Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
M
599 Méri 1948-1956); Adatok Debrecen grafikai művészetéhez (uo., 1957); Emlékezés Toroczkai Oszvaldra (uo., 1958-1959). írod.: Galambos Ferenc: M. J. életútja (Kisgrafikai Értesítő, 1968); Lenkey István: M. J. (Kisgrafika, 1976. 2-3.); Tóth Béla: M. J. (Debrecen, 1981); MÉL III.: 518-519. (téves halálozási nap: máj. 3.!) Tóthné Horváth Ildikó Méri István (1911. szept. 1. Abony - 1976. dec. 13. Bp.): régész. - A bp.-i Iparművészeti Isk.-ban díszítő szobrászatot tanult. Földije, Márton Lajos ősrégész, abonyi földbirtokos, az MNM akkori ig.-ja restaurátornak alkalmazta (1932); a mesterséget a múz.- ban sajátította el. Új restaurálási módszereit - főként a kerámiatárgyak kiegészítésében - ma is alkalmazzák. A kitűnően rajzoló fiatal munkatársat a múz. régészei bevonták az ásatásokba is; Tompa Ferenc szinte teljesen rábízta tószegi ásatásának vezetését. Bár érdeklődése ekkor már a régészet felé irányult, egy neves bp.-i hegedűkészítőnél hangszerkészítést tanult; vizsgamunkája egy mesterhegedű volt. Vendégként Tompa Ferenc ősrégészeti előadásait is hallgatta a bp.-i tudo- mányegy.-en. Az MNM-ben díjnok (1932- től), múz.-i segédtiszt (1939-től), majd Kolozsváron az Erdélyi Tud.-os Int. tisztviselője (1942. jan. 31.-1944. okt. 12.). Közben a kolozsvári tudományegy.-en tanult (1942— 1944). A kolozsvári évek alatt - a kolozsvári egy.-en tanító László Gyula hatására is - figyelme mindinkább a m. nép múltja felé fordult, s feladatának ekkortól a középkori m. köznép addig csaknem ismeretlen anyagi és szellemi műveltségének minél mélyebb és hitelesebb megismerését tartotta. Az int. etnográfus, történész, nyelvész stb. szakemberekből álló munkaközösségének tagjaként részt vett a Kolozsvár közelében fekvő Borsa-völgy átfogó falukutatásában, s ennek régészeti munkálatait irányította (1942). Mintaszerűen dokumentált terepbejárás után a kidéi Árpád-kori temetőben végzett ásatást; az ott szerzett tapasztalatok alapján dolgozta ki a többrétegű középkori temetők ásatásának ma is érvényes módszerét. László Gyula kezdeményezésére, ~ vezetésével valósult meg a kolozsvári Fő téren a kisméretű, de a város településtörténete szempontjából igen nagy jelentőségű ásatás (1943). A dokumentálásában és újszerű feldolgozásában (pl. a természettud.-os vizsgálatok alkalmazása) példaszerű ásatás Kolozsvár történetének hiteles keresztmetszetét adta, s tisztán megmutatkozott, hogy a városban az őskor évezredei után csupán Napoca, a római város, majd a magyarság emlékei találhatók meg. A háborús események miatt visszatért Bp.-re (1944 ősze); részt vett az MNM nagy értékű gyűjt.-einek mentésében. A Teleki Pál Tud.-os Int. Táj- és Népkutató Osztályán (később K-Európai, majd Néptudományi Int.) int.-i tisztként (1945 tavaszától), majd int.-i tanárként dolgozott (1949). Kolozsvárott megkezdett egy.-i tanulmányait a bp.-i tudományegy.-en fejezte be; a szegedi egy.-en Roska Márton ősrégész professzornál bölcsészdoktori oklevelet szerzett (1948). A Néptud.-i Int.-ben szerkesztett A Magyar Népkutatás Kézikönyve számára összefoglalást készített a m. honfoglalás és a középkor régészeti kutatásának előzményeiről, egyben felvázolta a kutatás távlatait is; mivel a m. régészettud.-ban a középkori falukutatásnak alig volt hagyománya, fontosnak tartotta egy sokrétűen hasznosítható települési adattár felállítását, vmint az elpusztult falvak rendszeres feltárásának mielőbbi megkezdését, és mindehhez a kutatás korszerű módszereinek kidolgozását. Tud.-osan előkészített faluásatás Mo.-on első ízben a Nagykunságban, Túr- keve határában valósult meg; a 16. sz.-ban elpusztult Móric falu feltárásának (19481949) eredményei forrásértékűek a késő középkori falu településrendje, a lakóházak, a megfigyelések és a tárgyi emlékanyag tekintetében egyaránt. A Néptud.-i Int. feloszlatása (1949) után visszatért az MNM-be. Kezdeményezésére alakult meg az ELTE-n a Középkori Régészeti Tanszék (1950); az egy.-i oktatásban 1952-ig vett részt, de a gyakorlati képzést (helyszíni ásatási gyakorlatok, anyagismeret, kiáll.-i módszerek ismertetése stb.) még évtizedekig folytatta. Nevéhez fűződik az első hiteles Árpád-kori