Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2003 (24. évfolyam, 1-12. szám)

2003-01-01 / 1. szám

m Múzeumi Hírlevél m Állást keres Művelődésszervezői diplomával (ELTE Tanárképző) és műsorszervezői gyakorlattal váltani szeretnék. Szíve­sen lennék tárlatvezető (iskolásoknak, nyugdíjasok­nak) és közönség- vagy kiállításszervező. Szeretem a folyamatos ismeretszerzést, az új feladatokat. Részmunkaidő és kismúzeum is érdekel. Cím: Hetzer Agnes Budapest, 1107 Balkán u. 6. V. 14. Helyreigazítás A Múzeumi Naptár 2002-es november-decemberi számában a Somogy Megyei Múzeumok Igazgató­ságának vezetője, dr. Winkler Ferenc helyett a megyei önkormányzat elnökének neve jelent meg. Az érintettek valamint a Múzeumi Naptár előfizetői­nek szíves elnézését kérjük! A szerk. Az NKÖM 2002. évi múzeumi pályázatainak nyertesei A tavaly ilyenkor ugyanezeken a hasábokon tett ígé­retünkhöz híven, tájékoztatni szeretnénk minden kedves olvasót, kollégát (úgy is, mint lehetséges pá­lyázót) az NKÖM Múzeumi osztálya által 2002-ben lebonyolított pályázatok eredményeiről. Az előző évhez képest több változás is történt a kiírásokban. Első ízben hirdettünk (meghívásos) pályázatot a határon túli, magyar vonatkozású kul­turális javakat őrző múzeumok számára. Másrészt: az érintettek régóta hangoztatott kérése alapján kettébontottuk a műszaki és technikatörténeti mu­zeális intézmények támogatására hivatott keretet, és nagyobb (kifejezetten a működtetést, fenntartást szolgáló) részét - a pályázatokat egyébként is elbí­ráló Technikatörténeti Műtárgyvédelmi Szakbizott­ságjavaslatai alapján - közvetlenül, pályázaton kívül nyújtottuk a rászoruló szakmúzeumoknak. Mivel az átutalás így jóval hamarabb történhetett, reményeink szerint stabilabbá, tervezhetőbbé vált a szóban forgó intézmények szakmai tevékenysége. A 2002. évi költségvetési keretből a Technikatörténeti Műtárgyvédelmi Szakbizottság javaslatai alapján nyújtott támogatások: Érc- és Ásványbányászati Múzeum, Rudabánya 7.000.000Ft Kner Nyomdaipari Múzeum, Gyomaendrőd 2.000.000Ft Központi Bányászati Múzeum, Sopron 10.000.000Ft Magyar Alumíniumipari Múzeum, Székesfehérvár 7.000.000Ft Magyar Elektrotechnikai Múzeum, Budapest 4.500.000Ft Magyar Építőipari Múzeum, Veszprém 8.000.000Ft Magyar Olajipari Múzeum, Zalaegerszeg 12.500.000Ft Magyar Vegyészeti Múzeum, Várpalota 7.500.000Ft Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum 2.500.000Ft Országos Műszaki Múzeum (a TMSZ működtetésére) 500.000Ft Textilmúzeum, Budapest 8.500.000Ft Összesen: 70.000.000Ft A 2002. évi, műszaki és technikatörténeti muzeális emlékek védelmére meghirdetett pályázat nyertesei: B.A.Z.Megyei Múzeumi Igazgatóság, Miskolc, a Mezőgazdasági Gépmúzeum (Mezőkövesd) riasztórendszerének kiépítésére BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság - Tűzoltó Múzeum, Budapest, restaurálásra Bükki Üveghuták Ipartörténeti Múzeuma, Bükkszentkereszt, restaurálásra Felső-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság, Nyíregyháza, restaurálásra Gamma Művek Ipartörténeti Szakgyűjteménye, Budapest, nyilvántartásra Kner Nyomdaipari Múzeum, Gyomaendrőd, gyűjteménygyarapításra Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Tatabányai Múzeuma, a skanzen Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság, Gyula, állagvédelemre 500.000 Ft 2.200.000 Ft 400.000 Ft 300.000 Ft 340.000 Ft 400.000 Ft 1.000.000 Ft 800.000 Ft 26

Next

/
Thumbnails
Contents