Élesztős László (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. (Budapest, 2022)
B
15 Balogh táros, múz.-, majd levéltárig. – Felesége Dávid Gabriella tanítónő, három gyermekük született. – A Debreceni Ref. Koll.-ban érettségizett (1931). A debreceni Tisza István Tudományegy.-en bölcsészdoktori (1935), történelem–földrajz szakos középisk.-i tanári oklevelet (1936), majd magántanári képesítést (1947) szerzett. A történelem (néprajz) tud.-ok kandidátusa (A paraszti gazdálkodás és termeléstechnika c. dolgozatával, 1966), az MTA doktora (Debrecen az újkori rendi társadalomban. 1693–1848. Várospolitika és agrártársadalom c. értekezésével, 1985), a debreceni KLTE címzetes egy.-i tanára (1986), díszdoktora (2003). – Már egy.-i évei alatt, 1933-tól önkéntes díjtalan gyakornokként néprajzi kutatásokban és feldolgozásokban vett részt Ecsedi Istvánnak, a Déri Múz. ig.-jának az irányításával. Az 1930-as években az Ady Társaság falukutató csoportját vezette. 1936-tól a debreceni Déri Múz. munkatársa, állástalan diplomás kisegítő munkaerő, 1939-ben ideiglenes napidíjas. Ez évtől bekapcsolódott a Márciusi Front ifjúsági mozgalmába, s a falukutatók folyóirata, a Válasz munkatársa lett. Kutatásai a Tiszántúl néprajzára, szociográfiájára irányultak. Számos néprajzi és történeti cikke jelent meg az Ethnographiában, a Néprajzi Értesítő ben, a múz. évkönyvében. 1938-ban a múz. gyakornoka a Debreceni Tudományegy. könyvtárában, majd ösztöndíjat kapott a bécsi Collegium Hungaricumba. 1938–1939-ben múz.-i tanulmányokat folytatott az Österreichisches Museum für Volkskundéban, és levéltári kutatásokat végzett a bécsi levéltárakban. Hazatérve elnyerte a múz.-i segédőri állást. 1944-ben részt vett a múz.-i anyag menekítésében, majd a bombatámadásban megsérült épület helyreállításában. Elsők között ismerte fel a leltározási és nyilvántartási munkák szükségszerűségét és a feldolgozott anyag kiáll.-on keresztül történő bemutatását. – 1944 végén Erdei Ferenccel együtt szervezte a Nemzeti Parasztpártot (NPP), aktívan bekapcsolódott programjának kidolgozásába, részese volt az 1945. évi földreform előkészítésének. Az NPP Ideiglenes Intézőbiz.-ának tagjává, a párt debreceni szervezetének titkárává választották. Dolgozott a Debreceni Nemzeti, Igazoló és Törvényhatósági Biz.-okban is. 1945 ápr.-ában Szatmár, Ugocsa és Bereg k.e.e. vm. főispánjává nevezték ki. Nagy részt vállalt a közigazgatás újjászervezésében, a közellátás biztosításában és a földreform végrehajtásában. 1946. jan.-tól Hajdú vm., 1947. nov.-től Debrecen főispánja is lett. 1948-ban felmentését kérte állásából, szakított a politizálással. 1946–1947-ben az egy.-en társadalomtud.-i szakelőadó, a Szabó István vezette int.-ben magántanárrá habilitálták (1947), de szeretett volna a múz.-ba visszatérni. Ezt Rákosi Mátyás többször is megakadályozta, végül 1949. jan.-tól kinevezték a MNM múzeumőrének, s a Déri Múz.-ba osztották be szolgálatra. Itt többek között a várostörténeti kiáll.-t rendezte. A Déri Múz. ig.-ja (1950–1957). Kutatásokat végzett az MTA Néprajzi Munkaközösségében, ellátta a Néprajzi szakosztály alelnöki posztját, tagja volt a M. Történelmi Társulatnak, a M. Régészeti, Művészettörténeti és Éremtani Társulat helyi csoportja pedig tiszántúli régésztitkárává is megválasztotta. Történeti–néprajzi munkáiban a debreceni erdőgazdálkodással, a vákáncsosokkal és a debreceni tanyák népének életmódjával, gazdálkodásával, mentalitásával foglalkozott. Kutatásaira, munkájára nagy hatással volt Ecsedi István, Zoltai Lajos és Szabó István. – 1954-ben az Oktatásügyi Min. megbízásából Párizsban a m. néprajzi kiáll. egyik vezetője, majd miniszteri megbízott lett az UNESCO konferencián. A kiáll.-on felvette a kapcsolatot az UNESCO múz.-i szakbiz.-a megbízottjával, a megbeszélés eredményeképpen a magyar múz.-ok is beléptek a Nemzetközi Múz.-i Szövetségbe (ICOM). – Az 1956-os forradalom után, koholt vádak alapján, politikailag persona non gratának nyilvánították, állásától megfosztották, s bár igazolták és az eljárást is megszüntették ellene, 1957-ben „száműzték” Debrecenből. A nyíregyházi Jósa András Múz. tud.-os munkatársa lett (1958–1964), itt több néprajzi, történelmi és művészettörténeti kiáll.-t rendezett. Egyik szervezője volt a Néprajzi Társaság 1962. okt.-i nyíregyházi vándorgyűlésének, amely Erdei Ferenc elnökletével nemcsak az orsz. és a nemzetközi figyelem központjába állította Szabolcs-Szatmár m.-t, hanem fellendítette a helyi néprajzkutatást is. – 1964. aug. 1-ével a Nyíregyházi Állami Levéltár (1968-tól neve Szabolcs-Szatmár M.-i Levéltár) ig.-jává nevezték ki. Levéltárosi tevékenysége is kiemelkedő. Kialakította a levéltár iratainak rendszerét, ma is használatos segédleteket készített, hatalmas munkát végzett a latin források regesztázásában, fordításában. Számos forrásalapú megye- és községtörténeti munkája
