Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)

S

789

Sipos

egyik erdélyi zászlóalj őrmestereként szolgált. A szabadságharc bukását követően az Oszmán Birodalom területére menekült, sorra járta az internálótáborokat; Vidin (1849. aug. 22.-nov. 3.) után Sumlán (Sumen) tartózkodott, ahol egyik megalapítója volt az emigránsok ellátásán és művelődési lehetőségein javítani próbáló ún. Sipos- Várady-kaszinónak. A sumlai internálótábor 1850. jún.-i feloszlatását követően Konstantinápolyban a magyarbarát és reformer Kecsedzsizáde Fuad (1815-1869) pasának a Boszporusz ázsiai partján fekvő nyári villájába, Kanlicára szegődött el kertésznek. 1860-ban egyike volt azon töröko.-i magyaroknak, akik pénzadományokkal támogatták az MTA pesti palotájának felépítését. Fuad halála (1869) után Kairóban Ismail al- király kertésze lett, akinek kiépítette gizai kertjét (a mai kairói Állatkert előzményét). Az 1848-as eszmékhez hű ~ a Kairóban

1868-ban megalakult m. egylet vezetője lett (1870-től). A kiegyezés (1867) után sem települt haza, de kétszer is hazalátogatott (1870, 1874). Itthon kapcsolatba lépett Girókuty (Pinzker) Ferenccel, a Mezőgazdasági Múz. elődintézményének alapítójával, akivel kicserélték a m. és az egyiptomi flóra jellemző példányait. Műkertészi mesterségét fia, ifj. Sipos György folytatta. Az 1882. évi Arabi pasa-féle felkelés után sok európaival együtt feltehetően ~ is elhagyta Egyiptomot. Fuad török nagyvezérrel való kapcsolatait hazája érdekében jól kamatoztatta. 1862-ben elintézte, hogy az MTA által Konstantiná- polyba küldött, az elzárt szultáni kincstárakban m. vonatkozású történeti emlékek és elhurcolt corvinák után kutató Kubinyi Ferencet, Ipolyi Arnoldot és Henszlmann Imrét Fuad titkos kihallgatáson fogadja; ez a kihallgatás gördítette el az akadályokat a szultáni kincstárakba való bejutásuk elől. A nagyvezér ~ munkáját azzal is elismerte, hogy kanlicai szoborkertjéből neki ajándékozott egy nagy értékű, Egyiptomból, az Ápisz-bikák szakkarai sírjából (Szerapeum) származó mészkőszobrot. (Ezt a Sesonk trónörököst, II. Oszorkon fáraó [22. dinasztia] fiát ábrázoló művet ered. a Szerapeumot felfedező francia Auguste Mariette találta meg 1852 elején.) ~, korábbi ígéretének megfelelően, 1863-ban ezt a műkincset eljuttatta

a pesti MNM-be. Napjainkban ez a szobor a Szépművészeti Múz. Egyiptomi Gyűjt.-ének történetileg legfontosabb darabjai közé sorolható.

írod.: Gaboda Péter: Egy egyiptomi szobor (gyűjtemény) történeti tanulságai (Szépművészeti Múzeum Közleményei, 82., 1995, 21-30., 121-130.); Nagy István: Sesonk trónörökös, Ptah főpapjának naophorosz szobra (Szépművészeti Múzeum Közleményei, 82., 1995, 11-15., 115-119.); Csorba György: Az isztambuli magyarok adakozása az MTA-székház építésére 1860-ban (Magyar Tudomány, 2001. 9.).

Gaboda Péter

Sipos Orbán (1835. máj. 25. Jászberény - 1926. jűl. 12. Flomokszentlőrinc): alispán, múzeumalapító. - Egerben filozófiát, Pesten jogot tanult; ügyvédi, tanári és mérnöki oklevelet szerzett. Wen- cheim gr. családjánál nevelő (1857-1858), majd a jászberényi gimn. fizika-matematika szakos tanára (1859); közben bírói vizsgát tett. Városi főjegyző (1860), Jászkun ker.-i tb. főjegyző (1861). Ügyvédi vizsgát tett (1862), s Jászberényben mint magánügyvéd praktizált. Jászberény országgyűlési képviselője (1865-től, három cikluson át), Jászkun ker.-i alkapitány (1867-1876), majd az újonnan megalakult Jász-Nagykun-Szol- nok vm. első alispánja (1876-1881). A Jász Múz. alapítója (1874), és haláláig bőkezű pat- rónusa. Megindította a Jászkunság c. hetilapot (Jászberény, 1874). Bihar vm. tanfelügyelője (1882-től), Nagyváradon lakott (1903-ig). Felkészült, tehetséges politikus, megnyerő és agitatív szónok volt. Hozzáértő egyénisége a közügynek, lelkes és elhivatott munkása a tanügynek. Kortársaitól méltán érdemelte ki a „jász király" megtisztelő elnevezést. - Emlékét Jászberényben utca őrzi.

F. m.: Jász-Nagykun-Szolnok megye szabályrendeletei (Szolnok, 1880); Rendszeres jelentés Jász-Nagykun- Szolnok megye állapotáról 1889. (Szolnok, 1880); Jász-Nagykun-Szolnok megye bizottsági közgyűlésének rendszeres jelentése a megye 1881. évi állapotáról (Szolnok, 1882).