Élesztős László (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. (Budapest, 2022)
S
334 Szinyéri hérváron, adminisztrátor, majd plébános Kálozon (1973–1993), címzetes esperes (1986). 1993-tól Bp.-en élt, 2000-ben nyugdíjba vonult. – Tágabb érdeklődési területe a keresztény művészet, azon belül leginkább a kat. megújulás korszakának speciális kérdései, ikonográfiai problémái (pl. kegyképtípusok, ritkán ábrázolt szentek) foglalkoztatták. Könyvei máig alapvetőek a barokk kultusz- és művészettörténet iránt érdeklődők számára. Tud.-os hozzáállását a különböző szakterületek (művészet-, vallás- és irodalomtörténet, néprajz) átjárhatósága jellemzi. Tud.-os cikkei 1968-tól jelentek meg különböző szakfolyóiratokban (Művészettörténeti Értesítő, Arrabona), köz reműködött a német ikonográfiai lexikon (LCI) szócikkeinek írásában, számos tételt írt a barokk művészettel foglalkozó hazai kiáll.-ok katalógusaiba. 1984-ben megjelent első önálló könyvével (Barokk szentképek Magyarországon) szerzett bölcsészdoktori címet. Közreműködött a Devóció és dekoráció, 18. és 19. századi kolostormunkák c. kiáll. megvalósításában (Dobó István Vármúz., Sárospataki Képtár, 1984–1985). Az együttműködés eredményeként alapvetően barokk szakrális tárgyakból álló gyűjt.-ének egy részét eladta az egri Dobó István Múz.-nak, s a vételárból jutalomdíjat alapított az ELTE-n a keresztény ikonográfia témájában szakdolgozatot író hallgatók számára. A M. Képzőművészeti Főisk.-n (később Egy.-en) keresztény ikonográfiát tanított (1989–2010), de óraadóként az ELTE és a PPKE BTK művészettörténet szakjain is oktatott. – Az 1960-as évektől gyarapodó műgyűjt.-ének jelentős hányada szakrális témájú sokszorosított kisgrafika és apácamunka, amelyeket három szakkatalógusban dolgozott fel. Gyűjt.-éből több (kamara)kiáll.-t rendeztek (Iparművészeti Múz., MNM, BTM). Az anyag egy része 2010-ben a Székesfehérvári Egyházm.-i Múz. ba került, amelyhez halála után a gyűjt. többi darabja is csatlakozott. Profán, főleg családi eredetű tárgyait és édesanyja hagyatékát a MNM-ba juttatta. – Henszlmann Imre-díj (1994), Pomáz díszpolgára (2003), Fraknói Vilmos-díj (2006). – 60. születésnapja alkalmából az Ars Hungarica egyik kötetében (1997) ikonográfiai témájú írásokkal, 70. születésnapján az Iparművészeti Múz.-ban a saját gyűjt.-éből összeállított kamarakiáll.-sal köszöntötték (2007), a MNM-ban „ Krisztus arca megvilágít minket.” A szakrális és profán művészet tárgyai dr. Sz. Z. jubiláns pap gyűjteményéből címmel rendeztek kiáll.-t (2011). 75. születésnap jára a Székesfehérvári Egyházm.-i Múz. tanulmánykötetet jelentetett meg (2012). 2016-ban a BTM rendezett tárlatot a Barokk fénye – kegytár gyak, kincsek, szentképek címmel. F. m.: Barokk szentképek Magyarországon (Bp., 1984); A magyarországi kegyképek és -szobrok tipológiája és jelentése (Bp., 1994); Ikonográfia – Kultusztörténet. Képes tanulmányok (Bp., 2003); A magánáhítat szentképei a szerző gyűjteményéből. I. 17–18. század (Szeged, 1995); A magánáhítat szentképei a szerző gyűjteményéből. II. 19–20. század (Szeged, 1997); Mária Terézia eucharisz tia-kultuszának emlékei Magyarországon (METEM, Bp., 2006). A magánáhítat szentképei a szerző gyűjte ményéből. III. Alkalmazott szentképek (16–21. század) (Szeged–Bp., 2008). Irod. Szilágyi András: Sz. Z., a művészettörténész (Művészettörténeti Értesítő, 67, 2018, 297–298. p.); Terdik Szilveszter: Sz. Z. (uo., 298–303. p.; Sz. Z. műveinek bibl.-jával); MKL XIII: 284–285. p. Fotó: Makói Juhász István felv., 2006. Terdik Szilveszter Szinyéri Péterné , Tóth Veronika (1949. márc. 16. Nyíregyháza – 2019. szept. 19. Nyíregyháza): restaurátor. – Érettségi után könyvtárosként dolgozott a Jósa András Múz.-ban (1968–1969). 1975. máj. 15-étől restaurátorként tért vissza a múz.-ba. Elődje, Kovács Ilona korai halála miatt szinte autodidakta módon sajátította el a szakmát. A debreceni Vegyipari Szakközépisk.-ban vegyésztechnikusi végzettséget szerzett (1981), majd felsőfokú fém szakrestaurátor lett (1992). Tanácsosi címet kapott (1997). Nyugdíjazása (2013. jan. 1.) után még egy évig dolgozott a múz.-ban. Közel 40 éves szakmai munkássága során sok kiemelkedő tárgy restaurálását végezte. Első nagyobb munkája Panyola Árpád-kori telepanyaga volt. Ő restaurálta Ibrány-Esbó-halom honfoglaló temető anyagát, a Tarpa-nagy-hegyi rangos honfoglaló fegyveres férfisír leleteit, Tiszadob-Sziget hun kori temető anyagát, az Oros-Megapark lelőhelyen előkerült, közel 60 kilós bronz kincsleletet. A millecentenáriumi nagy honfoglaló kiáll.-ra újra restaurálta a régi megyei anyagot, különös tekintettel a tausírozott kengyelekre. Bár fém szakrestaurátorként végzett, nagyon szerette a régészeti kerámiát: a többi között restaurálta Csengersima-Határátkelőhely császárkori fazekasműhely-anyagát,