Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
C
141 Castiglione egymástól mereven elváló történeti etnikaitársadalmi hátterekhez kötötte, hanem két külön diszciplína, az egyiptológia és a klasz- szika-archeológia hatáskörébe is utalta. A két diszciplína ismeretanyagának együtt látása legelső munkáitól kezdve lehetővé tette ~ számára a hagyományos egyiptomi kultúra, vmint a hellenisztikus és római kultúrák érintkezéseinek és kölcsönhatásainak új felismeréseket eredményező vizsgálatát. Az Antik Gyűjt., amelynek ~ már egy.-i hallgató korában munkatársa lett, Dobrovits Aladár (1951-ig), majd Szilágyi János György irányítása (1951-1957,1960-1993) alatt - a klasszika-archeológia és az egyiptológia sanyarú hazai helyzete ellenére - a nemzetközi tud.- os kutatásban nagyra értékelt kutatóhellyé vált, amely a hozzá csatlakozó fiatal m. kutatók számára nemcsak isk.-t, hanem életre szóló módszertani és tudományetikai mércét is kínált. ~ problémalátásának és munka- módszerének alakulásában döntő ösztönzést jelentett, hogy a gyűjt, fejlődését az ókori Mediterráneum teljes egészének bemutatását célzó szerzeményezések alakították, amelyek az ott dolgozó szakemberektől tárgyközpontú, egyszersmind egyetemes látókörű kutatómunkát követeltek. Az 1950- es évek elejétől haláláig publikált 17 monográfiája és mintegy 60 tud.-os tanulmánya egységes érdeklődést mutat, amely azonban négy, szakadatlanul bővülő sugarú kérdéskör kutatásának interferenciáiban nyilvánult meg, s hozta eredményeit. E kérdéskörök: a kései köztársaságkori és korai császárkori római művészet és kutatásának elméleti alapkérdései; az egyiptomi hellenisztikus és római kori művészet, elsősorban a terrakottaplasztika történeti-vallástörténeti, tipológiai, stilisztikai és kronológiai problémái, vmint az egyiptomi-görög vallási és kulturális szinkretizmus; a Sarapis-kultusz és a Sarapis-ikonográfia; a római kori Egyiptom népi vallásossága és annak régészeti emlékei. Tanulmányai rendszerint egy-egy emlék, emlékcsoport vagy szöveghely elemzéséből kiindulva világítják meg a Ptole- maiosz- vagy a római kori Egyiptom történetének és kultúrájának egy-egy jellegzetes jelenségét vagy vonását. Látszólag kevésbé jelentős tárgytípusokból kiindulva vizsgálatai mindenkor tágabb történeti-kulturális összefüggésekhez jutnak, mint pl. az Aphrodité figurájával díszített pyxisektől a császárkori egyiptomi szarkofágtemetésekhez, egyes bp.-i Sarapis-ábrázolásoktól a hellenisztikus, ill. a császárkori kanonikus Sara- pis-kultuszszobor típusának meghatározásához; egy-egy, a Szépművészeti Múz. ter- rakottagyűjt.-ében őrzött darab elemzése kapcsán a hellenisztikus egyiptomi magánvallásosság addig ismeretlen hagyományainak feltárásához; vagy egy ugyancsak bp.-i márványszobor alapján az Isis Pelagia típus egyiptomi eredetének meghatározásához. A Sarapis-ikonográfiával kapcsolatos első tanulmánya képezi az azóta folyamatosan terebélyesedő Sarapis-kutatások kiindulópontját. Az 1966. évi lipcsei Winckelmann- ünnepen tartott előadása mindmáig érvényes módon szabott új irányt a római kori egyiptomi művészet társadalmi hátterére, műfajainak történetére, az egyiptomi késő antik művészet kialakulására vonatkozó kutatások számára. Ugyancsak tartós visszhangra találtak az Egyiptomon kívüli hellenisztikus művészet egy-egy kérdésével, majd a római művészet kialakulásával és egy-egy ikonográfiái vagy stíluskérdéssel foglalkozó tanulmányai, vmint a római művészet szöveges forrásaira vonatkozó kutatásai. E tanulmányok egyúttal építőkövei voltak olyan nagyobb monográfiáinak is, amelyeket, bár jelentős új eredményeket hoztak, a tud.-os ismeretterjesztés stílusában és céljából írt meg és publikált (pl. Görög művészet, 1961; A római császárkor művészete, 1962; Róma aranykorának művészete, 1967; Az ókor nagyjai, 1971; Pompeji, Herculaneum, 1979; Hellenisztikus művészet, 1980). Tudományszervezői elképzeléseiben központi szerepet játszott a hazai ókortud. részvétele a nemzetközi munkamegosztásban, ugyanúgy, mint a m. régészet eredményeinek megismertetése és egyszersmind kritikus szembesítése a nemzetközi kutatással. Az ókori Mediterraneumban és annak peremterületein folyó terepkutatásokba mint az MTA nú- biai régészeti expedíciójának vezetője 1964- ben kapcsolódott be. További hasonló terepmunkákra nem nyílt alkalom. A m. régészet nemzetközi integrációját azonban sikerült jelentős lépésekkel előrevinnie. Eszköze ebben, saját tudományos munkássága mellett,
