Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2002 (23. évfolyam, 1-11. szám)
2002-06-01 / 6. szám
©i Múzeumi Hírlevél m 1. A Turcotto fogadó, Torma egykori szállása 2. Emléktábla a Turcotto fogadó falán 3. A felújított eredeti latin nyelvű sírtábla 4. A sír új fedlapja a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával készült Nemzetközi kapcsolatok Megemlékezés Anzióban Torma Károly, a pesti egyetem egykori régész-professzora, az MTA tagja 1897-ben hunyt el az olaszországi Anzióban. Május 4-én délelőtt került sor arra az ünnepségre, amelynek keretében a Földközi-tenger partján fekvő város temetőjében Győry Enikő, a Magyar Köztársaság római nagykövete, Dr. Csorba László, a Római Magyar Akadémia tudományos igazgatója, Dr. Fitz Jenő, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat elnöke, Dr. Póczy Klára nyugalmazott múzeumigazgató, Dr. Petres Éva régész, Dr. Zsidy Paula, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese, Dr. Nagy Mihály a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főosztályvezetője és a város polgármestere jelenlétében felavatták és megkoszorúzták Torma felújított síremlékét. A temető nyugati fala melletti sírt és a fölötte levő feliratos táblát - amelyet Fraknói Vilmos készíttetett -, 1983-ban Dr. Csorba László fedezte fel. A sírhelyet a felszámolás veszélye fenyegette, de az elhunyt munkásságának jelentőségére Csorba úr felhívta a város vezetésének figyelmét, így a sírhelyet azóta védelemben részesítik. A Fraknói féle, latin nyelvű sírtáblát idén minisztériumi támogatással felújították, a sírra pedig új, magyar és olasz nyelvű fedlapot helyeztek. Utóbbit, a minisztériumi emblémát tartalmazó bronzkorong díszíti, amely Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész alkotása. A koszorúzás után a kikötőben, Torma egykori lakhelyén, az egykori Turcotto fogadó falán, az ott tartózkodását megörökítő emléktáblát leplezett le Győry Enikő nagykövet asszony és a város polgármestere. Az ünnepség résztvevői megtekintették az ismert tengerparti régészeti lelőhelyet, ahol a Néró császár villájaként számon tartott hatalmas épületegyüttes romjait modern régészeti park keretében mutatják be. (A romok megmentésében és az első feltárásokban Tormának is szerepe volt.) A város egykori tengerparti kaszinójában tudományos ülésre került sor, amelyen Dr. Póczy Klára ismertette Torma pályafutását, illetve olaszországi tevékenységét, majd Dr. Zsidy Paula tartott előadást Torma - a korszak egyik kiemelkedő színvonalú - régészeti feltárásáról, az aquincumi amfiteátrum kutatásáról. A város polgármestere fogadást adott a García család vendéglőjében (ez ugyanaz a család, amely az annak idején Tormának is szállást nyújtó Turcotto fogadó tulajdonosa volt). Dr. Nagy Mihály 200