Protestáns Tanügyi Szemle, 1943

1943 / 3. szám - Egyházi és iskolai hírek

Ösztöndíjasok figyelmébe t Az Országos Református Tanáregyesület 45 ösztöndíjasa közül február 11-én csak 11-nek tudtuk elküldeni az ösztöndíj második félévi részletét. — A többiek egy része még nem küldte be az első félévi igazolást, de nagyobb része nem olvasta el a januári számban közölt figyelmeztetést és feleslegesen új kérvényt küldött be, vagy index-másolatot, de a kívánt igazolások nélkül. Megismételjük a figyelmeztetést: Az ösztöndíjra a Konvent október hó folyamán egész évre veszi fel a folyamodókat, ezért új kérvény felesleges, de igazolni kell legalább 12 óra jól sikerült kollokviumot, vagy általános jó félévi értesítőt és azt, hogy második félévre beiratkozott, valamint, hogy 200 P s ennél nagyobb idegen ösztöndíjat nem élvez. Ezeket legcélszerűbb egy félív papírra leírni és azon intézet igazga­tójával igazoltatni, amelyben a tanár-szülő tanít. Akik ezeket még nem igazolták, március 5-ig pótlólag küldjék be, mert máskülönben az igazgatóság nem utalja ki az ösztöndíj második felét. Tisztelettel kérem az igazgató és más kartárs urakat, szíveskedjenek ezekre az illetékeseket, különösen tanárözvegyeket, illetve gyermekeit figyel­meztetni. Debrecen, 1943. évi február hó 15. Jakucs István, ORTE-főpénztáros.

Next

/
Thumbnails
Contents