Élesztős László (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. (Budapest, 2022)

T

343 T. Bruder T T. Bruder Katalin; Temesváry Ferencné (1942. júl. 20. Bp. – 2013. jan. 15. Bp.): fazekas, történe­lemtanár, restaurátorművész, főrestaurátor. – Édesapja, Bruder István (1914–1986) nyomdász, a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó műszaki osztályvezetője. Édes­anyja, Holy Emma (1920–2009) a Fővárosi Nyomdaipari Vállalat SZTK és bérelszámoló csoportjának a vezetője. Férje (1966-tól) Temes­váry Ferenc fegyvertörténész, a MNM tud.-os főmunkatársa. Lányuk Katalin (1967–). – A Török Pál utcai Képzőművészeti és Iparművészeti Gimn. kerámia szakán tanult, uo. érettségizett (1960), s ugyanabban az évben fazekas szakmunkásvizsgát tett. Szakmai gyakorlatát Herenden töltötte. A Báthory utcai Dési Huber István képzőművész körben fejlesztette szobrász képességét (1960–1963). Az ELTE BTK esti tagozatán történelem szakos tanári diplomát szerzett (1970). – 1960. szept. 1-jétől 48 éven keresztül restaurátor a MNM Res ­taurátori Osztályán, majd Restaurátor és Műtárgy­védelmi Főosztályán; 1976-tól főosztályvezető-he­lyettes volt. Végleges nyugdíjba vonulása miatt a múzeumi munkaviszonya 2006. júl. 31-én meg­szűnt. – Fő munkaterülete a kerámia és fém mű­tárgyak konzerválása és restaurálása, ill. nemes másolatok készítése volt. Részt vett anyag- és ké­szítéstechnikai vizsgálatok végzésében és kiérté­kelésében is. Oktatott a műtárgyvédelmi asszisz­tensi szakmunkás tanf.-on, a munkaköri szakképzés régészeti, szilikát- és fém-szakresta­urátori tanf.-ain, vmint egy.-i szinten a MNM, a Központi Múz.-i Igazgatóság Múz.-i Restaurátor és Módszertani Központja és a Képzőművészeti Egy. közötti együttműködés keretében a végzett iparművész restaurátor (tárgyrestaurátor) szakirány restaurátorművész képzésében. Rendszeresen részt vett és előadott a restaurátor konferenciákon és továbbképzéseken. Gyakorlati és elméleti mun­kájáról számos tud.-os cikket publikált, a resta­urátorképzéshez a kerámiarestaurálásról jegyze­teket készített. Közel 40 szakmai publikációja jelent meg. – Jelentősebb restaurálási munkái és publikációi a régészeti fémleletek restaurálása, kiegészítése, rekonstrukciója és vizsgálata körében: a Szomor-somodorpusztai római kori kocsilelet kancsójának rekonstrukciója (1977–1978); 1. sz.-i római sisak restaurálása (Flórián tér, 1981); a szekszárdi szarkofág két kancsójának újraresta­urálása (1981–1984); az aquincumi sisak restau­rálása (légióstábor, 1984); népvándorlás kori, ezüsttel berakott vastárgyak radiográfiás vizsgá­lata és restaurálása (1984–1986); az ozorai lelet füles ezüstkancsójának újrarestaurálása (1987– 1988); Heténypusztán kiásott római sisak borítá­sának restaurálása (1998); két római sisak újra­restaurálása (2000); a maglódi avar sír leleteinek restaurálása (2005); a tépei ezüsttál rekonstruk­ciója (2009); a szobi kantharosz restaurálása (2003); a Szeged-szilléri rézkori raktárlelet (kézműves réz szerszámkészlet) készítéstechnikai vizsgálata (1998). Nevéhez fűződik az a technikai felfedezés, amely a MNM gyűjt.-ében található, egy korábbi restauráláskor összeállított háromlábú állványról (tripusról) az újrarestauráláskor felfedezte, hogy az valójában négylábú állvány (quadripus). A felfedezés alapján az 1878-ban bekerült lelet eredetét újra megvizsgálták, s ennek eredménye­ként azt feltételezték, hogy a tárgy a híres késő római Seuso-kincs része lehetett. Az ezüstállvány­ról ~ több publikációt is írt (Az elrejtett Quadripus – A polgárdi ezüstlelet újraértelmezése, 2002; A Seu ­so-kincs és az ezüstállvány kérdése, 2002). Régészeti kerámiatárgyak restaurálása és rekonstrukciója során végzett munkái: kora vaskori festett és plasz­tikus díszítésű urnák rekonstruk ciója (Nagyber­ki-Szalacska, 1976); Fehér várcsurgó-eresztvényi erdő, korai vaskori halomsírok urnaanyagának restaurálása (kb. 30 darab, 1990 körül, publikálatlan); egy késő római hídfőállás mázas edényei (1993–1994). Több műemléki helyreállításban is közreműködött. – A M. Alkotóművészek Orsz. Egyesületének elnök­ségi tagja, a restaurátor szakág vezetője, a M. Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja, a Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány kuratóriumá­nak tagja (2000-től) és az alapítvány által a Vásár­helyi Kerámia Szimpóziumok alkalmából rendezett emlékkiáll.-ok kurátora. – Szoc. kultúráért (1975, 1983, 1989), Nívódíj (1984), Ferenczy Noémi díj

Next

/
Thumbnails
Contents