Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 8. szám - Jakab Károly: Iskolai múzeum a nevelés szolgálatában
Jakab Károly: Iskolai múzeum a nevelés szolgálatában 175 A múzeum kedvező hatását megkönnyíti még anyagának széleskörű csoportosítása is, amely a kapcsolatbahozásnak (koncentráció) nagy lehetőségeket nyújt. Ebben, igaz, a szétforgácsolódás veszélye is rejlik, de ez ellen az iskolai célokat követő látogatás tervszerű előkészítésével küzdhetünk sikeresen. Az anyag nagy terjedelméből származó további lehetőség még az, hogy a tanulónak alkalma van, önmagában visszatérve, egyéni érdeklődésének külön útjain is járni. További előny azután, hogy a muzeális tárgyakat maga az élet teremtette meg, e miatt nemcsak az iskolai szemléltetőképeknél, hanem a legtöbb iskolai preparátumnál is valószerübbek. S így nemcsak oktató, hanem nevelő hatásuk az ifjúi lélekre sokkal nagyobb eme- zekénél. A kettő közötti különbség múzeumunk gyakorlatából vett példával is hatásosan szemléltethető. Ugyanabban a teremben közel egymáshoz láthatók a forgatható tárlóban tetszetősen elhelyezett, művészi rajzolású úrasztalterítő hímzésminták, és a két eredeti Lórántffy úrasztalterítő. Az utóbbiakat templomi áhítattal szemléli mindenki. Lehetetlen is meg nem érezni, hogy e térítőkről az Urat örömmel szolgáló lélek áldozatos szeretete és tiszta szépsége mosolyog reánk. Ezzel szemben alig él valaki azzal a kínálkozó lehetőséggel, hogy az állvány képeit forgassa, legtöbben érzéketlenül mennek el mellettük. Ha esetleg maguktól forognának ezek a képek, akkor bizonyára nagyobb kíváncsisággal is fordulnának feléjük. Az álló kép, sajnos, a mai kor emberének alig mond valamit, tekintélyét talán a mozi ásta alá ennyire. Nem lesz fölösleges címül írt tételünket még egy-két konkrét példával megvilágítani. Álljunk meg pl. az őskori ember tárgyainál. Az isteni szikrát nála sem vonhatjuk kétségbe. Primitív eszközökkel nem lehetett tökéletesebbet alkotni. Amint azonban később az eszközök tökéletesedtek, finomult és szépült az ember munkája is. A bronzkorszaki ember tárgyainak ügyes, leleményes, mondhatni, művészi díszítése egyenesen bámulatba ejthet. S ha ezt az utat tovább követjük, a mi könnyen csüggedő lelkünk is megtelik az emberi haladásban való erős bizakodással, másfelől azonban az elbizakodástól is visszatart bennünket az a felismerés, hogy minden kor a maga lehetőségeinek megfelelően nemcsak igyekezett, de tudott is tökéleteset alkotni. A tehetséget isteni ajándékként magával hozta az ember, de a haladás üteme természetesen csak fokozatos lehetett. Amikor a múzeumot járjuk, észre kell vennünk azt is, hogy a sokirányú gyűjtőmunka útján odakerült tárgyak, legyenek azok bár külön-külön jelentéktelennek látszó, egységbe foglalva, egymással kapcsolatba jutva, micsoda fontosságot nyerhetnek az egész szempontjából. A mi egyéni viszonyainkra alkalmazva, ez azt az öntudatosító felismerést rejti magában, hogy mi magunk is munkánkkal együtt hasonlóképpen illeszkedünk bele egy nagyobb egységbe. Ha kisszerűnek tetsző működési körben élünk is, a magunk dolgait
