Élesztős László (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. (Budapest, 2022)
V
386 Végvári (1942), de hamarosan behívták katonai szolgálatra (1943). Hadifogságba esett (1945–1947). Szibériából való hazatérése után befejezte művészettörténeti disszertációját, és doktori címet szerzett (1948). A Fővárosi Kép tárban helyezkedett el (1948), amelynek később ig.-ja lett (1950–1953). Aktív szerepet játszott a Szépművészeti Múz. Új M. Képtára és a Fővárosi Képtár gyűjt.-einek egyesítésében, a M. Nemzeti Galéria létrehozásában. Az intézmények összevo násának záró időszakában a Szépművészeti Múz. főigh.-e volt (1953–1954). Pályája ezután a felsőoktatás felé kanyarodott: közel három évtizeden át, egészen nyugdíjazásáig, a Képzőművészeti Főisk. Művészettörténeti Tanszékét vezette (1954–1981). Fővárosi pozíciója megtartása mellett Miskolcra költözött, és a városi képtárban másodállást vállalt (1971). Mikor a Miskolci Képtárat a Herman Ottó Múz.-hoz csatolták, az intézmény képzőművészeti osztályának vezetője lett (1974–1992). E feladatát az utolsó hat évben tud.-os tanácsadói munkakörben látta el. Muzeológusi munkássága Miskolcon teljesedett ki. Nevéhez fűződik a Herman Ottó Múz. képzőművészeti gyűjt.-ében mutatkozó elmaradások felszámolása, a műtárgyak szakszerű meghatározása, az orsz. gyűjtőkör kibontakoztatása, a kollekció mennyiségileg és minőségileg is számottevő gyarapítása. Meghatározó szerepet játszott a miskolci Petró-gyűjt. feldolgozásában, ill. – a tulajdonos halála után – annak múz.-i átvételében (1977). Figyelemmel kísérte a régió köz- és magángyűjt.-einek alakulását; gondot fordított a megyei múz.-i szervezet képzőművészeti profiljának erősítésére. Számos kiáll.-t rendezett és nyitott meg. Időtálló munkája a Herman Ottó Múz. állandó képzőművészeti kiáll.-a (1980), melynek koncepciója négy évtizeden át érvényben maradt. – Kutatói érdeklődése kiterjedt az egyetemes és m. képzőművészet egészére. A művészet történetét mint szerves egységet vizsgálta és értelmezte, hangsúlyt helyezve a téren és időn átívelő összefüggésekre. Fő szakterülete a 19–20. sz.-i festészet volt. Jelentős érdeme Munkácsy Mihály életművének feldolgozása, vmint a Gresham-kör – kiemelten Szőnyi István, Bernáth Aurél – törekvéseinek elismertetése. Szívügyének tekintette a mellőzött műfajok: a sokszorosított grafika és a fotóművészet felkarolását. Nyitott volt a vizuális kifejezés legújabb lehetőségei felé is; az első szakember Mo.-on, aki a diaporámával elméleti oldalról foglalkozott. – Több mint 40 önálló kötete jelent meg. Tanulmányainak, cikkeinek, kritikáinak száma többszáz. – Pedagógusi munkásságát nyugdíjazása után is folytatta (debreceni és pécsi egy.). A Miskolci Bölcsész Egyesület egyik alapítója (1989), tanszékvezető tanára (1990-től). – Alapító tagja a M. Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének (1949), a Képzőművészeti Alapnak (1952), a zebegényi Szőnyi István Képzőművészeti Szabadisk.-nak (1968), a M. Diaporáma Szövetségnek (1983). Tagja a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akad. Miskolci Területi Csoportjának (2000-től). – Munka Érdemrend ezüst (1951), majd arany fokozata (1979), Szakszervezetek Arany Érdemrendje (1978), Ipolyi Arnold-érem (1981), a Herman Ottó Múz. Pro Museo-díja (1991), Miskolc város Pro Urbe-díja (1993), a Miskolci Bölcsész Egyesület díszdoktorrá avatta (1997), M. Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1999), a M. Fotóművészek Szövetségének életműdíja (1999), Miskolc Város Díszpolgára (2001). – 70. születésnapjára a Herman Ottó Múz. tanulmánykötetet adott ki (A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XXVII. 1989). Születésének 100. évfordulója alkalmából a M. Képzőművészeti Egy. konferenciával tisztelgett emléke előtt (2019). F. m.: Szolnoki művészet 1852–1952 (Bp., 1952); Manet (A művészet kiskönyvtára 2. Bp., 1957; 2. kiad. 1964); Munkácsy Mihály élete és művei (Bp., 1958); A sümegi Maulbertsch freskók (Műemlékeink. Bp., 1958; 2., jav. kiad. 1967); Giotto (A művészet kiskönyvtára. 29. Bp., 1961); Szőnyi István (Bp., 1962.; angolul: István Szőnyi. Bp., 1963); Munkácsy Mihály (Nagy magyar mesterek. Bp., 1983); Szinyei Merse Pál 1845–1920 (Nagy magyar mesterek. Bp., 1986); Az európai művészet története (Bp., 1989); Szalay Lajos (Miskolc, 1990); Önarckép tollal. Egy művészettörténész élete (önéletrajz, Bp., 1999). Irod.: Dobrik István: „A művészet igazában van a szabadság világa.” Beszélgetés a hetvenéves V. L. művészettörténésszel (A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XXVII, Miskolc, 1989, 7–16. p.); V. L. Szerk.: Dobrik István– Kákóczki András (Általuk híres e város... 3., Miskolc, 2010); Alkotás, értelmezés, recepció. Tanulmányok V. L. művészettörténész tiszteletére. Szerk.: Révész Emese (Bp., 2020); RÚL 18: 590–591. p.; V. L. (Névpont, 2016: https://www.nevpont.hu/palyakep/vegvari-lajos-d01f7). – Bibl.: Prejczer Paula: V. L. Életrajzi bibliográfia (Miskolc, 1994; bőv. kiad.: Szombathely, 2006). Fotó: Máger Ágnes, a család tulajdona Pirint Andrea
