Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2002 (23. évfolyam, 1-11. szám)
2002-03-01 / 3. szám
©i Múzeumi Hírlevél varrták a női viseletét imitáló textilövre. A teljes ruharekonstrukció egy „falfestményen” tanulmányozható. A honfoglalás kor Nepper Ibolya munkája. Az első tárlóban lélekhitünkről tanúskodó lékelt koponya, jósláshoz használt vadlúd csontok, sámándob a kultikus / események kézzel fogható maradványai, egy jurta, előtte koporsós temetkezés. A viseletét egy álló bábu mutatja be, valamint egy válogatást látunk a környék temetőinek legreprezentatívabb leleteiből. Az Árpád-kor A berekböszörményi templom renoválása során került elő az Árpád-kori alap valamint egy rotunda, és a templom körüli temető. A teremről Az őskori térfél felett a csillagos ég fogadja a belépőt, az őszi napéjegyenlőség idején. A másik oldalon - a római kortól az Árpádokig tartó egységben - a mennyezeten az égbolt emberi értelmezése, a fő csillagképek láthatók. Mindezt a debreceni egyetem Napfizikai Obszervatóriumának egyik kutatója készítette (Tóth László). A kiállítás a rendezők szándéka szerint a következő tizenöt évben még állni fog, kérem, keressék fel, kritikai észrevételeikkel segítsék a szakembereket - de mindenek előtt gyönyörködjenek benne. A szerk. Múzeumi séták A budapesti Gázmúzeum kiállítása 2001-2002-ben Az első gázgyár 1856-tól 1914-ig működött az egykori Lóvásár téren (ma Köztársaság tér). A hajdani gázgyár területén, tehát a legautentikusabb helyszínen található a Gázmúzeum. A gyártelepből az igazgatósági épület és két oldalán egy-egy különálló szárnyépület maradt meg, némi átalakítással, de megőrizve a romantikus építészeti stílusjegyeit. A múlt évben ünnepeltük a Millenniummal egy időben a Józsefvárosi Gázgyár alapításának 145. évfordulóját is. Rendezvények, tudományos kutatómunka, továbbá könyvkiadás kísérte ajubileumi évet. Állandó kiállításunkat, ami a főváros gázszolgáltatásának történetét mutatja be a kezdetektől, kibővítettük. Emlékpark létesült a Fővárosi Gázművek Rt. egyik elkerített területén. Itt található az a mozdony, mely évtizedekig szolgált az Óbudai Gázgyárban, továbbá az az Elster ipari gázmérő, amelyet gyártási évében, 1913-ban, a legnagyobbként tartották számon a világban. A kiállító helyiségben a tárlat az európai gázvilágítás elterjedésével és magyarországi megjelenésének bemutatásával kezdődik, majd a 19. század végétől 1940-ig mutatja be a különböző rendeltetésű gázkészülékeket. A kiállításhoz kapcsolódik bútoraival és használati eszközeivel, az 1930-as évek hangulatát visszaidéző konyha. Az idén új kiállítás nyílt, ezen az Óbudai Gázgyár (1912-13) építkezését eredeti fényképeken lehet nyomon követni. A tárlat érdekessége, hogy bemutatja azokat az irodai bútorokat, amelyeket az óbudai gázgyár igazgatói 1950-tól az 1990-es évek közepéig használtak. Jelenleg az Óbudán működött laboratórium eszközeit, tárgyait gyűjtjük össze, hogy ezzel is bővüljön a technikatörténeti kiállítás. Dr. Gulyásné Gömöri Anikó Múzeumok az Interneten Eltűnt műtárgyak forráshelye a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal honlapján: www.koi.hu.index2.html A vizsolyi Biblia Ellopott műtárgy cím alatt található a vizsolyi biblia fényképe, adatai és a vizsolyi önkormányzat, valamint a lelkészség telefon- és faxszámai, ahol várják jelentkezését annak, aki bármi információval szolgálhat a sajnos nem védett, nem múzeumi, de védelemre szoruló műtárgyról. Adatok: A könyv kb. 6 kg súlyú, mérete 30 cm x 13 cm, fedele bőrkötésű, elég megrongált állapotú, első 10 vagy 20 oldala kézírással van pótolva, illetve leírva. Bejelentés: Körjegyzői Hivatal, Vizsoly (00-36), avagy (06)-46-387-101 Református Egyház, Vizsoly (00-36), vagy (06)-46-387-187 87 i