Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2002 (23. évfolyam, 1-11. szám)
2002-06-01 / 6. szám
sí Múzeumi Hírlevél m lyú dukátok magas aránya miatt a felhalmozás lehetősége, valamint a lelet nagy időhatára is. A másik hipotézist feltételezi a lelet változatos összetétele, a lengyel, erdélyi, danzingi, lübecki, hamburgi, velencei kereskedővárosok pénzeinek megléte, valamint az évzáró dátum is. Sőt, ezzel összefüggésben Thököly Imre felső-magyarországi fejedelemségének utolsó éve körül elrejtett éremkincs erősen kapcsolódhat a Szabolcs megyében ekkortájt keresztülvonuló kuruc és török-tatár segédcsapatok vonulásához és portyáihoz is. A lelet értékét nemcsak az érmek nagy száma és a ritkaságok növelik, hanem az is, hogy tudomásunk szerint az utóbbi évtizedekben nem került elő ilyen volumenű aranylelet, valamint az is, hogy leletegyüttesben a mai Magyarország területén tízszeres aranyforintok szintén hosszú évtizedekre visszamenőleg még nem kerültek elő. Épp ezért a múzeum vezetése nevében is külön köszönetét szeretnék mondani a találóknak, hogy ezt az éremkincset a Jósa András Múzeumba behozták és beszolgáltatták! Dr. Urlich Attila Kádárszerszámok a Gödöllői Városi Múzeumban Az elmúlt néhány hétben egy gödöllői kádárműhely csaknem teljes berendezésével gazdagodott a Gödöllői Városi Múzeum. Egykor Juhász Dezső kádármester volt a műhely tulajdonosa, akinek fél évvel ezelőtti halála nem csupán egy élet, hanem egy helyi mesterség megszűnését is jelentette. Napjainkban minden hagyományos technikai műveltséget képviselő kismesterség sorsa ez, hiszen a körülöttünk lévő gazdasági, társadalmi körülmények hatására módosul maga a mesterség, s a többnyire idős mesterek utánpótlás nélkül, szakmájuk utolsó képviselőiként távoznak közülünk. A hordókat, kádakat, dézsákat és a különböző rendeltetésű faedényeket készítő kádárok a 12. században váltak el a letelepülő magyarságnál már jelenlévő famunkásoktól, s a mesterségnek már a 15. században kialakultak első céhei. A középkori forrásokban a bodnár, pintér, kádár megnevezés egyaránt előfordul, melyből az első kettő a német nyelvből származik, s feltehetően a betelepült németországi kézművesek közvetítette hatást tanúsítja. A kádár szó délszláv eredetű, meghonosodásának pedig az az oka, hogy az ország középső területei számára a nagyrészt délszlávok lakta Dráva- és Száva-mellék tölgyerdői adták a hordók elsőrendű tölgyanyagát. A mesterség különösen a nagymúltú borvidékeken vált jelentőssé, ahol a kádárok borkezeléssel is foglalkoztak. A 19. század végén a mesterek főleg megrendelésre dolgoztak, a 20. században viszont egyre többen eljártak vásározni, mivel a helyi rendelések, javítások nem látták el műhelyüket elegendő munkával. Gödöllőn a kismesterségek száma Mária Terézia korában, Grassalkovich Antal birtokszerzése nyomán kezdett jelentősen növekedni. A korabeli viszonyokhoz mérten fejlett uradalmi gazdálkodáshoz, a kastély és a többi létesítmény felépítéséhez, s a fejlődésnek indult, vásártartási joggal is felruházott község ellátásához sok mesteremberre, kézművesre volt szükség, akiket a földesúr külföldről csábított a birtokára, és akik között kádárok is voltak. A gödöllői kádármesterek 1803 és 1870 között a pesti kádárcéhhez tartoztak, majd a céhek megszűnése után az 1879-ben alakult Vegyes Ipartársulat, 1893-ban pedig az ipartörvény alapján létrejött Gödöllő és Vidéke Általános Ipartestület védte a kisiparosok érdekeit. A századforduló idején a jelentős nyaralóhellyé vált Gödöllőn az országos helyzettel ellentétben nőtt a kisipar szerepe, s szinte nagyvárosi méreteket öltött. Győré Zoltán gödöllői anyakönyveket feldolgozó munkája szerint ebben az időszakban hét kádár is dolgozott a városban. Az 1930-as évekrejelentősen lecsökkent a kádárok száma, hiszen Hovhannesian Eghia 1933-ban a gödöllői iparosokat számba véve már csak egyetlen kádár, Szántai Kálmán nevét említette meg művében. A következő néhány évtizedből nem áll rendelkezésünkre pontos adat a gödöllői kádárok számára vonatkozóan, annyi azonban bizonyos, hogy 1983-ban a Gödöllői Városi Múzeumban „A gödöllői kisipar múltja és jelene" címmel rendezett kiállításon három kádármester, köztük Juhász Dezső szerszámai is szerepeltek. Juhász Dezső 1917-ben született egy szabolcsi községben, Gemzsén. Szülőfalujából 1939-ben került Budapestre, ahol egy hordógyárban dolgozott. Édesapja és nagyapja szintén kádárok voltak, így a mesterség szeretetét és fortélyait felmenőitől örökölte, illetve tanulta el. Szerszámainak egy része is édesapjától származott. Az iparengedélyt 1954-ben, már házas emberként Gödöllőn váltotta ki. Elsősorban hordókat és virágedényeket készített, de minden fával kapcsolatos munkát elvállalt, javításokat is végzett. Portékáit vásárokon adta el. A váci, veresegyházi, péceli vásárra korábban lovaskocsival, később autóval szállította a különböző méretű hordókat, évente kétszer, ősszel és tavasszal. Műhelyében jól 198
