Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
L
Lajta 538 rövid ideig az intézmény mb. ig.-ja is (1969). Borsod-Abaúj-Zemplén m. területén végzett tárgyi gyűjtéseket; több száz, elsősorban a Sajó-völgy, a palócvidék, a matyóság és a Bükkalja területéről származó darabbal gyarapította a Herman Ottó Múz. néprajzi gyűjt.-ét. Tevékenységének középpontjában a népi gyermekjátékok vizsgálata állt; ebből a témakörből írta első könyveit is. Részletezően kutatta a társas élet szóbeli hagyományát, különös tekintettel a fonó folklórjára. Ehhez kapcsolódóan foglalkozott a népdal és népzene, ill. a tánchagyomány gyűjtésével, a népi hangszerek történetével. Foglalkoztatták a népművészet technikái és tárgyi emlékei is (szűcsök, fafaragás hagyománya). Nyolc önálló kötete és mintegy 40 tanulmánya, közleménye jelent meg. Meghatározó szerepet vállalt a néprajzi ismeret- terjesztésben, a folklórhagyomány megismertetésében és átörökítésében is; tánccal, dallal illusztrált előadásai ma is legendásak. - Dédestapolcsányban levő nyughelye évente megemlékezések színhelye, amelyhez folklórprogram, kiáll, is kapcsolódik. Az Ózdi Honismereti Kör ~ nevét vette fel (1987), a —emlékplakettel (Kiss Sunyi István munkája) jutalmazzák É-Borsod legeredményesebb honismereti kutatóit (1992-től). F. m.: A magyar nép játékai (Bp., 1940; új kiad. Kris- ton Vízi József utószavával: Miskolc, 1997); Hogyan gyűjtsük a népi sportjátékokat. Berecz Istvánnal (Bp., 1952); Borsodi népdalok (Miskolc, 1955); Borsodi játékok (Miskolc, 1957); Szépmíves szűcsök Bükkábrány- ban (A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, II. 1958, 101-124.); Borsodi balladajátékok és táncok (Miskolc, 1959); Díszes fafaragás a Hór völgyében (A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, III. 1963, 103-135.); Borsodifonó (Miskolc, 1965; jav., bőv. kiad.: Este a fonóban. Borsodi népszokások. Bp., 1974); Módszeres szempontok a népi gyermekjátékok rendszerezéséhez (A Herman Ottó Múzeum Évkönyve VII. 1968,139-156.); Nemesek és partiak Szuhafőn. Tálasi István bevezetőjével, s. a. r. és szerk. Viga Gyula (Miskolc, 1979). írod.: Szabadfalvi József: L. Á. (Ethnographia, LXXXVIII., 1977, 577-579.); Viga Gyula: L. Á. (A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei, 16., 1977, 145-148.); L. Á. emlékezete. Születése 75., halála 10. évfordulóján rendezett emlékülés anyaga. Szerk. Szabadfalvi József, Viga Gyula. (Miskolc, 1986); MÉL III.: 456.; MNépLex III.: 386. Viga Gyula Lajta Edit (1926. jún. 23. Beregszász - 1970. nov. 26. Bp.): művészettörténész. - A bp.-i Pázmány Péter Tudományegy.-en szabadbölcsészként (1946-tól), majd muzeologia szakon közép- és újkori művészettörténetet tanult (1948-tól), muzeológus oklevelet szerzett (1951). A Szépművészeti Múz.-ban a Modern M. (1951-től), majd - a régi művészet iránti érdeklődése alapján - a Régi M. Osztályon dolgozott. Részt vett a gyűjt, régi m. festményeinek és szobrainak korszerű muze- ológiai feldolgozásában. A régi m. művészet területén végzett kutatásai mellett foglalkozott a 19. sz. első felének festészetével is. Középisk.-i irodalomtanára, Turóczi Trostler József irányításával megalapozott m. és világirodalmi műveltségét kamatoztatva foglalkozott a képzőművészet és az irodalom kapcsolatával ( Kisfaludy Károly festői működése. A Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve, 1952,114.), különös figyelmet szentelt a műalkotások tartalmi kérdéseinek, a régi m. művészetben az ikonográfiái kutatásokra koncentrált. Az esztergomi gyűjt, régi m. anyagának alapos megismerésére az esztergomi Keresztény Múz.-ba történt ideiglenes áthelyezése adott alkalmat. Ekkor készítette el a jakabfalvi oltár ikonográfiájáról szóló tanulmányát (Művészettörténeti Értesítő, 1953, 160-161.), majd Szt. Szaniszló legendájának három jelenete c. cikkét. A nagy Szentcsalád ikonográfiája (Művészettörténeti Értesítő, 1954, 34-48.) c., nagyobb lélegzetű publikációja európai művészeti összefüggésében vizsgálja e téma irodalmi forrásait, az ábrázolások kialakulását és különféle típusait. A Szépművészeti Múz.-ban általa rendezett Brocky Károly-emlékkiáll. (kat.-sal, Bp., 1955) és a művészről szóló monográfia (1957) sokoldalú részletkutatásokon alapult. 1956 után politikai okok miatt meg kellett válnia a Szépművészeti Múz.-tói. Az Akadémiai Kiadó Lexikonszerkesztőségében dolgozott (1959-től); az Új Magyar Lexikon művészeti cikkeit írta és szerkesztette, majd a Művészeti Lexikon (I—IV. Bp., 1965-1968) felelős szerkesztője volt. Már halála után jelent meg a Művészeti Kislexikon (Bp., 1973), amelyet nemcsak szerkesztett, hanem jórészt írt is. Számos ismeretterjesztő munkát is publikált jelentős festők munkásságáról, a középkori francia festészetről.
