisztítását, konzerválását és átpaszpartúzását. A kiállításon bemutatott alkotások elsődlegesen a két világháború közti időszakból származnak, bár az 1940-es, 50-es évekből is bemutatunk grafikákat, így Hincz Gyula, Barcsay Jenő portréit, Czóbel Béla csendéletét. Bár a rendezés során nem törekedtünk szigorú időrendiségre, a kiállítás nyitó alkotásai a legkorábbi darabok, Mednyánszky László csavargókat, illetve ülő katonát ábrázoló érzékeny vázlatai. E művek mellett szerepeltetjük Rippl-Rónai József dekoratív grafikáit, Gulácsy Lajos festményeit és ritkaság számba menő olaszországi utcaképeit,jeleneteit, illetveMattis-Teutsch János szuggesztív, ragyogó színvilágú tájképeit. E kisméretű alkotások mellett mindenképpen ki kell emelnünk Dési Huber István, Galimberti Sándor, Kmetty János, Czóbel Béla, Fülöp Jenő, Nagy István festményeit, melyek bátran sorolhatók a két világháború közti hazai képzőművészet élvonalába. A kiállított anyag jelentős részét alkotják Uitz Béla és Derkovits Gyula alkotásai, melyek egyébként is a Mihályit gyűjtemény számottevő részét jelentik. E művek többségét - Uitz Béla kifejező női portréit, Derkovits Gyula arcképeit és idillikus, az Árkádia témához sorolható rézkarcait - most szerepeltetjük először. A földszinten, a múzeum bejáratánál, külön paravánon figyelemfelhívó jelleggel, de tulajdonképpen a kiállítás részeként mutatjuk be Ferenczy Noémi két szép gobelintervét. E kiállítás létrehozásával - híven címéhez - azt szeretnénk érzékeltetni, hogy milyen kimagasló, európai értékek, a már ismert művek mellett milyen rejtett kincsek találhatók múzeumunk Mihályfi gyűjteményében. K. Peák Ildikó TÁPIÓSZELE Őstörténetünk, keleti lovas népek a Tápió vidékén: szkíták, szarmaták, avarok Blaskovich Múzeum 2004. május 21. - 2005. március 1. A kiállítás felsorakoztatja a régmúlt azon emlékeit, amelyek a múzeumot alapító fivérek: Blaskovich György (1878-1960) és Blaskovich János (1883-1967) munkássága során kerültek a felszínre. Köztük volt a magyarországi szkíta kor egyedülálló darabja, a tápiószentmártoni aranyszarvas, amelyet 1923-ban a Blaskovich fivérek kutatásának köszönhetően a Magyar Nemzeti Múzeum régészei tártak fel. A Tápió-vidék régmúltjának jelképévé vált darab galvano-másolatát őrzi a tápiószelei Blaskovich Múzeum. A Kr.e. 6. sz. első felében a keleti sztyeppéről jött szkíta népcsoport telepedett le a Tápió mentén. A Kárpát-medencében ők használtak először fazekaskorongot, amelynek gazdag bizonyítékát tárták fel 1938-1955 között szintén a Nemzeti Múzeum régészei a Tápiószele-Szumrák dűlőben. Kr. e. 300/250 körül nyugatról érkező kelta csoportok hódították meg a Tápió vidékét. A földművelő, állattartó és sokoldalú kézművességgel rendelkező nép emlékei a földvár (Tápiószentmárton) és a falu (Tápiószele-Papszög). Félig földbeásott házaik változatát a kiállításon bemutatjuk. Kr. u. 20 körül keleti lovas nép, a szarmata népcsoporthoz tartó jazigok hódították meg az Alföldet. Mintegy 450 éven át lakták a Tápió-vidékét. A régészeti tárlat színfoltja a tápiószelei határban lévő szarmata halomsírok színes posztere és a sír rekonstrukciója. A tárlóban a szkíta kelta, szarmata és avar népcsoportok mindennapi életének, viseletének, temetkezésének emlékeit láthatjuk. A tárlat anyagát rekonstrukciós rajzok, a feltárások fotói, a tápiószelei 1938-as régészeti fel-187 Tóth Szilvi: Helsinki forgatóskönyv IV.
