Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2003 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2003-10-01 / 10. szám
m^fúZEUMI J^ÍRLEVÉLi© „Teremtés a föld porából" Kerámiakészítési kísérletek a százhalombattai Régészeti Parkban A nyersanyagtól a kész formáig - a kerámiakísérlet eredményei A százhalombattai Régészeti Parkban 1998-2002 között zajló kerámiakísérletek eredményeit mutatja be 2004. január 9-ig egy időszaki kiállítás. A kerámia kísérlet sorozatot vezette Antoni Judit régész - néprajzkutató, Csupor István néprajzkutató - fazekas, Csupomé Angyal Zsuzsa fazekasmester és a százhalombattai „Matrica" Múzeum restaurátora Lakatosáé Pammer Gabriella. Az égetett agyag (a cserép) - a kő mellett - az egyik legmaradandóbb, legellenállóbb anyag, amely a földből előkerül: évezredek távolából szól hozzánk. Az agyagból készült edények régmúlt korok fejlett fazekasságáról tanúskodnak, ráadásul egy olyan korszakról, amikor még nem ismerték a fazekaskorongot. Ezeknek a kézzel formált edényeknek a technológiáját próbáltuk meg egy éveken át tartó kísérleti régészeti program keretén belül jobban megismerni, kifürkészni, hogy minél többet megtudhassunk a korabeli agyag-művességről. A programban mintegy huszonötén vettek részt, mégpedig nagyon különböző életkorú és felkészültségű emberek, hiszen úgy véltük: egykoron sem azonos tudással, tapasztalattal rendelkeztek az edények készítői. A célunk tehát az volt, hogy a kiválasztott bronzkori (és kisebb számban kora-vaskori) edények lehetséges készítési technikáját felderítsük, és a megfelelő dokumentálás révén hasznosítani tudjuk a későbbi kutatásban. Mint tudjuk, a nemleges válasz is haszonnal jár: néha csak annyit tudhattunk meg a kísérletek révén, hogy hogyan nem készülhetett az adott cserépedény, a kipróbált technikai változatok közül kizárólagosan egyetlen egy mellett sem tehettük le a voksunkat. De ez nem baj: a kapott információk révén mindenképpen sikerült közelebb kerülni az egykori agyagművesség alaposabb megértéséhez még akkor is, ha egyértelmű választ a legtöbb kérdésre nem tudtunk megfogalmazni. A kísérlet legfőbb forrását a föld alól, régészeti ásatás révén előkerült edények és edénytöredékek jelentették. Az edények jelentős része hiányos, ráadásul a viszonylag ép darabok is gyakran restaurátori munka eredményeként lesznek kiállításokban bemutatható példányok, így a hiányzó részeket, részleteket meg kellett kísérelni kiegészíteni, az egyes edényeknél tehát nem a jelenlegi, hanem az egykori állapotot próbáltuk meg rekonstruálni. (A források között szerepeltek az edények kiadványokban szereplő képei is, ezek azonban a hiányzó harmadik dimenzió miatt csak korlátozottan voltak használhatók.) Mivel a környéken fazekasságra alkalmas agyagot nem találtunk, a kísérlet folyamán kétféle tisztított, finomított fazekas agyagot használtunk. Ez azonban részben megnehezítette az edények készítését, hiszen ez elsősorban korongozásra alkalmas, az egykor használt agyagnál lényegesen kényesebb, száradásnál, égetésnél erősen reped. Ráadásul az egykori agyagműveseket az sem befolyásolta, hogy feltétlenül meglévő edényeket kívántak lemásolni, ők sokkal szabadabban dolgozhattak, hiszen az edénynek csupán a későbbi funkciónak kellett megfelelnie. Mivel a régészeti feltárásokból csak nagyon kevés, fazekasságra alkalmas eszköz kerül elő, így ezeket is a résztvevőknek kellett előállítani fából, csontból stb., mégpedig faragással, csiszolással. Felhasználtunk természetesen folyami kavicsot, fapálcikákat az edények díszítésére, illetve fémoxidokkal és grafitporral színezett agyagfestéket, de kényszerűségből, az idő rövidítése és eredményesebb felhasználása érdekében készen megvásárolható anyagokat is, mint például gyári ecseteket. A cél mindenképpen az volt, hogy megpróbáljuk minél szélesebb skálán a gyakorlatban is alkalmazni azokat a technológiai ismereteket, amelyeket részben az edényeken található nyomok, részben a néprajzi párhuzamok adnak. A néprajzi párhuzamok révén az agyagművesség többféle technológiája ismert a fazekas korongot nem ismerő népeknél: az edényeket vagy kisodrott agyaghurkákból készítik, vagy egyetlen agyagtömb vékonyításával, falappal, csonttal stb. történő ütögetéssel, de használhatták a kettő kombinációját is. A programban résztvevők is ezeket a technikákat alkalmazták, de nem akartunk senkit sem előre befolyásolni, a legelképesztőbb ötleteket is ki lehetett próbálni. Az általunk készített eszközök esetében pedig arra voltunk kíváncsiak: az azokon található kopásnyomok milyen hosszúságú használat után és milyen mértékben látszanak meg, azaz a földből előkerülő, eddig nem figyelembe vett „hulladék" nem tartalmazhat-e ilyen tárgyakat? A készített edények természetesen az égetés révén válnak használhatóvá. A szakirodalomban található példák alapján a házak építésénél már kipróbált anyagok (törekes agyag, mogyoróvessző, stb.) felhasználásával megépítettük egy rekonstruált bronzkori kerámiaégető kemencét, és edényeinket eb-298
