Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
K
Kuun 530 sott héberül, arabul, törökül, perzsául, tökéletesen fogalmazott latinul. A velencei Szent Márk-templom könyvtárában talált rá az 1303-ból származó kun kódexre, amelyet több mint hatévi munka eredményeként, latin nyelvű bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátva tett közzé (Codex Cumanicus Bibliothecae ad templum divi Marci Venetiorum. Bp., 1880). Ez a kódex őrizte meg a kihalt kun nyelv szókincsét, nyelvtanát. ~ bebizonyította, hogy a kun a török nyelvcsaládhoz tartozott. Figyelme ezután a magyarok vándorlásának és honfoglalásának K-i szövegekben megőrzött emlékei felé fordult. Két kötetben közzétette a feltárt forrásokat (Relationum Hungarorum cum oriente gentibusque orientalis originis historia antiquissima. Claudiopoli, 1892-1895). Forrásai alapján az Altáj vidékéről eredeztette a magyarságot, s a török rokonának tartotta. Összeállította a millennium tiszteletére az MTA kiadásában megjelent A magyar honfoglalás kútfői (Bp., 1900) c. díszkiadvány második, a K-i kútfőket bemutató fejezetét. Életének új szakasza kezdődött, amikor megörökölte a Gyulaiak marosnémeti ősi kastélyát, a híres római kori lapidáriumot tartalmazó parkkal (1869). Bővítette a kastély levéltárát és kőtárát, s ettől fogva több figyelmet szentelt Erdély, és különösen Hunyad vm. múltjának. Br. Kemény Vilmával kötött házassága (1885) után kastélya a vm. tud.-os és társadalmi életének központja lett. Az 1880-ban megalakult Hunyadm.-i Történelmi és Régészeti Társaság elnöke; a társulat kezdeményezésére összeállított Hu- nyadvármegye története (Bp., 1902) első kötete számára két fejezetet írt (Hunyadmegye őskora; Hazánk lakói a római uralom megszűnte után a honfoglalás idejéig). Közzétette Gyulai Lajos naplótöredékeit (Bp., 1875), s közölte a családi levéltár számos dokumentumát. A Keresztény Magvető rendszeres munkatársa (1874-től haláláig), amely vallástörténeti cikkeit közölte. Néprajzi dolgozatai az Arméniában, az Erdélyben és az Ethnographiá- ban jelentek meg. Kora legtöbb m. tud.-os folyóiratának munkatársa, s olasz, német, francia kiadványokban is gyakran közölte írásait. - Élete vége felé kora legünnepel- tebb erdélyi tudósa, bel- és külföldi intézmények, társaságok tisztelték meg címekkel, dísztagsággal. Az MTA 1. (1867), t. (1883), igazgatósági tagja (1904), másodelnöke (1901-1904). A leideni, a kolozsvári és a bp.-i egy. díszdoktora. Az Erdélyrészi M. Közművelődési Egylet irodalmi szakosztályának elnöke (1885-től), alelnöke (1890-től), örökös tb. elnöke (1897-től), a szakosztályból 1888-ban önállósuló Erdélyi Irodalmi Társaság elnöke, a M. Néprajzi Társaság elnöke (1889-1896). A szászvárosi Ref. Kún Koll. (1878-tól), ill. az Erdélyi Ref. Egyház- ker. főgondnoka (1889-1896). A Főrendiház tagja, valóságos belső titkos tanácsos. Megkapta az olasz koronarend középkeresztjét. - Az akad. oszlopcsarnokából temették, testét a Házsongárdi temetőben, szívét a marosnémeti családi sírboltban helyezték örök nyugalomba. Könyv- és levéltárát az Erdélyi Múz.-Egyletre, lapidáriumát a Hunyadm.-i Történelmi és Régészeti Társulat dévai máz.-ára hagyta. Özvegye kettőjük portréjával díszített, művészi síremléket emeltetett, s több kiadványban is megörökítette férje és közös kastélyuk emlékét. A szászvárosi Ref. Kún Koll. új épülete elé 1910-ben felállították Horváth Géza által mintázott, bronz mellszobrát. Az 1858-ban az MTA-nak ajándékozott 17. sz.-i erdélyi kódexet Kuun-kóde;cnek nevezték el (hasonmás kiadása 1979-ben jelent meg). F. m.: A sémi magánhangzókról és megjelölésök módjairól (Pest, 1872); Adalékok Krim történetéhez (Bp., 1873); Additamentorum ad Codicem Cumanicum (Budapestini, 1883); A kánok nyelvéről és nemzetiségéről (Bp., 1885); Az imádság történelme (Kolozsvár, 1889); A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat előzményei és előjelei (Déva, 1899); Ismereteink Tibetről (Bp., 1900); Fajunk lebediai és etelközi míve- lődése (Kolozsvár, 1903); Gróf K. A. görögországi jegyzetei (Kolozsvár, 1911). írod.: Szilágyi Sándor: Gróf K. G. Maros-Németi levéltára (Bp., 1887); Bartók György: Az igazak örökké élnek. Dr. Gróf K. G. koporsója fölött (Kolozsvár, 1905); Krenner Miklós-Sólyom Fekete Margit: Osdolai Dr. Gróf K. G. emlékezete (Déva, 1905); Szádeczky Lajos: Souvenir du Comte Géza Kuun d 'Osdola (Kolozsvár, 1906); Goldziher Ignác: Gróf K. G. tiszt, és igazgató tag emlékezete (Bp., 1908); Osdolai Gróf K. G. családi levelezéseiből 1834-1905. ápr. 10-ig. Összeállította férje emlékére Gróf K. G.-né (Kolozsvár, 1914); Nagy Sándor: Gróf K. G. élete és munkássága (Orastie-
