Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2004 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2004-05-01 / 5. szám
m^ÚZEUMI JÍOrLEVÉLJ© pülés teljes eszköztárát számba venni. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kötet készítői megkíséreltek a helyi adottságok mellett kitérni azokra a körülményekre is, amelyek az egyes ember helyzetét meghatározták, és mozgásterét kijelölték. Miután a társadalmi rétegződésre vonatkozóan terepmunka során csak nagyon kevés és áttételes adatot gyűjtöttek, így teljes egészében nem tudják bemutatni, hogy milyen eszközökkel rendelkeztek egy nagygazda házánál, és milyen szükségmegoldásokat választott egy szegény ember, de azt fel tudják vázolni, hogy milyen jellemző különbségek mutatkoznak módosabb és kevésbé tehetős rétegek gazdálkodásában a vajkészítési gyakorlatában. A kötetben részletesen olvashatunk a vajköpülés kialakulásáról, a köpülők általános használati módjáról, valamint a vajköpülők regionális típusairól, használatukról és helyükről a házakban. Az alcsúti Habsburg-kastély tündöklése és pusztulása Szerk.: Lakat Erika. Kiad.: Szent István Király Múzeum. Székesfehérvár, 2002. 44 p. ill. (A Szent István Király Múzeum Közleményei D. sorozat 285.sz. Sorozatszerk.: Fülöp Gyula.) A múzeumi kiadványban az alcsúti Habsburg-kastély történetét ismerhetjük meg: tündöklésétől pusztulásáig. Soós István A magyar Habsburgok címmel a Habsburg-ház magyar ágán vezet végig: kezdődik a sor József Antal főherceggel és befejeződikjózsef nádor ükunokáival, akik a rendszerváltás óta gyakran időznek ismét hazánkban, és ápoljákjeles elődeik emlékét. Papp Seremetyeff János, József nádor által - Polláck Mihály tervei alapján - építtetett alcsúti kastély tündökléséről és pusztulásáról ír. Bemutatja a kastély több perióduson átívelő bővülését, amely végső formáját a 20. század elejéjére tehető. A kastély pusztulása a második világháború idején az orosz katonák bejövetele után történt, mai napig tisztázatlan körülmények között a kastély leégett. A megmaradt dokumentumok és az ásatások során előkerült tárgy töredékek alapján a szerző feleleveníti a kastély múltját, rendkívül gazdag és értékes épületegyüttesét és a berendezését. Az Alcsúton folytatott ásatás az ország egyetlen, magánszemély által vezetett, engedélyezett ásatása. Az engedély megszerzésének feltétele a szakirányú képesítés és a Habsburg-családhoz való kötődés volt. Az előkerült leletanyag, mint nemzeti kulturális érték, egyben marad. Terveik szerint végső elhelyezésükre Alcsúton kerül sor, ha sikerül a kastélyt, vagy annak egy részét újra felépíteni, és abban néhány termet egy múzeum céljára kialakítani. Grlica, Mirko: A bajsai Vojnich család nemesi világa Kiad.: Városi Múzeum, Szabadka, 2003. 127 p. ill. Dr. Vojnich Józsefnek köszönhetően, aki a 20. század első felében fáradhatatlan kitartással és pontossággal gyűjtötte és rendszerezte a bajsai Vojnich család gazdag történelmére vonatkozó dokumentumokat és anyagot, ma már pontos adattal tudnak szolgálni a család egyes tagjairól. A második világháború végén az összegyűjtött dokumentumok egy jó része elveszett, ami megmaradt, azt az özvegy a szabadkai Városi Múzeumnak adományozta. Később ez az anyag átkerült a Városi Levéltárba, s ennek alapján írta és közölte 1986-ban Ulmer Gáspár: A bajsai birtok, nemesek és jobbágyok 1751-1849 c. könyvét, mely e könyv szerzőjének is alapult szolgált a család történetének bemutatásához. Az archív anyag mellett, Vojnich József gyűjtött össze több száz fotót a családról és az ismerősökről. A fényképek, mint történelmi források, a figyelmes szemlélő számára sok érdekességgel szolgálnak A könyvben bemutatott fényképek önmagukért beszélnek, ezért a kísérő szövegben a szerző csak a leglényegesebb adatokra szorítkozik. Benedek Gyula - Kürti László: Bene, Lajos és Mizse oklevelei, történeti dokumentumai (1385-1877). Kiad.: Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete, Kecskemét, 2004. 239 p. ill. (Cumania Könyvek 2. Sorozatszerk.: Bárth János) Lajosmizse ma Bács-Kiskun megye legészakibb részén található - a Felső-Kiskunságban - Kecskeméttől északnyugatra kb. 17 kilométerre. A valamikor kiskun puszták közül az elmúlt mintegy 150 évben viharosan fejlődve a legnagyobb gyarapodást produkálta és ma már város. A mai belterületi és külterületi alakzatában, 1877-ben jött létre. Korábban ugyanis - nevezetesen a könyv által tárgyalt középkorban, később a török világban, nemkülönben az újkor kezdetén, az aprófalvas-kishatáros település struktúrájának megfelelően - három közjogi értelemben önálló település volt a területén, mégpedig: Lajos, Mizse és Feldeák. Ezekhez sorolódott 1745-től folyamatosan az iratok által Fél-Benének nevezett puszta, amelyek mindegyikét Jászberény haszonbérelte a kamarától több mint 150 évig. A négy középkori településekből összeállt Lajosmizse városának jelenleg nincs történeti irodalma, ami elsősorban annak a következménye, 173
