Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)

H

Haynald

358

ifjúsági könyvtár őre is. A gimn. falai között 1897-ben ideiglenesen elhelyezett Tolnavm.-i Múz. őreként jelentős néprajzi, régészeti kutatásokat folytatott, amelynek eredményeit szaklapokban és egyéb folyóiratokban tette közzé. Wosinsky Mór ajánlására elvégezte az MNM múzeumőri szaktanf.-át. Jelentős részt vállalt a szekszárdi múz. gyűjt.- ének rendszerezésében, gyarapításában, feldolgozásában, ismertetésében. A gyűjt.-t tanári munkájában szemléltetésként is felhasználta. A Közérdek c. hetilap főmunkatársaként számos szépirodalmi és ismeretterjesztő cikket közölt. A főgimn. értesítőjében ismertette a múz.-i gyűjt.-eket, megjelentette a múz.-i kiáll.-ok kalauzát és a könyvtár kat.- át. Önálló régészeti kutatásba Wosinsky Mór halála után kezdett. Az alsónyéki feltárás eredményeit az Archaeologiai Értesítőben tette közzé. Jászapátiba költözött; a kir. katolikus gimn. alapító ig.-ja (1912-1916). Lényegesnek tartotta a diákokkal megismertetni környezetük múltját és hagyományait. A Jászapátiban töltött öt év alatt közel 4000 tárggyal gyarapította az általa életre hívott múz.-ot, amely azonban az I. vh. alatt teljesen megsemmisült. Részt vett a település szellemi életében, népszerűsítő, tud.-os előadásokat tartott, szerepet vállalt a R. K. Nőegylet megalakításában és a polgári leányisk. létrehozásában. Nagykállón az áll. gimn. főig.-ja (1917-1920). Tanári, muzeológusi tevékenysége mellett szépirodalmi műveket írt, regényei (

András úr, 1908; Végre mégis! Egy asszony emlékiratai, 1916), verseskötetei (Napraforgók, 1898) jelentek meg.

F. m.: A Tolnavármegyei Múzeum (in: Wigand János: A Szegzárdi Állami Főgimnázium Értesítője az 1900/901. tanévről. 1901, 3-16.); A Tolnavármegyei Múzeum kalauza (Szegzárd, 1902); A tolnavármegyei muzeum és muzeum egylet évkönyve 1902-ről. Székely Ferenccel. 1. köt. (Szekszárd, 1902); A Tolnavármegyei Múzeum Könyvtárának katalógusa (Szekszárd, 1904); Alsónyéki ásatás (Tolna megye) (Archaeologiai Értesítő, XXVIII., 1908, 425-429.); Wosinski Mór életrajza (Szekszárd, 1908). írod.: Farkas Ferenc: H. B. (Jubileumi évkönyv. 75 éves a jászapáti gimnázium. Jászapáti, 1987, 116—119.); Szabó Géza: Egy elfelejtett jászsági muzeológus: H. B. (Ünnepi kötet Szabó László tiszteletére. Szerk. Újvári Zoltán. Debrecen, 1999, 465- 474.); Gulyás XII.: 788-789.; MKL IV: 651.

V. Kápolnás Mária

Haynald Lajos (1816. okt. 3. Szécsény - 1891. júl. 4. Kalocsa): r. k. főpap, botanikus, mecénás. - Első tanára édesapja, a Forgách gr.-oknál nevelőskö- dő Haynald István volt, aki nemcsak a latin nyelvre, hanem a növények ismeretére is oktatta. Szünidőben apjával nagy növénygyűjtő kirándulásokat tett. (Haynald István herbáriumát - amelyet valószínűleg még Lajos fia születése előtt eladott - jelenleg a M. Természettud.-i Múz. Növénytára őrzi.) A papi szemináriumot Esztergomban, Pozsonyban és Nagyszombatban végezte; az utóbbi helyen filozófiát is tanult (1831), utóbb Bécsben, a Pázmáneumban teológiát hallgatott (1833), közben kapcsolatba került Endlicher István és Fenzl Ede botanikus professzorokkal. Pappá szentelték (Esztergom, 1839). Teológiai doktor (1841), majd az esztergomi presbitériumban a teológia tanára (1842-1846), Kopácsi József esztergomi érsek titkára, irodáig. (1846-tól), Erdély püspöke (1852-1863. dec.). Püspöki munkája sok utazással járt, s ált. szerét ejtette, hogy főpásztori útjai közben növényeket is gyűjtsön. Kapcsolatban állt, és több közös gyűjtőutat tett Erdély szinte valamennyi jeles korabeli botanikusával, pl. Czetz Antallal, Fuss Mihállyal, Heuffel Jánossal, Janka Viktorral, Kánitz Ágosttal. Levelezett a polihisztor Brassai Sámuellel. 1857-ben megvásárolta Heuffel herbáriumát, és anyagilag is támogatta Heuffel bánáti flóraművének kiadását (1858). 1861-ben bekapcsolódott Erdély politikai életébe. Mo. és Erdély uniójának híve volt, amit a bécsi udvar monarchiaellenesnek tartott, s püspöki működését nem tartotta kívánatosnak. Emiatt ~ felmentését kérte a Szentszéktől, amit IX. Pius pápa vonakodva elfogadott (1863), de egyúttal Rómába hívta a kongregációba (1863-1867), és Karthágó érseke címmel tüntette ki. Legkomolyabb növénygyűjtő korszaka az 1855-1867 közötti évekre tehető. Hatalmas herbáriumának kb. egyötödét maga gyűjtötte (elsősorban Erdélyben), határozta és cédulázta. Hivatalos egyházi útjai is több