Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)

R

Radisics 726 szerepét, összegyűjtését; ebből fakadt a m. történeti szobasorozat eszméje. Irányítása alatt előtérbe kerültek a kortárs művészeti tárlatok, ugyanakkor a régi anyag bemutatá­sára, történeti jellegű kiáll.-ok szervezésére is sor került. A múz. új, Üllői úti épületében 1897. dec. 20-án ~ rendezésében nyílt meg a gyűjt.-es kiáll. Az új korszak nyitányát a Mo­dern művészet c. tárlat jelentette (1898 tava­sza), amely átfogó képet adott a kortárs mű­vészetről. Ugyanabban az évben az angol nemzeti verseny díjnyertes alkotásaiból ren­dezett tárlatot. 1900-ban Walter Crane nagy­szabású önálló tárlata, 1902-ben a brit ipar- művészeti kiáll., 1907-ben a jeles grafikus, Aubrey V. Beardsley önálló tárlata nyílt meg. ~ felismerte, hogy ledőlnek a válaszfalak a művészeti ágak között, s egyre nagyobb te­ret kap az iparművészet, a háziipar (1909- ben svéd háziipari és népművészeti kiáll.-t rendezett). Kitűnő érzékkel tapintott rá a K-i művészet jelentőségére; a múz.-ban japán iparművészeti kiáll.-ra is sor került (1911). Szinte egész Európát bejárta (1882-től kezdő­dően), felkereste a legnevezetesebb külföldi múz.-okat, tanulmányozta a korabeli kiáll.- okat, gyűjt.-eket, aukciókon vett részt, mű­tárgyakat vásárolt a múz. számára (pl. a stockholmi iparművészeti kiáll.-on, 1897). Jeles és nagyszámú műalkotással gyarapo­dott az intézmény az 1900. évi Párizsi Világkiáll. anyagából. ~ érdeme, hogy sike­rült több kitűnő külföldi kiáll, anyagát Mo.- ra hoznia, amelyekből értékes darabokat vá­sárolt az Orsz. M. Iparművészeti Múz. szá­mára. A világkiáll.-okon kortárs K-i műalko­tásokat is vásárolt a múz. számára; ezeket a műtárgyakat ma a Hopp Ferenc K-Azsiai Művészeti Múz. őrzi. Mind ezzel, mind az Iparművészeti Múz. kiáll.-ain a K-i anyag bemutatásával hozzájárult a K-i művészet megismertetéséhez, a hazai K-i műgyűjtés fellendítéséhez és a K-ázsiai múz. ügyéhez is. Sokat tett a külföldi iparművészeti irány­zatok hazai megismertetéséért, s legalább ugyanennyit a m. művészek külhoni elis­mertetéséért. Számos külföldön rendezett kiáll. m. anyagának előkészítésében, rende­zésében vett részt. Párizsban, az Union Cen­trale des Arts Décoratifs 1882. és 1884. évi kiáll.-án a m. tárgyakat válogatta. 1899-ben Szentpéterváron rendezett kiáll.-t. A torinói nemzetközi művészeti kiáll.-on a zsűri alel- nöke (1902), a milánói nemzetközi kiáll.-on a zsűri m. tagja (1906). Az Iparművészeti Tár­sulat az 1904. évi St. Louis-i Világkiáll. kiáll.-i biz. elnöki tisztére jelölte. 1905-ben a velencei nemzetközi művészeti kiáll. m. cso­portját rendezte. A londoni m. kiáll. (1908) iparművészeti anyagának válogatása, rende­zése teljes egészében ~ munkája volt, s ő képviselte az 1909-ben Velencében felépült Magyar Ház megnyitásán a m. kormányt. Az Iparművészeti Társulat, ill. végrehajtó biz.-ának tagjaként, az I. szakosztály (fa-, fém-, csontfeldolgozás) vezetőjeként is szo­ros kapcsolatot tartott fenn a múz.-mal; a múz. és a társulat minden évben együtt ren­dezte meg a kortárs művészek, iparosok ka­rácsonyi bemutatkozását. A kortárs műgyűj­tőkkel is kapcsolatot teremtett; jórészt ma­gángyűjtőktől származott az első mo.-i ex libris-kiáll. anyaga (1903). 1907-ben rendezte meg a kor neves bp.-i magángyűjt.-eit meg­ismertető „amateur kiáll."-t. A kiáll.-okhoz többnyire kat.-ok, vezetők készültek, ame­lyek összeállítása, megírása elsősorban ~ ne­véhez kötődik. Mint művészeti író a m. ipar­művészet régi emlékeit kutatta; számos cik­ke jelent meg a szakfolyóiratokban. Pastei- ner Gyulával együtt szerkesztette a Művészi Ipar c. folyóiratot (1886-1894). Szerkesztette a Magyar műkincsek c. díszalbum m., majd francia kiadását, vmint a Le pavilion his- toricjue de la Hongrie a 1 'exposition universelle de Paris en 1900 és A magyar koronázási jelvé­nyek c. köteteket, társszerkesztője volt Az öt­vösség remekei... c. díszmunka m. és francia nyelvű kiadásának. A Magyarország történeti emlékei az 1896. évi ezredéves országos kiállítá­son c. mű egyik fejezetének szerzője. Nép­szerűsítő, ismeretterjesztő előadásokat is tar­tott a kiáll.-okhoz, a különböző gyűjtemény­egységekhez kapcsolódva, az ipari munká­sok számára ingyenes vasárnapi oktatásokat szervezett. - Számos művészeti és tud.-os társulat tb. és választmányi tagja. Az Orsz. Képzőművészeti Tanács előadója, az Erzsé- bet-emlékek orsz. biz.-ának, a Múz.-ok és Könyvtárak Orsz. Tanácsának tagja, a múz.- ok és könyvtárak orsz. főfelügyelője, az MTA Archeológiái Biz.-ának külső tagja, a Műbarátok Körének alelnöke, a M. Iparmű­vészeti Társulat, továbbá a Múz. Ig.-k Nem­

Next

/
Thumbnails
Contents