Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
Ü - V
917 Vajda lentős munkája a nagyvenyimi kelta és korai római császárkori temető feltárása (kiemelkedő tárgya a kelta hitvilág szimbólumaival, a küllős napkerékkel, fenyőgallyakkal és futó-ugró állatokkal díszített, festett urna). Nagyszabású munkája egy hatalmas apszisos, hipokausztumos épület feltárása Intercisa castellumában, amelyet a dokumentálás után - egy majdani bemutatás reményében - gondosan visszatemetett. Miután bizonyossá vált, hogy Dunaújváros az Öreghegy, vagyis az ókori Intercisa felé terjeszkedik tovább, életét 1962-től Intercisa polgári településén és temetőiben végzett, szinte szünet nélküli leletmentések töltötték ki. Helyzetét nehezítette az egyre szorítóbbá váló helyszűke; a múz. akkor egy lakóház két lakásában húzódott meg, a nagyobb helyet igénylő leleteket a város több pontján, „szívességi" raktárakban tudták tárolni; így a kozideri bronzkori temetők közel 1600 urnasírjának leleteit az utolsó pillanatban sikerült Szentendrére menekíteni. A nagy számban előkerülő leletek - intercisai szír katonák, kereskedők és családjaik tárgyai: üvegek, kerámiák, arany, ezüst és bronz ékszerek, továbbá faragott domborműves kőemlékek, elsősorban síremlékek stb. - minősége, szépsége elkerülhetetlenné tette mielőbbi bemutatásukat. A dunaújvárosi múz. néhány év alatt európai gazdagságú, irigyelt gyűjt. lett. 1966 késő őszén, a dunai magaspart egy szakaszának leomlását követően, még az azonnali partvédelmi földmunkák előtt, ~ szervezőkészségének köszönhetően, sikerült megmenteni Közép-Európa első felszínre került avar telepét, s vele együtt egy Árpád-kori falu maradványait. A megyei múz.-i igazgatóság, azzal, hogy mentesíteni kívánja a múz. vezetésével járó terhektől, felmentette az ig.-i teendők alól, s az ún. ásatási csoport vezetőjévé nevezte ki (1967). A munkák végzésében egyedüli állandó segítőtársa volt férje, aki az egy.-i oktatás engedte szabadidejében részt vett a múz. valamennyi leletmentésében. - Pályakezdőként már szerzőtársa lehetett az MNM intercisai ásatásai anyagát közzétevő monográfiasorozatnak. Tanulmányaival hozzájárult Intercisa hírnevének öregbítéséhez, a város és környéke történetének megismertetéséhez. A múz. várva várt átköltöztetését az általa kiszemelt mai épületbe már nem érhette meg; ásatás közben érte a halál. Sírja a Bp.- óbudai temetőben van. - Hagyatékban maradt munkáit - részben szerzőtársként - Bóna István rendezte sajtó alá. Nevét viseli az 1993-ban létrehozott dunaújvárosi múz.-i és műemléki alapítvány, vmint Dunaújváros egyik utcája. Az Intercisa Múz. fölterjesztésére a város önkormányzata posztumusz Pro Cultura Intercisae díjjal tüntette ki (1997). F. m.: Rettungsgrabungen in Dunapentele (in: Intercisa. II. Archaeologia Hungarica XXXVI. Bp., 1957, 625-629.); Ergänzung zum Katalog der Steindenkmäler in Intercisa (in: uo., 630-633); Kelten- und Era- viskengräber von Nagyvenyim und Sárkeszi (Alba Regia, I., 1960,43-62.); Későrómai sírok Intercisában és Bölcskén (Archaeologiai Értesítő, 88., 1961, 264-272.); Képek Dunaújváros múltjából a legrégibb időktől a törökkor végéig. Bóna Istvánnal (Dunaújváros, 1966); Ausgrabungen in Intercisa (1957-1969) (Alba Regia, XI. 1970. Székesfehérvár, 1971, 109-119.); Neue Inschriften aus Intercisa und Umgebung (Alba Regia, XI. 1970. Székesfehérvár, 1971, 120-132.); Die Gräberfelder von Intercisa I. Der spätrömische Südostfriedhof. Bóna Istvánnal (Bp., 1976); Die oberitalisch-padanische Auflagen-Sigillata in Transdanubien (Acta Archaeologica Hungarica, XXIX., 1977, 77-124.). Irod.: Fitz Jenő: B. V. E. (Alba Regia, XI. 1970. Székesfehérvár, 1971, 135-136.); Kádár Zoltán: Bóna Istvánná V. E. (Archaeologiai Értesítő, 98., 1971, 103.); Kemény Dezső: Egy régész halálára (Dunaújvárosi Hírlap, XV., 51. sz., 1970. jún. 26., 5.); Ruffy Péter: A magyar régészet hőse. Az 1528-ik római sír (Magyar Nemzet, XXVI., 150. sz., 1970. jún. 28., 9.). B. Horváth Jolán Vajda Endre (1915. márc. 11. Bp. - ?): jogász, postai tisztviselő, múzeumigazgató. - Az állami Szt. István Reálgimn.-ban érettségizett (1933). Postatiszti alap- és szakvizsgát tett (1935-1936); 1937. júl. 12-én tette le esküjét. A pécsi M. kir. Erzsébet Tudomány- egy.-en az államtud.-ok doktorává avatták (1942. nov.). Két év katonai szolgálat után a Helyközi József Távbeszélő Központban, majd az Erzsébet Távbeszélő Központban dolgozott (1947. szept.-től), a Postaműszaki Igazgatóság 2. Ügyosztályának vezetője (1948. febr.-ig), a Vezérigazgatóság 7. ügyosztályához került, majd a Vezérigazgató
