Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 8. szám - Bohár Gabriella: Őszinteségre nevelés
170 Bohár Gabriella : Őszinteségre nevelés Az élményi feladatok és dolgozatok nagy pedagógiai jelentőségéről már sok szó esett. Bizonyos is : ha a tanuló észreveszi, hogy őszinteségén nem mosolyognak, hibáit megértik, és nem törnek azonnal pálcát fölötte, inkább tanácsot, segítséget nyújtanak : megnyilatkozásaiban mind bátrabbá válik. Sokszor igen nehéz kérdésekre keres és találhat megoldást éppen írásbeli feladatain keresztül. Egyik kis tanítványom pl. szégyenkezve számolt be „Mikor éreztem lelkiismeretfurdalást“ című dolgozatában arról, hogy egyszer kihallgatta egymással sokat viaskodó szülei szóváltását. Állandóan a válás gondolatát kerülgették, és közben elhangzott a végzetes kijelentés : „Ha a gyermek nem lenne, élnénk, mint Marci Hevesen!“ A kisleányt ez a néhány szó annyira megrázta, hogy valósággal gyűlölni kezdte szüleit. Később azonban, látva mindkettőjük kétségbeesett harcát gyermekük foszladozó szeretetéért, lassan ébredezni kezdett lelkiismeretfurdalása, s a kihallgatott megjegyzés mind többet veszített lelkében jelentőségéből. Megpróbálkozott a nehéz helyzet javításával, felvette a békítő, közvetítő szerepét. Az eredmény meglepő volt. „Most már sokkal ritkábbak a veszekedések! Nagyon szeretjük egymást!“ — fejezte be a dolgozatot. Ennek a kisleánynak két oldalnyi őszintesége nemcsak saját leikével, otthonával, körülményeivel is jobban megismertette az osztálytanárt, mint bármilyen személyes környezettanulmányozás, és így tanácsaival sokkal jobban elősegíthette lelkének további kedvező fejlődését. Egy másik kisleány utólagos lelkiismeretfurdalásának oka : egyszer özvegy édesanyjának sírva tett szemrehányást, hogy sokat hagyja egyedül társasága, barátnői kedvéért. A dolgozat másik fele csupa anyja iránti rajongás, bocsánatkérés volt. Láttam, hogy a gyermek nagyon elhanyagolt, egy pár cipője van, anyja öltözete pedig igen finom és választékos. A legközelebbi érdeklődés alkalmával megmutattam neki a dolgozatot. Végigolvasta, keservesen sírt és sietve elment. Két bét múlva a gyermek bejelentette, hogy anyuka állást kapott. Karácsony után pedig egy anyuka kötötte meleg kabátot mutogatott büszkén. Sok tanulságot nyújtott pl. a „Milyen vagyok én?“ című dolgozat is. (Mindkettő alsó fokon.) Fogyatékossága volt, hogy a kisleányok többnyire inkább hibáikat vették sorra, és jellemezték sokszor igen találóan. Mulatságos volt az egyik 12 éves kisleány felkiáltása. Hiúsága miatt kesergett: „Nagyon sok időt töltök a tükör előtt! Pedig, tessék elhinni ; tudom, hogy nem vagyok szép, és a hiúskodás nagy hiba, de hiába!“ A sok őszinte, bár egyoldalú vallomással szemben egyikük valósággal Dickens-i hősnek rajzolta magát. Nagyon meglepődött, mikor odaírtam : „Tulajdonságaiddal mintha már találkoztam volna itt és itt.“ El is röstelte magát, érdeklődő társainak sehogy sem akarta megmutatni a dolgozat végéhez írt bírálatot. Javítási óra végén pedig bocsánatot kért. Egy másik iskolából jött, különben szép előmenetelő kislány sehogy sem tudta megtalálni magyar dolgozataiban a kellő hangot. Szónokias volt és ünnepélyes. Mikor azonban egyszer „Hóesésben a pesti utcán“ tapasz
