Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2002 (23. évfolyam, 1-11. szám)

2002-07-01 / 7-8. szám

m Múzeumi Hírlevél m Egy európai polgár diadalmenete Petőfi Irodalmi Múzeum „A remekműben van valamilyen tündén elem is, mely csodálatos fénnyel átsugárzik az egészen." (Márai Sándor: Füves könyv) Amikor a milánói Adelphi Kiadó 1998 áprilisában megjelentette A gyertyák csonkig égnek című regényt, még senki sem sejtette, Márai Sándor most vonul be igazából az európai irodalmi köztudatba. Olaszor­szági sikerénél csak a németországi volt nagyobb: a Piper Kiadó egymillió példányt adott el az író műve­iből. Az olvasók lázasan kutatták, ki ez az „ismeret­len" író? Ma már, az amerikai, angliai és dél-koreai(l) kiadások után, nem kérdés: egy magyar író meghó­dította a világot. A Petőfi Irodalmi Múzeum 2000-ben készült centenáriumi Márai-kiállítását - az első németországi meghívásnak és kérésnek megfelelően - kibővítettük 40 további fotó- és kézirat dokumentummal, illuszt­rációként többek között André Kertész és Székely Ala­dár fotóival. Sejtettük, az életműkiállítás hosszabb utat jár majd be a tervezettnél, ezért az eredeti cím helyett (AMikó utca gesztenyefái) az Egy polgár vallomásai című művének egyik jellemző mondatát választottuk: „Úgy éreztem magam, mint valami nagy utazó”. Az. első állomás (2001. szeptember végén) Stuttgart volt, ahol irodalmi felolvasó est keretében nyitották meg a tárlatot. Házigazdáink állítása sze­rint még soha ilyen sok érdeklődő nem látogatta meg a Stuttgarti Magyar Intézet rendezvényét. Decem­ber elején Münchenbe szállítottuk a kiállítást, ahol a Literaturhaus háromszáz fős színháztermében Sig­rid Löffler, a berlini Literaturen című lap szerkesz­tője, a megnyitó ürügyén negyven perces előadást tartott Márairól, elemezve életútját, műveit. A helyi és a környékbeli, szép számmal jelenlévő magyarok örömmel vették, hogy ők is láthatják a Budapestről érkezett kiállítást. E tárlattal párhuzamosan Ödön von Horváth életművét is megismerhették a látogatók a földszinten található hatalmas kiállítási térben. Mindkét tárlatról megemlékezett a megnyitó nap­ján a Süddeutsche Zeitung, a két alkotót pedig ro­­konította egymással a cikkíró. A müncheni sikerrel egy időben jelentette meg a Piper Kiadó legújabb Márai-kötetét, a Csutora című regény fordítását és Zeltner Ernő több mint nyolcvan fotóval illusztrált Márai-monográfiáját. Ekkor tartotta - óriási siker­rel - felolvasó estjeit Klaus Maria Brandauer Oscar­­díjas színész Bécsben, Münchenben, Berlinben. A német főváros lett kiállításunk következő helyszíne, ahol konferenciát, színházi előadást (Die Glut), majd pódiumbeszélgetést is rendeztek az író és a Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Magyar Házban illetve a Schlosspark Theaterben. ...a történet pedig tovább folytatódik. Most szervezzük a kiállítás dániai, lengyelországi és egy újabb németországi nagyvárosban tartandó bemu­tatóját. Valamennyi országban A gyertyák csonkig ég­nek című regény sikere volt az a hajtóerő, amely az igényt megteremtette az író életművének mélyebb ismerete iránt. Csak nehezen jósolható meg, med­dig tart ez az rendkívüli érdeklődés, ám az Irodalmi Múzeum örömteli feladatként vállalja huszadik szá­zadi irodalmunk e kimagasló képviselőjének bemu­tatását, mellyel a magyar irodalom is közelebb kerül az európai irodalombarátokhoz. Mészáros Tibor Felezőidő - A romániai magyar képzőművészet identitás-keresése 1965 és 1975 között Ernst Múzeum 2002. július 14. - augusztus 25. 1965 és 1975 között, Gheorgiu-Dej sztálinista párttit­kár halála után, a Ceausescu hatalmának megerősö­dését megelőző politikai interregnum idején, a nem­zetközi társadalmi és kulturális mozgalmakkal is összhangban, Romániában bár rövid ideig tartó, de termékeny és visszafordíthatatlanul a mai művészeti sokszínűség irányába mutató kulturális fellendülés volt tapasztalható. Ugyanakkor a kommunista hatalom romániai 45 éves történetében csak ez volt olyan időszak, mely­ben a romániai magyar művészek önazonosulási tö­rekvései viszonylag szabadon bontakozhattak ki. Az erdélyi művészet sajátságában hívő, a tran­­szilvanizmus két világháború közötti hagyományát él­tető művészek, az erdélyi művészeti múltban és iro­dalomban korábban használt valamint új, a régióra jellemzőnek tekintett képzőművészeti motívumok és formák emblematikussá tételére törekedtek. Ugyanek­kor, legtöbbször az önazonosulási törekvés részeként, a művészek jó része az egyetemes művészethez, a kor­társ törekvésekhez való igazodás eszményét is követte. Ehhez gyakran a magyarországi művészetből vették a példát vagy egy korábbi korszak erdélyi mű­vészetének - az idősek sokszor saját ifjúkoruk - formakísérleteit újították fel. Főként a pályájukon ebben az időszakban in­duló művészeket határozta meg ez a kettős identi­219

Next

/
Thumbnails
Contents