Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2002 (23. évfolyam, 1-11. szám)
2002-06-01 / 6. szám
<§& ^Túzeumi Hírlevél m SOPRON Éljenek a lövészek! -festett lőtáblák a Szlovákiai Bányászati Múzeum gyűjteményéből Központi Bányászati Múzeum 2002. május 24. - augusztus 21. A Szlovákiai Bányászati Múzeum anyagában számtalan különleges gyűjteményt találhatunk. Ezek közül az egyik legkedvesebbet a Selmecbányái Lövészegylet 211 festett lőtáblája képezi. Selmecbányán, a szabad királyi bányavárosban, 1654-ben alakult a város védelmére a helyi lövészek egylete. Európában ekkor már számtalan ilyen egylet működött, tagjai mindenütt a vagyonos polgárok voltak, akik vagyonuk, kiváltságaik védelmére fegyvert tartottak, s rendszeresen gyakorolták az azzal való bánásmódot. Ezeket a lövészegyleteket gyakran részesítette kiváltságokban a város magisztrátusa, s olykor az uralkodó is. A céllövés egyleti keretekben való gyakorlása nemcsak a közös értékek védelmét szolgálta, de egyszersmind helyet adott a játékos vetélkedéseknek is. Jól példázzák az egyleti élet hangulatát a most bemutatott lőtáblák is. A Selmecbányái lövészegylet alapszabályait 34 pontban rögzítették. Tagjai csak vagyonos polgárok lehettek, akik belépéskor jelentős összeget fizettek be az egylet kasszájába. A céllövészet gyakorlását komolyan vették, az egylet irányítása gyakran valamelyik szenátorra, vagy a kamaragrófra hárult. A gyakorlatokat versenyek koronázták meg, ahol a „város legjobb lövésze” címért küzdöttek. Ezek a vetélkedők idővel átalakultak lövész ünnepekké, pontosan kidolgozott programmal. A török veszedelem elmúltával a védelmi tevékenység háttérbe szorult, de továbbra is keretet adott a polgári szabadságjogok védelmezésének. Bár továbbra is - már sportból - gyakorolták a lövészetet, de gyakran segítettek a tüzek, elemi csapások kárainak enyhítésében. A lövészegylet a városban még a 19. században is aktívan működött. Hosszú múltjának tanúi a megmaradt egyleti céltáblák, amelyek az egylet 1965-ös megszűnése után kerültek a múzeumba. A selmeci lőtáblák témái változatosak. Vannak közöttük politikai célzatúak, idillek, romantikus tájképek, allegóriák. Egyedülállóak a figurális lőtáblák. A lőtáblák festészete jellegzetesen provinciális. Legjobban a cégérek, a képeslapok világára emlékeztet. Festőit nem ismerjük, ezek többnyire nem hivatásos művészek voltak, képeiket nem szignálták. Azt azonban minden táblán feltüntették, hogy ki volt a tábla megrendelője, s mikor történt a lövészet. A bemutatott táblák többsége a 19. századból való, romantikus és biedermeier stílusjegyekkel. Szinte minden tábla fontos része a szöveg, gyakran szerepeltek rajtuk találós kérdések, egyszerű rejtvények. Vagy ha versek, akkor ezek általában erőltetett, alkalmi verselmények. Nem ritkák a frivol, kétértelmű szövegek sem. A lőtáblák szövege a 19. század közepéig német, majd a reformkorban megindult magyarosodási mozgalom megerősödésével egyre inkább magyar nyelven íródtott. Gyakran vannak a táblákon a mai néző számára megfejteden jelképek és utalások is. A Selmecbányái lőtáblák izgalmas és hiteles történelmi bizonyítékai a soknemzetiségű hírneves bányaváros 19. századi életének. A lőtáblák kiállítására a Központi Bányászati Múzeum és a Szlovák Bányászati Múzeum közti együttműködési szerződés keretében került sor. Selmecbánya és Sopron története, a magyar bányászati felsőoktatás történetében elválaszthatatlanul összefonódik, ez a kiállítás közelebb hozza a látogatóinkhoz a selmeci városi életet. Mária Celkova Gerhes Gábor: a T megtalálása Műhelybeszélgetés a Ludwig Múzeum kistermében Hoszú idő óta végre aaaazt hiszem, sikerül valami tényleg sikeres és maradandó dolgot létrehoznom. 188
