Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
L
Lambrecht 540 kornokként alkalmazta, majd másodosztályú asszisztenssé léptették elő (1912); az int.- ben néprajzi és madártani kutatásokat egyaránt végzett. Herman Ottó biztatására elmélyült a malmok kutatásában; e területen legjelentősebb, máig számon tartott eredményeit az 1910-es években érte el. Mestere etnográfiai munkálatait is segítette. Ornitológiái vizsgálódásait élő madarak tanulmányozásával kezdte, és néhány év alatt létrehozta az int. 326 madárfaj 1400 teljes csontvázából álló, európai jelentőségű, ösz- szehasonlító csonttani gyűjt.-ét. Az int.-ben kezdte el a fosszilis madárcsontok gyűjtését és tanulmányozását is. Hillebrand Jenővel, Kormos Tivadarral, Kadic Ottokárral és másokkal számos ásatáson vett részt, százával dolgozta fel a leleteket, és jelentős tanulmányokat publikált. Morvao.-i útja (1912) során - egyebek mellett - Oslavanban a nemzetközi hírű Václav Capek madárcsont- gyűjt.-ét tanulmányozta. Mint a M. Kir. Ornithológiai Központ adjunktusát szolgálattételre a M. Kir. Földtani Int.-be osztották be (1917), feladatául a fosszilis madárcsontok gyűjtését és az int. múz.-ában lévő ilyen gyűjt, feldolgozását kapta. E munkáját 1918- tól másodosztályú geológusként végezte. Az V. M. Lovashadosztály vendégeként Ukrajnában végzett földtani, állattani, őslénytani és néprajzi kutatásokat (1918). Hillebrand Jenővel, Jávorka Sándorral, Kormos Tivadarral, Vadász Elemérrel és másokkal megalapította a Természettud.-i Szövetséget (1918 ősze), amelynek célja - többek között - a természettud.-i muzeologia megújítása volt. Ennek jegyében, ~ szerkesztésében és két cikkével jelent meg a Modern muzeum- politika (Bp., 1919) c. füzet. A Tanácsköztársaság idején tervbe vett, az MNM-től független, önálló Természetrajzi Múz. szervezéséből is kivette a részét; Jablonszky Jenővel és Vogl Viktorral a Kormos Tivadar által vezetett Őslénytani Osztály (Őslénytár) munkatársa lett. Mint a Természettud.-i Társulatok és Múz.-ok Direktóriumának tagja, Pressburger Gusztávval és Soós Lajossal együtt átvette a Kir. M. Természettud.-i Társulat vezetését. Megbízták a társulat folyóiratának, a Természettudományi Közlönynek a szerkesztésével is. A Tanácsköztársaság idején vállalt tisztségei és közölt cikkei miatt 1920 elején felmentették állásából, kizárták a Magyarhoni Földtani Társulatból és a Kir. M. Természettud.-i Társulatból. 1926-ig főállásban újságíróként, a Magyarság tud.-os rovatának vezetőjeként dolgozott. Az 1923. évi XXV. te. alapján 1924-ben mind a M. Kir. Ornithológiai Központtól, mind a M. Kir. Földtani Int.-től ideiglenesen nyugállományba helyezték. A pécsi M. kir. Erzsébet Tudományegy.-en „Az ősföldrajz" tárgykör magántanárává nevezték ki (1925). 1926 elején felkért hozzászólóként részt vett egy jelentős orsz. kongresszuson, amelyen az MNM-ben folyó muzeológiai és tud.-os munka korszerű szemlélet alapján történő megreformálásával kapcsolatos nézeteit fejtette ki. Br. Nopcsa Ferenc ig. jóvoltából ismét a M. Kir. Földtani Int.-ben helyezkedhetett el (1926-1934); a Könyvtárat vezette, és lehetőséget kapott ősmadártani kutatásainak folytatására is. Az addigra már európai hírnévre szert tett tudós kivette a részét a bp.-i X. Nemzetközi Állattani Kongresszus (1927) és az uo. megrendezett Őslénytani Kongresszus (1928) előkészítéséből és megrendezéséből. 1928. évi nagy európai tanul- mányútján összehasonlító őslénytani vizsgálatok végzése céljából felkereste a kontinens legjelentősebb természettud.-i gyűjt.- eit, és több helyen az általa felújított Miethe-Born-féle, ibolyántúli sugarakkal végzett paleooszteológiai kutatási módszert is ismertette. Az amszterdami VII. Nemzetközi Madártani és Madárvédelmi Kongresz- szus (1930) ünnepi megnyitó ülésén a madarak paleontológiájára vonatkozó modern kutatások eredményeiről számolt be. A tud.- os összejövetel után ismét nagy gyűjt.-eket (pl. Mainz, Maina-Frankfurt, Bonn, Brüsz- szel, Stuttgart, Darmstadt, Tübingen), ill. nevezetes lelőhelyeket (Solnhofen, Holzmaden) tanulmányozott. Nemzetközi ismertségének és ismeretségeinek köszönhetően az 1930-as években Európa minden részéből ezrével küldték hozzá a meghatározandó fosszilis madárcsontokat (pl. báró Walter Rotschildnak a tringi múz.-ban őrzött 36 ládányi anyagát). Legjelentősebb könyve, az ősmadártan máig alapvető műveként számon tartott Handbuch der Palaeor- nithologie 1933-ban Berlinben jelent meg. Az MNM könyvtárosává nevezték ki (1934), és
