Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)

A

9 Alföldi nyaival disszertációjukban csoportonként feldolgoztatta a régészeti leleteket - nem­csak a hazai, hanem főként a szomszédos D-i területek múz.-aiban lévő anyagot is. Felvetette egy központi régészeti könyvtár létrehozásának szükségességét, amely nél­kül az ókortörténeti kutatások eredménye­sen nem végezhetők. Ny-ra távozása után érdeklődése egyrészt a latinok és az etrusz­kok előtti korai Róma, másrészt Iulius Cae­sar, a császárság és a császárkori képszim­bolika kialakulása felé fordult; mindkét te­rületen monográfiák és tanulmányok sorát alkotta. Több mint 300 művet, közte 24 könyvet írt. A Cambridge Ancient History c. nagyszabású összefoglalás társszerzője. A Numizmatikai Közlöny (1927-1947), a Disser­tationes Pannonicae (1933-1947), az Archae- ologiai Értesítő (1940-1947), a Dissertationes Bernenses (1947-1981) és az Antiquitas (Reihe 1-4., 1955-1981) szerkesztője. - Az MTA 1. (1933), majd r. tagja (1945-1949), tanácskozó taggá minősítették (1949), tagságát visszaál­lították (1989). Az Utrechti, a Genti, a Bonni, a Párizsi Egy. tb. doktora, az Institut de France, a svéd akad. és a római Accademia dei Lincei tagja; a British Academy, a Ponti­ficia Accademia Romana di Archaeologia, a Bayerische Akademie der Wissenschaften, a mainzi és a göttingeni Akademie der Wis­senschaften, a dán, a bolgár, a finn, a skót, a spanyol, az angol, a szerb, az amerikai régé­szeti int.-ek és egyesületek 1. tagja. Az Aca­demia Latinitati excolendae Litterarum et Artium, a Wiener Numismatische Gesell­schaft, a Société de Numismatique de Pra­gue, a Société Numismatique Croate, a Kul­turmorphologisches Institut Frankfurt am Main, az Istituto di Studi Romani (Roma), az Österreichisches Archäologisches Institut és a Deutsches Archäologisches Institut r. tagja, az utóbbinak haláláig egyetlen tb. tag­ja. - A Londoni Numizmatikai Társaság és Róma város aranyérme (Premio Cultori di Roma), Römer Flóris-érem, Pour le Mérite für Wissenschaften und Künste (1972, Né- meto.). F. m.: Siscia. Vorarbeiten zu einem Corpus der in Sis- cia geprägten Römermünzen (Blaetter für Münz­freunde, 58., 1923; Numizmatikai Közlöny, 26-27, 1928-1929; 34-35., 1935-1936; 38., 1939-1940); Der Untergang der Römerherrschaft in Pannonien. 1—II. (Berlin, 1924-1926); Agát mozgalom és Dácia feladá­sa (Egyetemes Philologiai Közlöny, 53., 1929); Lele­tek a hun korszakból és etnikai szétválasztásuk (Archaeologia Hungarica, IX., 1932); Magyarország népei és a római birodalom (Bp., 1934); Insignien und Tracht der römischen Kaisern (Römische Mitteilun­gen, 50., 1935); Epigraphica. I—IV. (Pécs, 1935-1941); Isis-szertartások Rómában a TV. század keresztény csá­szárai alatt (Dissertationes Pannonicae II. 7. Bp., 1937; angolul is); Tonmodel und Reliefmedaillon aus den Donauländem (Laureae Aquincenses I. = Dis­sertationes Pannonicae II. 10. Bp., 1938); Dákok és rómaiak Erdélyben (Századok, 74., 1940, 129-180.); Kontorniat érmek. A Római-városi pogány nagyurak félreismert propagandaeszközei a keresztény császárság ellen. I—II. (Bp., 1942-1943); Zu den Schicksalen Sie­benbürgens im Altertum (Bp., 1944); A nyereg alatt puhított hús históriájához (Ethnographia, 55., 1944); The Conversion of Constantine the Great and Pagan Roma (Oxford, 1948); Études sur le trésor de Nagy- szentmiklós. I—III. (Cahier Archéologiques, 5., 1950; 6., 1952; 7., 1954); Der frührömische Reiteradel und seine Ehrenabzeichen (Baden-Baden, 1952); A Con­flict of Ideas in the Late Roman Empire (Oxford, 1952) ; The Main Aspects of Political Propaganda in the Coinage of the Roman Republic (in: Essays in Roman Coinage. Oxford, 1956); Studien über Caesars Monar­chie (Bulletin de la Société des Lettres de Lund, 1953) ; Römische Kaiserzeit (Historia Mundi. IV. Bern, 1956); Early Rom and the Latins (Ann Arbor, 1965; németül: Darmstadt, 1977); Die monarchische Representationen der römischen Kaiserreiche (Wies­baden, 1970). Irod.: Bengston, H.: A. A. (Jahrbuch der Baye­rischen Akademie der Wissenschaften, 1982, 201-203.); Fitz Jenő: Megemlékezés A. A.-ról (Nu­mizmatikai Közlöny, 80-81., 1981-1983); Over­beck, B.: A. A. (Jahrbuch für Numismatik und Geldgeschichte, 31-32., 1981-1982); Köves-Zulauf, Th.: A. A. (Acta Classica Universitatis Debrece- niensis, 33., 1997); Alföldy, Géza: Ein Ungarn in der Emigration: Andreas Alföldi 1947-1981 (Disse- rationes Pannonicae III. 5. Bp., 1999); Szilágyi János György: A. A. és a m. ókortudomány (Dissera- tiones Pannonicae. III. 5. Bp., 1999). - Bibi.: Bogii, H.: Oeuvre littéraire d'André Alföldi (Jahrbuch für Numismatik und Geldgeschichte, 10., 1959-1960); Alföldy, G - Weber, L.: Bibliographie von Andreas Alföldi (Antiquitas Reihe 4., Bonner Historia- Augusta-Colloquium, 1964-1965); Gulyás I.: 397- 400.; MÉL IV.: 11.; RÚL I.: 239-240. Tóth Endre

Next

/
Thumbnails
Contents