Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
Sz
833 Székely nográfiák szerkesztésében; ebben az időszakban több könyve is megjelent Erdély, a Dunántúl és a Felvidék történetéről. Régészként és fotósként az MTA és az MNM (Abesszínába, Etiópiába) tervezett expedíciójának tagja (1936); Olaszo. Abesszínia elleni támadása miatt az út meghiúsult. Gyo- mán élt (1939-1944), majd lányához, Tatabányára költözött. Itt a - később (1950) a tatai várba áthelyezett - Bányász Múz. egyik megalapítója és ig.-ja (1945-1957). Történelmi, irodalomtörténeti, földrajzi, néprajzi, szép- irodalmi, vmint fotószakírói tevékenységének eredménye kétszáznál is több könyv, tanulmány, tankönyv. - A Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság alelnöke (1924), a Tud.-os Alföld Kutató Biz. három albiz.-ának (földrajzi, történelmi és néprajzi) tagja (1934). - Halála után hagyatéka képezte a Szeghalmi Helytörténeti Gyűjt., a később szeghalmi Sárréti Múz. alapját. F. m.: Amateur fényképészet könyve (Bp., 1897); India klasszikus irodalma (Győr, 1897); A magyar nemzeti irodalom története dióhéjban (Győr, 1897); Geszti leletekről (Archaeologiai Értesítő, XXII., 1902, 281- 283.); Vágvidék mondaköre (Gyoma, 1904); Ásatás a szeghalmi Kovácshalomban (Archaeologiai Értesítő, XXXIII., 1913, 37-52; 123-141); Felvidéki regék (Debrecen, 1929); Magyar városok monográfiája - Dunántúli vármegyék (Bp., 1937-1940); Felvidék (Bp., 1940); Erdélyi vármegyék (Bp., 1942). írod.: Miklya Jenő: Sz. Gy. (in: Sárréti írások. Szerk. Miklya Jenő. Szeghalom, 1965); Kis Mária: Sz. Gy. emlékezete (Sárréti füzetek. I. Szeghalom, 1973); Fotolexikon. Szerk. Barabás János (Bp., 1963). Nagy László András Szegzárdy-Csengery Józsefné: — Csengery- né Nagy Zsuzsa Székely Bendegúz (1857. aug. 22. Tövis 1898. jan. 1.): tanár, iskolaigazgató, múzeumőr. - A kolozsvári tudományegy.-en természetrajz-földrajz szakon tanult; doktori (1882), majd tanári oklevelet szerzett (1883). Elemi isk.-ban tanított, majd a kolozsvári tudományegy. Állattani Tanszékén asszisztens (1885-1887); embriológiai kutatásokat végzett. A kisújszállási ref. gimn. tanára, majd ig.-ja (1889), a kolozsvári polgári fiúisk. tanára (1890-től). A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó-Koll.-ban a természetrajz és a földrajz tanára, emellett filozófiai pro- pedeutikát is tanított (1890-1897); a természetrajzi és a földrajzi szertár kezelője, részben megteremtője (1890-1892), a koll. ig.-ja (1891-1896; súlyos betegsége miatt nyugdíjba kellett vonulnia). Igazgatósága alatt készült el a koll. mai épületegyüttese. A Székely Nemzeti Múz. ig.-választmányi tagja, a Természetrajzi Osztály őre (1891-1892); a hivatali és egyéb teendőket havonta váltva végezte Dómján Istvánnal és Várkonyi Endrével. Részt vett a múz. első költöztetésében (az addig a múz.-ot is befogadó épületet lebontották). Dolgozatai a kolozsvári Orvos- Természettudományi Értesítőben, a Székely Mikó-Kollegium Értesítőjében jelentek meg; az utóbbit szerkesztette is (1891-1896). - Az Orsz. Tanáregyesület, a Természettud.-i, az Orvos-Természettud.-i Társulat, az Erdélyi Múz.-Egylet tagja. F. m.: Tanulmányok a Dioptomus pete fejlődésének első phasisairól a Blastoderma fellépéséig. Doktori értekezés (Kolozsvár, 1882); A táplálkozási szervek. Tanári székfoglaló (A Székely Mikó-Kollegium Értesítője, 1891); Adatok a kollégium történetéhez (uo., 1893). írod.: Parádi K.: A ref. erdélyrészi egyházkerület közép- és elemi oskoláinak állapotrajza (Kolozsvár, 1896,116.); Pap Lajos: Dr. Sz. B. (A sepsiszentgyörgyi Székely-Mikó-Kollegium értesítője az 1897-98. iskolai évről. Sepsiszentgyörgy, 1898, 78-82.); Szinnyei XIII.: 574-575. Boér Hunor Székely Tibor (1912. febr. 14. Szepes- szombat - 1988. szept. 20. Szabadka): író, néprajzkutató, múzeumigazgató. - Erdélyben nevelkedett, Zágrábban jogot végzett, a muzeológiai tud.-ok magisztere címet szerzett (1976). A II. vh. előtt Argentínába utazott, ahonnan a jugoszláv kormány hívására tért vissza (1954), de később a világ minden kontinensére eljutott, összesen 91 országban járt, majd Szabadkán telepedett le. A Szabadkai Városi Múz. ig.-ja (1972-1976). Elsősorban világutazóként ismert: járt az Amazonas menti őserdőkben, Szudánban, Szomáliában, a Himalája alatti falvakban. Huszonöt nyelvet értett, kilencen beszélt, írt és olvasott. Az eszperantó mozgalom elkötelezett tagja, s éveken át elnöke a nemzetközi eszperantó írószövetségnek. Mintegy 30 kötete jelent meg, közülük többet számos nyelvre
