Protestáns Tanügyi Szemle, 1944

1944 / 3. szám - Dr. Csinády Gerő: Adattanítástól a korszerű földrajztanításig

Dr. Csinády Géni; Adattanítástól a korszerű földrajztanításig.

55

Az első változat az adattanítás. A földrajztanításnak ez a legősibb típusa. Mióta az első Ratio educationis az önálló földrajzoktatást bevezette, egészen a legújabb időig mindig voltak követői. Idézzük csak fel diákkorunk emlékeit, küzdelmeinket a hatalmas névanyaggal, a számok és más adatok tömkelegével. A földrajztanítás valóban nem volt más, mint a térkép adatainak szavakkal való ismételgetése és emlékezetbe vésése. Az adattanítók felfogása szerint az a jó geográfus, aki emlékezetből felvázolja a kívánt táj térképét, pontos adatokkal szolgál a magassági, csapadék- és népesedési viszonyokról, szóval emlékezete uralkodik a lexikális adatok felett.

Az emlékezetbe vésést különböző ügyeskedésekkel igyekeztek előmozdítani. Egyesek versbe foglalták, mások kartonlapokra íratták és azokról kérdezték ki a megtanulandó adatokat. Ehhez járult a rajz, a térkép használata és a képzeletbeli utaztatás. Ritka és kivételes tanári egyéniségnek számított az, aki tudatosan vagy ösztönös didaktikai érzékből •— mintegy comeniusi hagyományképpen — képek, útirajzok és egyéni élmények szemléltető erejét is igénybevette tanításában. Manapság ugyan az adattanítók is felhasználják a szemléltető eszközöket, de ez általánosságban keveset változtat a tanításnak a célkitűzés és anyagkiszemelés egyoldalúságából eredő sivárságán.

Az adattanító földrajz nem is eljárásainak helytelensége miatt vált korszerűtlenné, hanem szempontszegénysége és problémahiánya miatt. Elavult, mert nem tartott lépést a tudomány fejlődésével. Figyelmen kívül hagyta azt a körülményt, hogy a geográfia a topográfiai-és helyrajzi ismeretek fölé az utolsó században új épületet emelt, szintetikus és oknyomozó tudománnyá vált. Ennek a változásnak pedig tanításunkból ki kell tűnnie, és pedig úgy a felfogásban és módszeres eljárásban, mint a tanítás irányában és szellemében. Az adattanító földrajzoktatás ma már a múlté, éppen úgy, mint a régi latin tanítás, amely a szótanulásban és a száraz grammatizálásban élte ki magát, s ritkán jutott el a szöveg szépségének megértéséhez s nevelő értékének kihasználásához.

Az adattanító földrajz másik gyengéje éppen az utóbbi szempont elhanyagolásában van. Nem igyekezett a tárgyat s rajta keresztül a tanult tájat megszerettetni, a hazai föld tanításában az „itt élned, halnod kell" parancsát mélygyökerű érzéssé formálni, nem végzett a haza és más tájak földje, népe s élete között összehasonlításokat, nem igyekezett a tanítást hangulatossá tenni és színezni, egyszóval a nevelés, kiváltképpen az érzelme nevelés lehetőségeit nem aknázta ki. Mindennek pedig éppen az ellenkezőjén kell törekednünk a komoly hazafias és állampolgári nevelés érdekében.

Az adattanítás minden hibája ellenére sem minősíthető mégsem teljesen értéktelennek vagy szükségtelennek. El kell ismernünk, hogy bizonyos számú adat feltétlenül megtanítandó, mert a tárgy természetéből következik, nélküle a földrajz nem lehet meg, s ezért teljesen semmiképpen sem mellőzhető. Rajtunk áll azonban, hogy mértéket tartsunk, ne végezzünk felesleges emlékezetterhelést, ne váljék az adat öncéllá, de rajta kell lennünk azon is, hogy a gondosan kiválogatott adatmennyiséget tanítványaink tényleg elsajátítsák. Ezt pedig csak állandó gyakorlással s az adattanítás régi eszközeinek igénybevételével érhetjük el.

A tanítás másik változata az oknyomozó vagy tudományoskodó földrajz. Ezt a típust a földrajztudomány területének kibővülése termelte ki. Humboldt Sándornak, az oknyomozó földrajz atyjának, majd Ritter Károlynak, az összehasonlító földrajz hirdetőjének munkássága a topográfikus adatok felsorolásába és az enciklopédikus ismerethalmazba rendszert visz be. Az általános földrajz gyors fejlődése Peschei, Ratzel, Richthofen és mások tevékenységében érezteti hatását. Suess geológiai kutatásai egyre nagyobb szerepet juttatnak a geográfiában is a geológiai alapvetésnek. Majd Davis korszerű morfológiai tanulmányai előtérbe állítják a felszíni formáknak a kőzetminőségtől, az időtől és az exogén erők működésétől való függőségét. így a leíró földrajz kapcsolata a történelemmel és néprajzzal egyre lazábbá válik, tudományunk a természettudományok irányában halad, s eljutunk a Föld felszínének geológiai, általános földrajzi és morfológiai szemléletéhez.