Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
P
Pávay Vájná 690 nemzetőrszázad parancsoka (1848. okt.-től), részt vett a schwechati csatában, később századosi rangban a feldunai hadtest élelmezési hivatalánál (intendatúra) szolgált; honvéd őrnagyi rangban (1849. jún.-tól) az intendatúra ig.-ja. A világosi fegyverletétel után öt hónapi vizsgálati fogságot szenvedett. Pesten telepedett le (1852), s barátjával, Varsányi Jánossal közösen régészeti ásatásokba kezdett; elsősorban római kori emlékek után kutatott Aquincum környékén. A pesti tudományegy.-en régészetet tanult (1852-1855). Az MNM-ben díjnoki beosztásban könyvtárosi állást vállalt (1855), hogy az archaeológiai osztályra kerülhessen. Szakmai hírnevét jelzi, hogy a berlini Akad. 1857. évi ülésén a világhírű Th. Mommsen professzor méltatta tevékenységét, s javaslatára - az első m. tudósként - a római Instituto Di Correspondenza Archae- ologica 1. tagjai közé választotta. Nemzetközi hírnevének köszönhetően az MTA megbízta az akad. érem- és kézirattárának vezetésével (1858. dec.-1859. szept.). Sopronban a Széchenyi család levéltárának vezetője (1858-tól); gr. Széchenyi István halálát követően feldolgozta annak levelezését és iratait. Erősödő anyagi biztonsága a régóta várt jólétet, ugyanakkor tud.-os karrierjének megtorpanását is jelentette számára. Az Akad. Régészeti Bizottmánya még tagjává választotta, de az ország tud.-os és szellemi központjától messze kerülve kapcsolatai lassan megszakadtak a tudós társasággal. A Deákpárt híveként politikai pályára lépett; a Sopron vm.-i főispánok titkára, majd vm.-i biz.-i tag, (1865-1873). Régészeti tevékenységét a győr-sopron-ebenfurti vasút építésekor folytatta, amikor a vm. felkérte az előkerülő régészeti anyag összegyűjtésére. Több évtizedes gyűjtőmunkájával alapozta meg az 1886-ban általa alapított Sopron vm.-i múz. (Sopronm.-i Régészeti Társulat) gyűjt.-ét. Élete végén feltárta a soproni Bécsi-domb kelta temetőjét, amelynek eredményét - utolsó publikációjaként - az Archaeologiai Értesítőben közölte. Dolgozatai jelentek meg az Új Magyar Múzeum, a Pesti Napló és a Magyar Sajtó hasábjain is. Gyűjt.-ét és könyvtárát közcélra ajánlotta föl. - Az MTA 1. tagja (1857). A Sopron vm.-i Honvédegylet elnöke (1867-től). F. m.: Tsányis's Haus ungarische Chronik vom Jahre 1670-1704 (Pest, 1858); Hazai okmánytár (Codex diplomatics patrius). Kiadja Nagy Imre, P. I., Ráth Károly, Ipolyi Arnold és Véghelyi Dezső. I—III. (Győr, 1865-1866); Hans Georg Ritter's Oedenbur- ger Chronik zur Geschichte der Rákóczy'sehen Belagerung im Jahre 1704. Nach dem Manuscripte der Széchenyi'sehen Landesbibliothek im Ungarischen National Museum (Oedenburg, 1874). Irod.: Bella Lajos: P. I. (Sopron, 1889); Banner János: P. I. emlékezete (Soproni Szemle, XXL, 1967. 4., 377-382.); Szinnyei X.: 572-579. (téves születési adat: 1805. jón. 21.); Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban (3., átd., jav. kiad. Bp., 2000,557.); MÉL II.: 376. Tóth Imre Pávay Vájná Elek (1820 Nagyenyed 1874. máj. 13. Bp.): botanikus, geológus, paleontológus. - A Selmecbányái Bányászati és Erdészeti Akad.-n, vmint osztrák, német, francia és angol egy.-eken geológiát és botanikát hallgatott. Tanulmányainak befejezése után hosz- szú ideig É- és D- Amerikában kutatott, pl. Brazíliában Wilke második expedíciójának geológusa volt. Utazásairól Ázsián keresztül tért haza. Jelen volt az Erdélyi Múz- Egylet (később Egyesület) 1859. évi megalapításánál, s neve az Orvos-Természettud.-i Szakosztály első tagjai között is szerepel (1860). Az egylet Természetiek Tárának őre (a gyűjt.-t 1869-ben vette át tőle Herbich Ferenc), majd a M. Kir. Földtani Int.-ben mint ideiglenes alkalmazott osztálygeológus dolgozott (1870-1874). - Fő kutatási területei: a kémia, a növénytan és különösen a földtan és az őslénytan; doktori oklevelet kémiából és természetrajzból szerzett. Világviszonylatban is az első evolucionista (darwinista) paleontológusok közé tartozott; különösen a fosszilis tengeri sünök vizsgálatával ért el nemzetközileg is számon tartott eredményeket, de nevéhez fűződik sok más ősmaradvány (faj) leírása is. Ezek közül az egyik legnevezetesebb a Gryphaea eszterházy nevű eocén korú vezérkövület. Kolozsvár környékének földtani viszonyairól írt dolgoza-
