Élesztős László (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. (Budapest, 2022)
C
51 Csaplár Csanády György, dr. (1930 Szigetvár – 1996. okt. 1. Bátaszék): orvos, helytörténeti gyűjtő. – Gyermekkorát Mozsgón töltötte, ahol apja körorvos volt. A Képzőművészeti Főisk.-n biológia–rajztanári oklevelet szerzett (1950). Egy évig az Isk.-i Szemléltető Eszközök Int.-ében a biológiai részleg osztályvezetője, majd a bp.-i orvostud.-i egy.-en orvosnak tanult (1956–1962). 1962-től Mórágyon, 1970-től Bátaszéken háziorvosként praktizált. – Az 1960-as évek második felétől gyűjtötte lakóhelye környékének (Mórágy és Bátaszék mellett Alsónyék, Báta, Decs, Dunaszekcső, Mőcsény, Várdomb) régészeti és néprajzi emlékeit (cserépedények, kismesterségek). A mórágy-tűzkődombi késő neolit lelőhely felszíni anyagából A mórágyi ős kori ember élete címmel időszaki kiáll.-t nyitott (1969). Bátaszéki otthonában berendezett, több tízezer darabos magángyűjt.-ét (régészeti anyagát tekintve az országban az egyik legnagyobbat) látogathatóvá tette. – A Cikádor c. bátaszéki lap 1991–1992-es évfolyamában tízrészes cikksorozatban számolt be a város határának különböző régészeti korszakokhoz köthető leleteiről, amit Bátaszék 1995-ben megjelent monográfiájában is rendszerezett. Anyagát számos régész és néprajzos hasznosította, a gyűjt.-ből Ecsedy István dunaszekcsői őskori leleteket (Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, 29, 1984 [1985]), Kulcsár Gabriella kora bronzkori belső díszes tálakat (Savaria, 24/3, 1997), Zalai Gaál István neolit agyagmécsest (Archaeologiai Értesítő, 120, 1993), Bondár Mária rézkori korsót (Communicationes Archaeologicae Hungariae, 1998), Gaál Attila és Lőrincz Barnabás római mérföldkövet (A Wosinsky Mór Múzeum Évkönyve, XX, 1998), Nagy Janka Teodóra mórágyi kerámiákat (Ethnographia, 106, 1995; Tisicum, 10, 1997) stb. közölt. – Bátaszék díszpolgára (1997). F. m.: Bátaszék története a honfoglalásig. In: Bátaszék monográfiája. 1. Bátaszék története a kezdetektől 1539-ig. Szerk. Dobos Gyula (h. n., 1997, 37–75. p.). Irod.: Tamási János: Hét végi beszélgetés dr. Cs. Gy. helytörténeti kutatóval (Tolna Megyei Népújság, 1982. máj. 15., 6. p.); Gergye Imre: Doktorok (II.) (Cikádor VI, 1996, 3. sz. 4. p.); https://www.bataszek.hu/csanadygyujtemeny_6582; http://www.gezagimi.hu/gimnazium/ kiadvanyaink/bataszek_tort/index.html. Fotó: Tolnai Népújság archívuma K. Németh András Csaplár Ferenc (1940. nov. 27. Baja – 2007. máj. 9. Bp.): irodalomtörténész, muzeológus. – A szegedi JATE BTK m.–német szakán tanult (1959–1964), bölcsészdoktor (1964), az irodalomtud. kandidátusa (1992). – A szegedi Rózsa Ferenc Gimn. tanára (1964–1970), aspiráns (1970–1973), a PIM tud.os főmunkatársa, tud.os titkára (1974–1976), főosztályvezető (1976-tól haláláig), a PIM–Kassák Múz. ig.-ja (1976-tól). – Több évtizedes tud.-os, filológusi, muzeológusi, kiállításrendezői munkája alapozta meg a Kassák Múz. hazai és nemzetközi tekintélyét, nevéhez fűződik Kassák Lajos irodalmi és képzőművészeti munkásságának feldolgozása, közzététele, a múz. gyűjt.-ének gyarapítása, a klasszikus avantgárd hazai képviselőinek bemutatása. Legendás munkabírása, értékközpontúsága, egyszemélyes vezetői attitűdje, aszkétikus életmódja, zeneismerete csodálatot és kritikát is kiváltott kortársaiból. Kutatta szülővárosa irodalmi hagyományát, kapcsolatot ápolt Radnóti Miklós barátaival, a költőről több kiáll.-t rendezett. A Kassák-életmű képviselete mellett feladatának tekintette kortárs művészek és magángyűjt.-ek bemutatását is. Közel száz kiáll. megrendezése fűződik a nevéhez. – Móra Ferenc-emlékérem (1996), Szépirodalmi Könyvkiadó Nívódíja (1987, 1988), Művelődés Szolgálatáért díj (2000), Széchényi Ferenc-díj (2006). F. kiáll.: Barta Lajos (PIM, 1974); Radnóti Miklós (PIM, 1984); Kassák-életműkiáll. (MNG, társrendező, 1987); Kassák irodalma és képzőművészete (Berlin, 1987; Wei mar, 1987; Moszkva, Varsó, Prága, 1988; Düsseldorf, 1989); Kassák festményei, grafikái, reklámtervei (Tokió, 1991; Berlin, 1991); Kassák irodalmi és képzőművészeti munkássága (Pozsony, 1992); Kassák irodalmi és kép zőművészeti munkássága a 20-as években (Lisszabon, 1996); Kassák festményei, grafikái, reklámtervei (Buka rest, 1999). – Kiáll.-ok a Kassák-Múz.-ban, válogatás: Kassák Lajos irodalmi és képzőművészeti munkássága (állandó kiáll., 1976); Avantgárd folyóiratok 1920–1930 (1978); A futurizmus (1981); Hommage à Kassák (állandó kiáll., 1981); Kollázs a magyar művészetben 1920–1965 (1982); Mattis Teutsch János-emlékkiáll. (1983); Nemes