Protestáns Tanügyi Szemle, 1944

1944 / 3. szám - Megjegyzések

»18 M cg jegyzések. a legnagyobb eredményt. Különös, hogy a szerző megint ilyen mammut- szókinccsel és célkitűzéssel szeretné dolgoztatni a középiskolát, amelynek az eredményével nincsen megelégedve. De! 1. Megdöbbentő volna, ha főiskoláink német nyelven írott szakköny­vek nélkül ne tudnának pl. jó orvosokat vagy mérnököket nevelni. Ilyenekre van a társadalomnak elsősorban szüksége! 2. Nem „kétségbeejtő“ az érdekel­tek között az a panasz, hogy nem tudnak boldogulni az idegennyelvű köny­vekkel, sőt, hogy egy szorgalmas és lelkiismeretes egyetemi hallgató szavait idézzem : „Örülünk, ha a magyarnyelvű tanulmányokkal el tudunk készülni!“ 3. A kiváló képességűeknek, akik a jó szakképzettségen kívül bővebb kutató­munkára is vágynak, nem nagy probléma a németnyelvű szakkönyv. 4. Így nagyon is vitatható ez a közismert mondat is : „Hiszen gimnáziumot végzett növendékeink nagy részének az életben kevésbbé lesz szüksége arra, hogy német nyelven társalogjon, mint arra, hogy érdeklődése, vagy későbbi szak­ismeretei körébe vágó könyvet olvasson.“ Mert ha ennek a mondatnak aka­runk kedvében járni, miért ne hallgatnék meg akkor annak a 70 éves embernek a panaszát is, akinek sohasem volt szüksége a német nyelvre, és mégis magol­nia kellett. De ezek voltaképpen már elintézett kérdések, mert bármely idegennyelvi tanításnak vezető elve nem lehet olyan célkitűzés, amely nem a nyelv rendel­tetéséből ered. A nyelvtanítás akkor jár a helyes úton, ha a nyelvérzék fejlesz­tésére építi fel munkáját, mert a nyelvnek természetes és egészséges vérkerin­gését a nyelvérzék adja. Mivel pedig a tanítás módja követeli azt, hogy a min­dennapi élet szókincséből fejlesszük ki a nyelvérzéket, ezért használjuk ezt a szókincset elsősorban. Ha pedig a középiskola eléri azt, hogy növendékei 3000-es szókinccsel tudnak társalogni vagy fogalmazni (ennyi szót vél élővé tehetőnek a szerző), akkor olyan képességgel látta el őket, amely valóban le tud küzdeni minden eléje kerülő nehézséget. — A nyelvi részt illetőleg pedig a középiskolának más feladata nincsen is. De térjünk vissza a 3000 szóra! Mit jelent voltaképpen az, hogy 3.000 szót tettem élővé a növendékekben? Jelent jóval több szót 3000-nél, mert hiszen a szavak egy részéből alkotott összetett és képzett szó elég tekintélyes számot ad. Persze, hogy egyes növendékekben mekkora ez a plusz, vagyis hány ilyenfajtájú szót ért meg a nélkül, hogy valaha is hallotta volna őket, nem állapítható meg, mert függ egyes növendékek képességétől. Egy példával világítom meg állításomat. Minden növendék már a III. osztályban meg­tanulja a -r Sohn, -e szót. Már most az V. osztályban fordult elő a „versöhnen“ ige először. És kérdésemre, hogy ki értette meg a mondatot, akadtak néhányan, akik jelentkeztek. Az egyik így fordította : testvérekké formálta őket, egy másik aztán kitalálta a jelentést. (Persze, van sok olyan példa is, amelyhez nem kell különösebb képesség.) Ügyhogy ha például olyan szójegyzéket állí­tunk össze, amely a középiskolában szükséges szavakkal foglalkozik, az ilyen lehetőségeket nagy mértékben figyelembe kell vennünk, mert hiszen könnyen megjegyezhető és sokszor mindennapi szavak ezek. Ha megvizsgáljuk a leg­újabb ilyenfajtájú könyvet, Tettamanti Bélának : A legszükségesebb német szavak és fordulatok c. középiskolai segédkönyvét, nem találjuk eléggé ki- aknázottnak ezt a lehetőséget. így például megvan : -r Schmerz : schmerzen, de nincs meg : umringen (-r Ring megvan), umnehmen (nehmen megvan), umzäumen (-r Zaum megvan), tönen, eintönig (-r Ton, ertönen megvan) ; más példák : -e Rechtsakademie, -r Volksgarten, -r Kleinhändler, -e Natio­nalität, -e Erbeitsstelle, -r Fabrikarbeiter, -e Aussenstadt, -e Innenstadt, -r Feldarbeiter, -r Taglőhner, -r Lackschuh, -r Torwächter, -r Verteidiger, -r Läufer, -r Stürmer, -r Fahrweg, -e Unvorsicht, -e Dreieinigkeit, -r Obstver­käufer, betrüben, kritisieren, aufkochen, zunähen, antragen, emporragen, Zureden, nachgeben, zimmern, schiffen, segeln stb. A jegyzékben felsorolt 5564 szó tehát jóval több szót jelent, illetve jelenthet. Vélekedésem szerint az volna a helyes feladat, ha körülbelül 2500 olyan szót teszünk élővé a növendékekben, amelyekből könnyen válhatik sokkal több. A pluszt azonban csak a növendékek képességeire bízhatjuk. A közép-

Next

/
Thumbnails
Contents