Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2002 (23. évfolyam, 1-11. szám)
2002-05-01 / 5. szám
m Múzeumi Hírlevél m ■■■■■■ A Kárpát-medence őskörnyezeti állapota a felsőwürm egy éghajlati eseménye során című tanulmányukat. Eszerint 18 000 és 16 000 BP évek között (radiokarbon keltezésekkel megerősítve!) markánsan jelentkezett egy őskömyezetilegjól jellemezhető szakasz. Ekkor - a szerzők megállapítása szerint - egy relatíve enyhébb (júliusi középhőmérséklet 15-17 °C) és kedvezőbb csapadékeloszlású periódusról beszélhetünk, amelyet ők a régészetben is jól ismert Ságvár-Lascaux mikrointerstadiálissal párhuzamosítottak. A felső paleolitikus gravetti kultúra emberei a zárt tajgaerdőkkel, a nyílt tűlevelű erdőkkel és a sztyeppefoltokkal borított területen éltek. A malakológiai, a faszén (Stieber) és a makrogerinces fauna (Vörös) vizsgálati adatai alapján is ugyanaz a klíma és ökoszisztéma (nyílt tajgaövezet) körvonalazható. A gravetti vadászok a Kárpát-medencébe mindig a téli időszakban (Vörös) tértek vissza, a tajga övben táplálékot lelő rénszarvasokat követve. A vizsgált korszakban tehát a Kárpát-medence központi részén húzódott egy őséghajlati-őskörnyezeti választóvonal (barrier). Ettől délre, azaz a Kárpát-medence déli részén az erdei fenyő dominanciával jellemezhető vegyeslombú tajga, míg északra elsősorban lucfenyvesek alakultak ki. A terület környezeti állapotára ugyanakkor a mozaikosság volt a jellemző, azaz a mikrointerstadiális éghajlatváltozásai során különböző állatok és növények terjedtek szét az eltérő őskörnyezeti foltokból (refugiumok). A folyóirat számainak megjelenése és e tanulmány kapcsán is szeretném felhívni a régész kollégák figyelmét arra, hogy őszre várhatóan megjelenik Sümegi Pál Régészeti geológiai - történeti ökológiai egyetemi jegyzete, amely A negyedidőszak földtani és őskörnyezettani alapjai című munkájának (Szeged, 2001, JATEPress) folytatása. Ihn Gábor PRAEHISTORIA 2. 12 szerző tanulmánya, 201 oldal terjedelemben. Ed. Árpád Ringer. Archaeolingua, Miskolc 2001 Hölgyeim és Uraim! Ha egy kiadvány az előre beütemezett időpontban és az elvárható színvonalon már a második kötettel jelentkezik, jó esély van rá, hogy valódi, megbízható periodika válik belőle. Ilyen kiadvány: a Praehistoria 2. kötete. A szerkesztőségi előszóban igényes, nagyívű célkitűzéseket olvashatunk az őstörténet tanulmányozásának követendő módszereiről. A tudományos hazai őskőkorkutastás 19. század végi megindulásának körülményeit ismerve, a prehistoria tanulmányozásának multidiszciplináris megközelítése nemcsak kívánatos, hanem kötelező is. Az első kötethez képest előrehaladás történt a rovatok körvonalazódásában. Már nemcsak meghirdetett célkitűzés, de a három új témakörben megjelentetett dolgozat (könyvismertetés, muzeológiai módszerek, környezetrekonstrukciós modellezés) már a profil végleges tisztulását ígéri. A kikristályosodó tematikát formájában is tudatosan megjelenítő kiadvány megszületésére már nem kell sokat várnunk. Néhány szót részletesen a dolgozatok közül néhányról. A megjelent tudományos dolgozatok kronológiai és földrajzi keretei rendkívül tágak. A kronológiai keret gyakorlatilag az őskor teljes spektruma, a kissé misztikus és valójában soha konkrétan meg nem fogható első eszközök megjelenésétől a vaskorig. A földrajzi keret a Föld, Dél-Indiától Franciaországig, Tádzsikisztántól Németországig, Perutól Százhalombattáig. A publikációkban közzétett tényleges eredmények egy része ezért talán kevéssé hasznosítható a megcélzott és várható közép-európai olvasóközönségnek, de mindig rábukkanhatunk egyegy ötletre, elleshetünk módszerbeli újításokat vagy legalábbis örülhetünk barátaink, kollégáink új sikereinek. Vagy ha már elég régóta vagyunk a szakmában, emlékezhetünk. Marie-Helene Moncel technológiai cikke azért fontos, mert egyrészt a szakterülete hazánkban kissé alulreprezentált, másrészt a szerző munkatársunk a tatai középső paleolit lelőhely feldolgozásában. A dél-indiai cikk arra késztet bennünket, hogy Vértes Lászlóra gondoljunk, aki a kavicsösvényen jártában-keltében erre is megfordult, hogy a vértesszőlősi lelőhelyet minél pontosabban illeszthesse be az alsó paleolitikum nagy, interkontinentális eseménysorozatába. Ranov kollegánk tádzsikisztáni cikkéről közös barátaink, a Közép-Ázsiában sokat dolgozó Gábori házaspár pótolhatatlan hiányajuthat eszünkbe. A németországi Duna-völgy, a Jura paleolitikumát bemutató régészeti kiállítás ismertetése a készülő új régészeti kiállítás rendezéséhez adhat követendő ötleteket. A százhalombattai környezetrekonstrukcióról csak annyit: jó ötlet sikeres megvalósításáról ilyen mutatós cikket kell írni. Bevallom, elfogultságom végletes, ám elfogadható: a hazai felső paleolitikum történetének megértéséhez két kulcsterület a morvaországi Pavlov és a Prut romániai völgye. Pavlov: klasszikus régészet a 157
