Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 9. szám - Fejes Sándor: Gondolatok a református iskola nemzeti és szociális neveléséről
Fejes Sándor: Gondolatok a rej. iskola nemzeti és szociális neveléséről 1'87 téren is. Ők már látják, hogy a nemzeti összetartás és szociális segítésre való nevelés nem történhetik légüres térben. Hazafias és szociális jelszavak helyett az ifjúság életét és felelősségét kell megújítani, ez pedig nem történhetik másként, mint az Isten-adta erőforrások hívő felhasználásával, a lelki ébredés munkálásával. Természetesen itt is lehet látszatmnnkát végezni és látszateredményekkel hivalkodni. De ha egyszer ezt a munkát arra méltóz- tatja Isten, hogy Lelkének eszközévé teszi, vele olyan fundamentumot vethetünk egy-egy lelkileg felébredő, újjáalakuló életben, amelyre aztán biztosan építhet nemzet, társadalom. Szoktuk emlegetni a gyakorlati keresztyénség fontosságát. Nos, ennél nincs gyakorlatibb keresztyénség, mint Krisztus uralma alá állítani a nevelő és tanítvány életét. Ez a vallásos nevelés végcélja, a gyakorlati keresztyénség s egyben a nemzeti összefogás és szociális segítés kezdete is. Ennyit általánosságban a vallásos nevelés mai követelményéről. Végül még egy kérés : Igyekezzünk mindnyájan a nevelőknek a lélek újságában munkálkodó csoportjához tartozni, akik talán kevés szóval, de egész életük keresztyén magatartásával és hívő példájával égnek el egyházuk és a rájuk bízottak szolgálatában. 3. A református iskola nemzeti szelleme. Református iskoláink alapvetővé tehetik — s reméljük azzá is teszik munkájukban — a vallásos nevelést, nevelhetnek múltakhoz méltó hitvallókat, de arra sohasem lesznek kaphatók, hogy a nemzeti érzés rovására mélyítsék a vallásos érzést. Meggyőződésünk, hogy az evangéliumi tiszta hit együttjár a mély hazaszeretettel, éspedig nem az amolyan frázisos, szavalásos, bankettes hazafisággal, hanem a szolgálni és áldozni is tudó, hétköznapok terhét hordozó, embertársakat megbecsülni hajlandó, gyümölcsöző élettel. Ezért nem féltjük a nemzeti összetartást a mély vallásosságra való neveléstől. A nemzeti összetartás hiánya szerintem nem is annyira a vallási komplexumban keresendő, mint némelyek állítani szeretik. Az inkább csak jó ürügy az ellentétek fenntartására s bűnbak állítására. A magyar és magyar ember közötti ellentét legmélyebbre nyúló gyökérszála az „ember embernek farkasa“ ősi — egyáltalán nemcsak magyar betegséget jelentő — mélységéből táplálkozik. Jó, ha ezt mi nevelők világosan látjuk, s nem neveljük gyermekeinket jelszavas idealizmusban, de megóvjuk őket attól is, hogy az emberi széthúzás kiábrándító látása kétségbeejtse őket. Reális látásra szoktassuk magunkat is, tanítványainkat is. S ha nyitott szemmel járunk, hamar észrevesszük, hogy miközben nemzeti összetartásról ejtünk nagy, szép szavakat, növendékeink
