Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
H
Hincz 378 ték el - a kutatást pártoló vallás- és közoktatásügyi miniszterről - Jankovich-barlang- nak. A Magyarhoni Földtani Társulat kebelében megalakult Barlangkutató Szakosztály választmányi tagja (1913-tól). A Barlangkutatás c., új szakmai folyóirat első kötetében három dolgozattal is jelentkezett. Az MNM segédőre (1914. jún.-tól), ig.-őre (1923-tól), a múz.-i szervezet reformja után az újonnan szervezett Régészeti Osztály ig.- ja (1926. szept.-től); megrendült egészségi állapotára való tekintettel felmentették állásából (1928), de régészként továbbra is az intézményben dolgozott. Közben A kőkori ember és kultúrája tárgykörből magántanári képesítést szerzett (1915). A régibb kőkor emberének kultúráját a francia beosztás szerint taglalta, ami akkoriban — a hiányos közép- és K-európai ismeretek következtében — az egyetlen módja volt a tagolásnak. A klasszikus, nagy barlangi lelőhelyek mellett néhány kisebb üregben is dolgozott, próbaásatást végzett a bajnai Öreglyukban, a felvidéki Pálffy-barlangban, a háromkuti sziklaüregben. Kidolgozta monoglacialista álláspontját (az akkor Ny-Európában elfogadott négy helyett egy meghatározó eljegesedés). Az 1920-as évek végén és 1930-ban rövid kirándulást tett a szabadtéri őskőkori telepekre (Miskolc-Avastető, Ságvár). Az MNM számára megszerezte a Földtani Int. paleolit duplumait (1932). Dolgozott a tatabányai Szelim-lyukban (1933), és hivatalból intézkedett a Feldebrőn előkerült mamutváz sorsáról. Érdeklődése az 1930-as években a régibb kőkortól a fiatalabb régészeti korok felé fordult. Közreműködött a klasszikus rézkori kultúra névadó lelőhelyének, a bodrogkeresztúri temetőnek a feltárásában (1929); ennek az ásatásnak kapcsán került elő a Bodrogkeresztúr-Henye felső paleolit telep is. Ásatásokat vezetett a pusztaistván- házai rézkori és a zagyvapálfalvai bronzkori lelőhelyeken. Nyugdíjazták (1944. aug. 1.). Bp. ostromát az MNM pincéjében vészelte át. A háború után a Pázmány Péter Tudo- mányegy. Ősrégészeti Int.-ének vezetője (1945 tavasza-1946 nyara). 1948-ban felajánlotta közreműködését a tervezett bp.-i INQUA (Nemzetközi Jégkorkutató Egyesület) világkongresszusa munkálataival kapcsolatban, és reaktiválását kérte, a kongreszszus azonban elmaradt. Energiáiból már csak egy látogatásra telt; régi nagy szakmai sikerei színhelyén, az Istállós-kői ásatáson meglátogatta Vértes Lászlót (1949), mintegy átadva a stafétabotot utódának. - A tud.-os m. őskőkorkutatás első, döntően a természettud.-ok különböző szakterületeiről érkező nemzedékéhez tartozott, amelynek tagjai a jégkorszak éghajlatával, élő és élettelen természeti környezetével foglalkozva jutottak el a régészetig, megteremtve a hazai jégkorkutatás példásan sokoldalú vizsgálatának feltételeit. Munkássága soha nem szakadt el antropológiai gyökereitől, ám szakmai tevékenysége előterében a paleoli- tikum, a rézkor és a korai bronzkor kutatása állt. Terepen és az elméleti tevékenységben egyaránt nagy munkabírású kutató volt. Anyagismerete, szakirodalmi tájékozottsága alapozta meg jórészt máig érvényes megállapításait. Száznál több, példás logikával felépített, olvasmányosan megírt dolgozatot hagyott az utókorra. Az általa felismert jelenségek és a megfogalmazott kérdések kutatása több generáció számára jelentenek elvégzendő feladatot. - AM. Barlangkutató Társaság társelnöke (1931-től). F. m.: Jelentés a Szekta barlangban 1909. év nyarán végzett ásatásokról (Földtani Közlöny, 1911, 645-655., 681-692.); A bajóti Jankovich barlangban 1914 és 1915 években végzett kutatások eredményei (Barlangkutatás, III., 1915, 129-141., 173-179.); Das Paläolithikum Ungarns (Wiener Prähistorische Zeitschrift, 1919,14-43.); Az őskor embere és kultúrája különös tekintettel hazánkra. Bella Lajossal (Bp., 1921); A pusztaistvánházi korarézkori temető (Ar- chaeologia Hungarica, IV., 1929, 7-12., 15-51.); Az őskőkor története (Bp., 1934); Magyarország őskőkora (Archaeologia Hungarica, XVII., 1935,1-40.). írod.: Vértes László: H. J. (Archaeologiai Értesítő, 1955, 91.); Nováki Gyula: H. J. (Soproni Szemle, 1955. 1-2.); Gulyás XIII.: 656-658. (Hillerbrant Jenő néven); MÉL I.: 724. Dobosi Viola Hincz Gyula (1904. ápr. 17. Bp. - 1986. jan. 26. Bp.): festőművész, grafikus. - A Képzőművészeti Főisk.-n Rudnay Gyula és Vaszary János tanítványaként végzett (1922— 1929). Művészete főisk.-i mestereinek munkásságához kötődve alakult ki, emellett orientálódott a kor radikális művészeti cső
