Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 3. szám - Dr. Szabó Magda: A modern latin-oktatás problematikája
50 Dr. Szabó Magda: A modern latin-oktatás problematikája. mellett a latin áll a nevelés és oktatás középpontjában. Megkívánja ezt a nyugateurópai műveltséghez való tartozásunk, a hagyományos középiskolai tanítás folytonossága, s a latin nyelvnek, irodalomnak és intézményeknek az ókoron innen is, a középkoron át terjedő és ma is élő, egyetemes érvénye és szabályozó hatása“ (Részi. Ut. I. 165). Kívánja azonban ezt sok más is : ezer szálból összefonódó nemzeti életünk maga. Jókai mondja valahol tréfásan, hogy ha a magyarnak a magyar nyelv a lingua materná-ja, akkor a latint bátran nevezhetjük lingua paterná-nak, mert az atyák nyelve, a törvények nyelve, a nemzeti önvédelem bástyája volt századokon keresztül. István király első törvényétől a múlt század harmincas éveiig alkotmányos életünk alappillére, s a mohácsi vész után, amikor a latin mint diplomáciai nyelv már háttérbe szorulóban volt, s nálunk a Habsburg-házzal való együttműködés egyre inkább a német nyelv számára biztosított talajt, nemzeti létünk inkább ragaszkodott az ókori nyelvhez, semmint a németet tanulja meg. De biztosítja a latinnak Magyarország földjén való létjogosultságát az a tény is, hogy a talaj, amelyen élünk : Pannónia, Dacia, római provincia volt. A Duna partján latin őrtüzek égtek valaha, s a Vaskapu Traianus-emléktáblájn melletti úton római katonák meneteltek. Óbuda zegzúgos utcáin kifordulva hol a pacsirtamezei amfiteátrumra bukkanunk, hol az ókeresztyén trianguláris kápolnára ; Szentendrén latin táborhelyet tártak fel, Erdély minden köve a római kultúráról beszél, s ha a dunántúli paraszt ekevasa földbe kóstol, római pénz fordul ki a barázdából : Ceres a kalásszal, a Pax Romána. A föld, melyen élünk : terra Latina. S az ősi dal ritmusa mellett, melyet a vereckei hágó átlépése óta dobog a földünk szíve, valahol a hajdani római világ lélekzetét is megőrizte az ország. Ha valaki észrevette, úgy a korán elköltözött Babits látta ezt. A sápadt dunántúli lanka fölött Umbria porcelánkék ege csillog : a latin lélek ott lebeg a föld fölött. Talán azért, mert valaha római világ volt erre. Talán azért, mert ennek a világnak a kultúrája egyetemesen emberi. Lesz idő, mikor minden összeomlik, lesz kor, melyben technikánk nem fog többet jelenteni, mint a mai időkben a múlt századok gyermeki iparkodása: tökéletlen lépéseket a megoldatlan problémák felé. De a szellem mindig élni és mindig hatni fog. Mert a szellem az egyetlen, amely mindig megmarad, akkor is, amikor ebből a világból már nem lesz semmi. Gépek és elvek között lehetetlen élni: a lélek szomjazik a fővalók, a platoni ideák, a tisztult eszmevilág után. Kosztolányit kétségbeejti a század rohanó üteme, s nem egyedüli, aki így sóhajt fel: ,,Ó hogy szerettem volna élni egykor, bús századoknak mélyein, korábban, mikor a jóság nyílt, a lélek — nem most a buta modern technika korában. . .“ A jelenünk bizonytalan, a holnapunk is az. A gyermek, akinek hajlékony lelke a kezünkbe kerül, biztatásra vár, s mi úgy szeretnők telerakni kisládáját mesebeli kinccsel, hogy akkor is, amikor semmije nem marad, feledést és vigaszt tudjon találni. Nem külsőségekben, nem másoknál, Isten végtelen irgalmában és a saját lelkében. Adunk hát neki nyelvet, az édes, magyar nyelvet s a nemzeti irodalom remekeit, hogy elfeledje, ha kinn zúg is a vihar, megtanítjuk a történelemre, hogy pillanatig se feledje : az egyetemes
