Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2002 (23. évfolyam, 1-11. szám)
2002-09-01 / 9. szám
m Múzeumi Hírlevél m kiemelkedő szépségű, mint hétköznapi helyeken”) és előszava megállapítja, „hogy a táj fontos közérdekű szerepet tölt be kulturális, ökológiai, környezeti és szociális téren, valamint a gazdasági tevékenységek számára kedvező forrásként működik, így védelme, kezelése, tervezése új munkahelyeket teremthet.” A munkacsoportok találkozóját az egyezményt aláíró országok első konferenciája határozta el, azzal a céllal, hogy részletesen megvizsgálja az egyezmény következő aspektusait: 1. tájvédelmi politika (hozzájárulás az európai polgárok jólétéhez és a fenntartható fejlődéshez - társadalmi, gazdasági, kulturális és ökológiai megközelítések) 2. táj azonosítás, értékelés és minőségi célkitűzések, a kulturális és természeti erőforrások használata 3. tudatosítás, képzés és nevelés 4. a védelem új eszközei, tájkezelés és -tervezés 5. Tájvédelmi Díj A munkacsoportokban folyó viták eredményeit a jelentéstevők foglalják össze (ezeket a jelentéseket - amelyekből a helyes gyakorlatot bemutató kézikönyvet szerkesztenek -, az egyezményt aláíró országok november 14-15-én megtartandó konferenciáján mutatják be. Ez a kézikönyv nyújt majd segítséget az egyezmény további országokban történő alkalmazásához). A hazai örökségvédelem szempontjából a 2. és 4. téma a legfontosabb, ezért e két munkacsoport eredményeit ismertetem részletesebben. Az előadók felhívták a figyelmet a szemléletváltás szükségességére, azaz a hagyományos, központosított állami, tiltáson alapuló, és elsősorban kivételes területekre irányuló védelemről az állampolgárok közreműködésének lehetőségét biztosító, decentralizált, és a „mindennapi táj" értékeit védő, egyben gazdasági szempontból is hasznos gyakorlatra való áttérésre. E gyakorlatban fontos szerepet kap a hosszú távú rendezési tervek egyeztetési folyamata, illetve az ezek segítését szolgáló, az érintettek számára közzétett irányelvek. A tájat nem szabad konzerválnunk, annak változását - az értékmegőrzést biztosítva - lehetővé kell tenni. Ugyanakkor az emberi részvételt, mint legfontosabb tényezőt kell kezelni, hiszen éppen az adott tájon lakó népesség érdeke a táj fejlődésébe való beavatkozás - a beavatkozás minősége azonban döntő fontosságú. A beavatkozás helyes irányát úgy lehet megállapítani, ha a szakértők a helyi lakosság bevonásával gyűjtik össze a fejlődés lehetőségét hordozó dinamikus tájhasználati elemeket. Összegzésképpen elmondhatj uk, hogy az egyezmény alkalmazásának legfőbb haszna az lehet, hogy nálunk is ráirányítja a figyelmet a mindennapi élet keretének számító tájra, és tudatosítja megóvásának, értékei felfedezésének, és az életminőség javításában betöltött szerepe elismerésének szükségességét. A tájvédelem fontosságát jelzi, hogy az Europae Archaeologiae Consilium is ezt választotta 2001 - ben megtartott 2. szimpóziumának témájául. Az ülésszak keretében mutatta be a szerkesztők és szerzők nevében Graham Fairclough az EAC 2. számú, a szimpózium anyagát közlő alkalmi kiadványát (Europe's Cultural Landscape: archaeologists and the management of change. Szerk.: Graham Faircbugh, Stephen Rippon, David Bull. Brüsszel, 2002,234 oldal). A kötetben Írország, az Egyesült Királyság, Portugália, Spanyolország, Svédország, Dánia, Hollandia, Németország, Svájc, illetve a hagyományosan aktív Európai Uniós tagjelöltek: Észtország, Lettország, Lengyelország és Csehország szakemberei közölnek tanulmányokat. A könyv négy részre tagolva mutatja be a táj kulturális dimenziójának megértése érdekében, a régészek által végzett munkát. Az első rész általános módszertani kérdésekkel és az aktuális feladatok kijelölésével foglalkozik. Különbséget tesznek a környezet (a körülöttünk létező objektumok összessége) és a táj (a reális környezeten alapuló, de a szemlélő tudatában a történeti és érzelmi-esztétikai faktorok együttesével kiegészülő kép, amelynek értéket, jelentést, jelentőséget tulajdonít) között. Fő célként a kulturális táj védelmével összefüggő régészeti feladatok kijelölését (gyakorlatilag a tájvédelemnek a régészeti örökség védelmével való egyeztetését) nevezi meg. A régészet számos országban foglalkozott már tájrekonstrukcióval, de ezek a munkák pusztán alapkutatási célt szolgáltak, a kulturális táj védelme még alig kap szerepet a régészeti tevékenységben, átengedve a terepet más szakértőknek (tájépítészeknek, ökológusoknak, akik viszont kevéssé járatosak a táj régészeti komplexitásának megértésében). A régészet beemelése a tájvédelembe újfajta szemlélet megteremtésére is lehetőséget nyújt. A tájvédelemmel foglalkozó szakemberek körében gyakori az olyan fajta esztétikai megközelítés, amely a nyugati kultúra szépségideáljait részesíti előnyben (a vadon és az őstermészet romantikus felfogása) és idealizált múltbeli tájakhoz viszonyítva ítéli meg a jelenlegi környezetet. E megközelítés „tesztelésére" éppen a régészet által szolgáltatott adatok a legalkalmasabbak, mivel a régészettudomány történeti és nem esztétikai 276
