Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2003 (24. évfolyam, 1-12. szám)

2003-12-01 / 12. szám

cm^TúZEUMI J/ÍRLEVÉLJ© Sajnálatos módon, sem a kis-, sem a nagyberu­házások tervezői, finanszírozói nem tájékozottak a kor­társ művészek ismert és világviszonylatban is elismert, épületekben és köztereken megvalósult alkotásairól, a meglévőket nem védik, újakat nem rendelnek. Biztosítani kell törvényi szinten a történeti ér­tékek megóvását, az átalakított épületekben található művek nyilvántartásának felfrissítését, a megfelelő dokumentációkkal együtt. Az ezzel foglalkozó szakin­tézmények munkáját össze kell hangolni, azok szak­embereit az európai normáknak megfelelő hatáskörrel kell felruházni, és méltányos módon honorálni. Ha azt akarjuk, hogy az egységes Európába a magyar kultúra és művészet értékeit magunkkal tudjuk vinni, biztosítani kell a múlt, a jelen és a jövő alkotásainak jogszerű védelmét és pártfogolását. A 2000-ben, ugyanebben a témakörben rendezett első és a mostani második konferencia is egyértelművé tette, hogy halaszthatatlan a hatékony törvényi, állami lépés. A konferencia résztvevői rendkívül sürgető­nek tartják a magyar alkotók megbízásának védelmét, amelynek érdekében törvényi jogalkotásra kérik a kultúra területéért felelős szakminisztériumokat, intézményeket, és a Magyar Parlament Kulturális Bizottságait, annak képviselőit. Szükségesnek érezzük - a magyar művészetek méltó megbecsülése érdekében - hogy ^beruházások bekerülési összegének meghatározott százalékát tör­vényi erővel kötelezően érdemi művészi munkák meg­valósítására fordítsák. Korábbi példa erre az 1963- ban alkotott, u.n. „két ezrelék” törvény. Más területen már vannak működő kultúrát szolgáló megoldások, például a régészeti lelőhelyek esetében. A kidolgozandó, s a napjainkban alkalmaz­ható, építési szabályzatokra vonatkozó törvényben fontosnak tartjuk figyelembe venni, hogy a magyar kultúrát, művészeteket a hazai művészek hivatottak és tudják legjobban képviselni. Állásfoglalásunk gyors érvényesítése érdeké­ben készek vagyunk részletes javaslatokkal tovább segíteni. Veszprém, 2003. november 13. SZEMÉLYI HÍREK Emléktábla avatás Dr. Csallány Dezső (1903-1977) régész, múzeumigazga­tó születésének 100. évfordulója alkalmából egykori lakóházánál (Szeged, Gál u. 7.) 2003. november 11- én emléktábla-avató ünnepségre került sor. Az egykori igazgató családja ünnepélyes kere­tek közt a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményének adományozta dr. (Csallány Dezső portréját, Jaime Carvajal alkotását. A mű azt a festmény sorozatot egészíti majd ki, amely az igazgatói iroda falán az intézmény jeles vezetőit örökíti meg a kezdetektől: Reizner Jánost, Tömörkény Istvánt, illetve Móra Ferencet. Csallány Dezső 1977. március 28-án hunyt el Nyír­egyházán. Kitüntetései: Móra Ferenc Emlékérem, Munka Érdemrend Ezüst Fokozata, Rómer-Flóris érem, Szocialista Kultúráért kitüntetés. H. G. Múzeumi könyvtárak A MNM KÖZPONTI KÖNYVTÁRÁNAK GYARAPODÁSA Külföld Összeállította Jakab Mária Régészet Ceti medi in Cisalpina. Atti del Colloquio Inter­­nazionale 14-15 Settembre 2000 Milano. A cura di Antonio Sartori e Alfredo Valvo. Milano, Comune di Milano - Civiche Raccolte Ar­­cheologie, 2002. 296 p. ill. 28 cm Q 16.069 256/2003 Colonia - municipium - vicus. Struktur und Entwick­lung städtischer Siedlungen in Noricum, Rätien und Obergermanien. Beiträge der Arbeitsgemeinschaft 'Römische Archäoloie' bei der Tagung des West- und Süddeutschen Verbandes der Altertumforschung in Wien 21. - 23. 5. 1997. Hrsg, von Norbert Hand, Caty Schucany. Oxford, Archaeopress, 1999. 93 p. ill. 30 cm /BAR International Series 783./ R 246/2003 Le Djerdap - les Portes de Fer ä la deuxiéme moitié du premier millenaire av. J. Ch. jusqu'aux guerres daciques. Kolloquium in Kladovo - Drobeta - Turnu Severin (September- Oktober). Ed. en chef Miloje Vasi?. Beograd, Arheoloski institut - Balkanoloski institut SANU - Bukarest, Rumänisches Institut für Thrakologie, 1999.114 p. ill. 20 cm /Jugoslawisch­rumänische Kommission für die Erforschung der Region des Eisernen Tores 3./ Q 16.068 255/2003 391

Next

/
Thumbnails
Contents