Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2002 (23. évfolyam, 1-11. szám)
2002-01-01 / 1. szám
os. Múzeumi Hírlevél m Néhány szóban a melpákról és a jelenleg kiállított tárgyakról a látogatókat tájékoztató szóróanyag alapján: A melpák Pápua Új-Guineában, a Western Highlands Province (Nyugati-Felföld Tartomány) területén élnek a több mint 60.000 főt számláló pápua nyelvű melpák. A tartomány központja Mount-Hagen. Tőlük délre, a Nebilyer folyó völgyében a melpákéval rokon nyelvet beszélő temboka nép, nyugaton az engák és a hűlik, keleten a simbuk, északon pedig a karam nyelvű csoportok laknak. A melpák hazája hegyes-völgyes, fennsíkokkal tarkított vidék, amely 1500- 2000 méter tengerszint feletti magasságban terül el. Májustól augusztusig tart a szárazabb és melegebb évszak, a csapadékosabb pedig decembertől márciusig. A falvak közvetlen környékének kivételével minden beborít az őserdő. A melpák földművesek: a helyoldalakat alakítják át termőterületté. A férfiak az erdőirtást követően, a gyökerektől megtisztított talajba ágyásokat formálnak, amelyeket árkokkal és gyakran fatörzs-sorokkal vesznek körül, hogy a trópusi felhőszakadás el ne mossa a termőréteget. A nők ültetik el a tárót, a yam-gyökeret, banánt, cukornádat, főzelékféléket és a legfontosabb tápláléknövényt, az édesburgonyát. A termést szintén ők takarítják be. Újabban kávét is termesztenek, amit a piacokon adnak el. Településeiken hagyományosan elkülönülnek a férfiak és a nők házai: a férfiaké kerek, csúcsos tetejű, a nőké hosszú, szögletes, a disznók számára elkerekített résszel. Fő háziállatuk a sertés, amely a gazdasági életben értéktárgyként, a szertartások során pedig áldozati állatként játszik kiemelkedő szerepet. A hegyi törzsek fontos élvezeti cikke a dohány: a leveleket rágják, de pipába tömve füstölik is. Az életfordulók nagy közösségi ünnepein - születés, avatás, házasság és a halál - több falu népe is összegyűlik, és közösen készítik el az ünnepi lakomát a földkemencében. A melpa nyelvű törzsek között igen élénk a cserekereskedelem, ezt a közös nyelven kívül elősegíti az is, hogy a melpák és szomszédaik által lakott területeken jelentős nyersanyagforrások találhatók. Innen szerzik be távolabb élő népek is a sót, a baltapengéhez való kőzetet, a festékporokat, a színes madártollakat és más termékeket. A partvidékek lakói többek között fatálakat, tengeri csigát, kagylót és élelmiszereket, vagy európai árukat adnak cserébe. Legnagyobb ünnepük a móka, amelyet a törzs vezető férfiai rendeznek néhány évenként. Rendszeres, évente tartott ünnep, fesztivál a Sirtg-sing, ahol a melpákon kívül más felföldi törzsek is bemutatják viseletűket, jellegzetes táncaikat. Az új-guineai felföldön megközelítőleg 1300000 ember él, akik valamilyen, a pápua nyelvcsaládba tartozó nyelveken beszélnek. Életmódjukban és kultúrájukban igen sok a közös vonás. Eszközkészítési technikájuk azonos; kisebb-nagyobb eltérések a törzsek között főleg az ünnepek alkalmával figyelhetők meg. Ez a kívülállók számára elsősorban a test festésében és testdíszekben, viseleti elemekben nyilvánul meg. Famegmunkáló eszközeik a balták és a szalukapák kőpengéjéhez szükséges nyersanyagot a közeli bányákból termelték ki. Jellegzetes, bányánként 10
