Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2003 (24. évfolyam, 1-12. szám)

2003-12-01 / 12. szám

©^^Túzeumi Hírlevél J3> arra, hogy az Európa Tanácsnak továbbra is fontos szerepe lesz, hiszen Európa nagyobbik része belátha­tó időn belül nem válik tagjává az Európai Uniónak. Más képviselők hangsúlyozták, hogy továbbra is szükség van az emberi jogok kiteljesítésére (amelyet oszthatatlan jellegűnek kell felfogni, noha megkülön­böztethetők polgári, politikai, gazdasági, társadalmi és művelődési oldalai). Az Európa Tanácsnak továbbra is fontos szerepe lesz abban, hogy a fenntartható fejlődés­ről szóló vitában a társadalmi és kulturális érdekeket képviselje. Megállapították, hogy az EU már most is számos kulturális vonatkozású programot támogat, de nem hozott létre olyan fórumot, ahol ezeket közösen lehetne megfogalmazni, egyeztetni és teijeszteni. Prob­lémát jelent az is, hogy nem csupán egyes országok versenyeznek egymással a pályázatok elnyerésében, hanem országokon belül is verseny van - és ez nem feltétlenül kedvez az örökség védelmének. Ezzel szem­ben az Európa Tanács hálózata az egész kontinensre kiterjed, és megoldott a tervezés kérdése is. (Utóbbi keretében az ET alkalmas a közös szabályok és szabvá­nyok kidolgozására, illetve azok ellenőrzésére, amely kiegészül technikai segítségnyújtással. Ebben az ET komoly tapasztalatokat szerzett: jelenleg is két terüle­ten, a Balkánon, illetve a Kaukázus térségében működ­nek technikai segítségnyújtó programjai). A CDPAT szerint tehát az Európai Unióval való együttműködés kívánatos, ugyanakkor a felelősségi köröket világosan meg kell határozni. Bejelentették, hogy az Európai Örökség Napok 2004-es megnyitója Barcelonában, 2005-ös megnyitója Kazanyban lesz. 2004 az Európai Kulturá­lis Egyezmény elfogadásának ötvenedik évfordulója, amelynek alkalmából minden európai országban al­kalmat kell teremteni az ET örökségi kezdeményezé­seinek megismertetésére. Törekedni kell arra, hogy olyan természeti vagy örökségi helyszíneket mutassa­nak be, amelyek európai jelentőséggel bírnak. A testület elé került egy, az épített örökség újjáépítésének kérdéseivel foglalkozó szakértői jelen­tés, amelyet a háborús események során elpusztult kulturális javak újjáépíthetősége kapcsán készítettek. A vita során a képviselők elsősorban országaik eltérő gyakorlatának megfelelően foglaltak állást (míg Cip­rus ellenzi az elpusztult épületek újjáépítését, addig Németország és Lengyelország elfogadhatónak, Bosznia-Hercegovina pedig kívánatosnak tartja). A testület alapos vitára számítva, 2004 elején kíván visszatérni a kérdésre. Készül a vallettai egyezmény végrehajtásáról szóló tanulmány, amelyet az Europae Archaeologiae Consilium készít (az egyezményt aláíró országoknak kiküldött kérdőívek feldolgozása folyamatban van). Bulgária képviselője arról tájékoztatott, hogy az EU 5-ös keretprogram segítéségével Appear néven, a ré­gészeti bemutatóhelyek értelmezésével foglalkozó, 2005-ig tartó kutatási projektet indítottak, amelynek elkészült - magyar nyelvű összefoglalót is tartalmazó - ismertető füzete.5 Franciaország képviselője jelezte, hogy a Cul­ture 2000 program keretében, több ország részvéte­lével, a megelőző régészeti feltárásokra vonatkozó projektet készítenek elő. A testület a tisztújítás keretében az elnöki, illetve alelnöki tisztet az elmúlt év során betöltő brit Paul Druryt, illetve a szlovén Jelka Pirkovicot további egy évre ismét megválasztotta. A bureau két tagjának, a tavalyi ülés alkalmával egy évre választott észt Anneli Randlának és a lengyel Malgorzata Fokt Willmannak lejárt a megbízatása. A választás során helyettük a norvég DagMyklebust és a vatikáni Maria Cristina Carb-Stella kapott megbízatást. A HEREIN program orientációs bizottságába szintén két képvi­selőt választott a CDPAT: egyikük Malgorzata Fokt Willmann (aki korábban is betöltötte ezt a szerepet), Paul Drury helyét viszont a belga Paul van Lindt vette át. A CDCULT-tal közös Kulturális Utak Irányító Tes­tületében a CDPAT képviseletét továbbra is a litván Alfredas Jomantas és a bolgár Todor Kresztev látja el. Dr. Nagy Mihály ICOM hírek CEICOM 10. találkozója A CEICOM (Central European ICOM, az ICOM Közép-Európai regionális munkabizottsága) október 11-12-én Eisenstadtban (Ausztria) rendezte meg 10. találkozóját. A tanácskozáson a következő országok ICOM nemzeti bizottságainak képviselői voltak jelen: Ausztria, Cseh Köztársaság, Horvátország, Magyaror­szág, Németország, Szlovákia, Szlovénia. Az alapítók közül csak a lengyelek nem voltak jelen. A találkozó fő témája a múzeumi biztonság és katasztrófa elleni védelem volt, emellett a résztvevők tájékoztatták egymást az elmúlt évben országukban történt ICOM vonatkozású eseményekről. S Lásd: http://www.in-situ.be Magyar részről az Európai Kultu­­rális Városok Szövetségének Hálózata (AVEC) vesz részt a prog­ramban. Honlap: http://www.avecnet.net 380

Next

/
Thumbnails
Contents