Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
S
Sebeházi 780 gyak. Halála után műkereskedését leánya, Ilona (1905-1957) örökölte, aki India függetlenségének kikiáltása után felszámolta az üzletet. írod.: Péter László: Szegedi műgyűjtő Indiában (in: Szegedi örökség. Bp., 1983, 236—240.); Kelényi Béla: Sch. I. a Connaisseur. Egy családregény fejezete a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum történetéből (Művészettörténeti Értesítő, XLVII., 1998. 1-2., 53-65.). Kelényi Béla Sebeházi István; ered. (1937-ig) Stoflitz (1892. ápr. 9. Budakeszi - 1963. dec. 24. Bp.): preparátor. - Az elemi isk. elvégzése után állatpreparátorként dolgozott (1905-1913). Katona (1913-1919); szolgálati ideje alatt megkapta az ezüst kis és nagy vitézségi érmet. Leszerelése után a M. Mezőgazdasági Múz. munkatársa (1919. szept. 1-jétől). Kairóban részt vett az épülő egyiptomi mező- gazdasági múz. berendezési munkáiban (1934, 1936). Több mint négy évtizednyi múz.-i szolgálat után, 1961. máj. 26-án nyugdíjazták. Bányai József Sebess Géza: — Zilahi-Sebess Géza Sebestyén Gyula (1864. márc. 7. Szentan- talfa - 1946. febr. 12. Balatonszepezd): folklorista, irodalomtörténész. - A bp.-i Pázmány Péter Tudományegy- en m.-német szakos tanári oklevelet szerzett (1893). Az MNM Könyvtárában gyakornok, majd ausztriai, svájci és franciao.-i könyvtárakban kutatta a m. írásbeliség emlékeit (1898). A bp.-i tudományegy.- en doktori oklevelet szerzett (1901; Adalékoka középkori énekmondók történetéhez c. értekezésével). Az MNM őre (1901-től), ig. őre (1905- től). Thaly Kálmán buzdítására kezdte meg népköltészeti kutatásait. Munkásságának legaktívabb korszaka az 1890-es évektől 1920-ig terjedő időszak, amelynek középpontjában a folklórkutatás és a gyűjtésszervezés állt. 1897-től négy éven át a regösénekek kutatásával foglalkozott, hat dunántúli és egy erdélyi vm.-ben, 179 községben végzett terepgyűjtést. A helyszíni kutatómunkát hírlapi felhívásokkal segítette, elindítva ezzel az önkéntes néprajzi gyűjtőmozgalmat. Kutatási eredményeit két kötetben adta közre (1902). A székelység eredetének vizsgálatával a hun-m. mondavilág értelmezésének nyitját vélte felfedezni, ez okból gyűjtötte össze a m. rovásírás emlékeit és párhuzamait. Az Ethnographia szerkesztőjeként (1898-1918) jelentős teret biztosított a néphit- és népszokásgyűjtések rendszeres közlésének. Fáradozott egy dunántúli központi múz. és könyvtár felállításán Keszthelyen, vmint szabadtéri néprajzi múz. létrehozását szorgalmazta a fővárosban. Ez ügyben 1919-ben tárgyalásokat folytatott a tanácskormánnyal. Munkásságának másik jelentős területe a gyűjtésszervezés. Megalakította a nemzetközi folklórkutatók szervezete, a Folklore Fellows m. osztályát, létrehozta az orsz. önkéntes néprajzi gyűjtőhálózatot. Rövid idő alatt 14 városban 41 főisk.-t és középisk.-t vont be a kutatásba, amelynek hatására az ország legkülönbözőbb területéről küldték be a szokáslejegyzéseket. Bán Aladárral együtt kidolgozta a kutatás tudományszervezési programját, rámutatva a néphagyomány gyűjtésének időszerűségére. A lendületesen megindult kutatást az I. vh., ill. az ország háború utáni összeomlása derékba törte. Nyugdíjazása (1920) után Balatonszepezdre vonult vissza. A gazdálkodás mellett folytatta őstörténeti vizsgálódásait, foglalkozott a tavaszi és téli hagyománykörrel, öt kötetben megjelentette a m. hősmondákat (1925), helyi kiadványokat szerkesztett (Balatoni Kurír, Balatoni Évkönyv), fáradozott a Balaton idegenforgalmi fellendítésén. - A magyar honfoglalás mondái c. munkájával elnyerte az MTA 1. (1905) és a Kisfaludy Társaság r. tagságát. A M. Néprajzi Társaságnak alapításától tagja, főtitkára (1897-től), alelnöke (1911-től), elnöke (1917- től), majd t. tagja (1920-tól). - Hagyatéka, 150 ezer oldalnyi kéziratos anyag, viszontagságos módon, 1951-ben került a Néprajzi Múz. Ethnológiai Adattárába. Nevét a M. Néprajzi Társaság által a legkiválóbb önkéntes gyűjtők kitüntetésére 1966-ban alapított ~ Emlékérem viseli.
