Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2002 (23. évfolyam, 1-11. szám)
2002-10-01 / 10. szám
m Múzeumi Hírlevél m melyik villájában élt Seuso és családja. Vagy áldozatul estek a váratlan betörésnek, vagy azok haltak meg, akik a kincset elrejtették, és később már nem tudták megtalálni. Ezért kerülhetett a kincs csak évszázadokkal később, véletlen során napfényre. Az elrejtés idejének ezt a lehetőségét támogatja az edényeken talált szerves anyagmaradványok radiokarbon kormeghatározása. Ha ennyi érv szól amellett, hogy a Seuso-kincset egy gazdag római földbirtokos a Dunántúlon használta, akkor miért volt lehetséges, hogy a washingtoni perben nem ítélték oda a kincset Magyarországnak? Az ok - eltekintve a különféle érdekek közrejátszásától - roppant egyszerű. A régészeti érvek kétségtelenül tanúsítják a lelet 4. századi dunántúli használatát, de nem tudják bizonyítani a lelet dunántúli megtalálását és lelőhelyét. A régészeti, tudományos érvek bármennyire meggyőzőek, nem azonos minőségűek egy bűnügyi vizsgálat során nyert bizonyítékkal. Ezért fontos minden olyan értesülés, amelyek a kincs előkerüléséről és az esetleg Magyarországon lappangó további tárgyakról szólnak. T. Bruder Katalin, Mráv Zsolt, Nagy Mihály, Tóth Endre Nemzetközi kapcsolatok A Kálnokyak 750 éve Képek egy főúri család életéből Nagyszerű tárlatsorozatot indított útjára szeptember idusán a Székely Nemzeti Múzeum. A tervezett kiállításokon egy-egy székely főnemesi família története elevenedik fel a dokumentumok és tárgyak segítségével. Elsőként a kőröspataki Kálnoky család okleveles említéseit, mecenatúráját és jelenlegi tevékenységét követhetjük nyomon az első ismert forrástól, IV. Béla 1252-es adománylevelétől napjainkig. A kiállítás aktualitását a 750. évforduló, az ebből az alkalomból megrendezett családi találkozó és tudományos konferencia adta. Akiállítást szeptember 13-án, péntek délelőtt nyitotta meg Kató Zoltán a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Gróf Kálnoky Sándor, a család legidősebb, Sydneyben élő tagja, dr. Demeter János Ко vászna Megye Tanácsának elnöke, Haller Béla az erdélyi Castellum alapítvány titkára és Jánó Mihály történész, főmuzeológus, a kiállítás kurátora. A székely családtörténet-írás hiányosságait is pótolni igyekvő tárlat időrendben vezeti végig a látogatót az elmúlt 750 éven, kiemelve a legfontosabb eseményeket. A13-17. századi okleveles adatok után - ahol a legjelentősebb forráskiadványok szerepelnek a kiállításon - a Kálnoky család vallás és egyháztámogató tevékenysége kerül bemutatásra. A kőröspataki római katolikus plébánia klenódiumai és kegyképei, a miklósvári Szent Anna temetőkápolnában őrzött, az elmúlt években restaurált 18. századi tabernákulum és faszobrok, valamint a család adományaként a csíksomlyói ferences kolostorba bekerült 16-17. századi könyvek tanúskodnak a századokon átívelő mecenatúráról. Külön tárgycsoportot alkotott a család 17. századi gazdasági életét és birtokviszonyait bemutató részlegen a zalánpataki üveghámorban készült bokályok sora. Az „üvegcsűr" a 17. század második felétől 1860-ig működött. A kiállított darabok a 18. századból valók. Nemcsak a család történetében volt fordulópont Kálnoky Sámuel működése, hanem a kiállításon is jelentős szerepet kap személye. Mint szüleinek egyetlen fiúgyermeke, jogi tanulmányait Bécsben folytatta, majd Erdélybe hazatérve egyre felfelé ívelt politikai pályafutása. Az erdélyi alkancellárrá emelkedett főnemest Habsburg-hűségéért és Thököly ellen folytatott sikeres csatáiért 1697-ben I. Lipót császár grófi címmel tűntette ki. Politikai karrierje mellett jelentős kastélyépítő tevékenysége Miklósváron és Kőröspatakon, már említett egyház- és kultúrapártolása. A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött egészalakos portréjának másolata szerepel a kiállításon. Nem is akárhogyan, ugyanis előtte fekszik a miklósvári kastély restaurált faragott díszkapuja, a szemben levő falon pedig a kőröspataki kastélyból való 18. századi tükörben nézegetheti magát. A kapu átvezet minket a későbbi leszármazottakhoz, akik az önvizsgálatra buzdító rokokó tükör mellett kaptak helyet kisebb-nagyobb fotókon, festményeken. A családi arcképcsarnokkal végigsuhanunk kétszáz év történelmén, egészen 1949-ig, amikor Kálnoky Hugó gróf családjával megérkezik Amerikába. Végződhetne így is a háromszéki székely főnemesi család története, az emigrációval, az erdélyi családi értékek pusztulásával. A kiállítás azonban folytatódik, az utolsó fejezet a rehabilitáció címet viseli. Az 1990-es évek elején egészen egyedülálló módon Gróf Kálnoky Tibor, a kivándorolt nagyapa unokája Németországból hazatért ősei földjére, családot alapított és nagy lendülettel kezdett hozzá romosodó kastélyainak helyreállításához. A kiállítás előkészületei A megnyitó Restaurálási utómunkák
