Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 1. szám - Egyházi és iskolai hírek
dolgokra foglaljuk le. Az anyag csökkentésének a kérdése nagyon kényes kérdés. Lassan már játékiskolává tesszük a gimnáziumot is, holott a tanulás komoly és nehéz munka volt és marad mindenkor. Kötelessége az is az iskolának, hogy az emberi művelődés anyagát átszármaztassa az utókorra. Büntetlenül nem lehet ezt a művelődési anyagot durván megcsonkítani. A történelem folvamán mindig a militarizálódással kapcsolatos a szellemi értékek alábecsülnének a jelensége. Ehhez ma hozzájárul az is, hogy az egész Európa despiritualizálódik. S minthogy mi függvénye vagyunk Európának, nálunk is klélesedtek a panaszok a szellemi túlterhelés ellen. A túlterhelést csökkenti a tanárok bölcsesége, amely megrostálja a tanterv anyagát. Erre maga a tantervi utasítás is módot és lehetőséget nyújt. Természetesen vannak túlbuzgó és vannak felületes, sőt lelkiismeretlen tanárok is, akiknek a keze nyomán a túlterhelés valóban veszedelemmé válik. De csökkenti a túlterhelést a diákok egészséges ösztöne és érzéke is. A túlterhelés elől u. i. a diák úgy menekül meg, hogy egyszerűen nem tanul. Nagyon nagy kár, hogy ehhez a mindenki által nagyon várt és nagy figyelemmel kísért előadáshoz az idő előrehaladottsága miatt már nem lehetett hosszabban hozzászólani. Ez a főigazgatói értekezlet is megmutatta, hogy mind az elvek tisztázása, mind a gyakorlat egységesítése érdekében szükséges az, hogy a nevelők néha összegyülekezzenek az iskola kérdéseinek a megbeszélésére. Szeghalom. Nagy Miklós. Az Evangélikus Tanáregyesület november 19-én választmányi ülést tartott Budapesten. Ezen többek között elhatározta, hogy évenként 200 P-t állít be költségvetésébe, hogy ezzel tagjainak lehetővé tegye evangélikus középiskoláink megismerését tanulmányi utak révén. Örömmel vette a titkár jelentéséből tudomásul, hogy az utóbbi tagkimutatás óta a taglétszám 80-nal gyarapodott s most 356 tagja van az egyesületnek. Különös örömmel köszöntötte a visszacsatolt területekről belépett tagokat, s ezek gyűjtéséért köszönetét szavazott Hugyecz Magda újvidéki áll. gimn. és Smid Lehel rimaszombati prot. gimn. tanároknak. A választmányi ülés után felolvasó ülés volt, ezen dr. HUlrich Ödön tiszteletbeli tag (A középiskola útja visszafelé) és ár. Rezessy Zoltán r. tae (A TII. birodalom középiskolája) adott elő. A magyar református templomok című kétkötetes és 1248 képpel illusztrált mű nyomásával az Athenaeum-nyomda elkészült. Most kezdte meg a könyvek kötését, így azok szétküldését az előfizetők számára még a karácsonyi ünnepek eiőtt megkezdi a kiadóhivatal. Pályázat. Az Országos Református Tanáregyesület központi igazgatósága pályázatot hirdet a Református Tanárok Gyermekeinek Nevelési Alapjából a folyó 1912—43. tanévben kiosztandó nevelési segélyekre. Folyamodhatnak mindazon református középfokú tanintézetekben (fiú- és leánypolgári, tanító- és tanítónőképzőintézet, fiú- és leánygimnázium) alkalmazott tanárok bármely közép- és felsőfokú iskolában tanuló, legalább általános jó osztályzatú vagy legalább 12 óra jó kollokviummal rendelkező gyermekei, amely intézetek a TGYNA-ra a tanulóktól szedett díjakat 1943 január 1-ig az egyesület pénztárába beküldötték. A befizetés elmulasztása az intézet tanárai gyermekeinek a segélyből való kizárását vonja maga után. A folyamodványok 1943 február 10-éig beküldendők a Tanáregyesület Elnökségéhez (Debrecen, Református gimnázium). A folyamodáshoz szükséges nyomtatványok Jakucs István pénztárosnál (Debrecen, Református Kollégium) kaphatók. Debrecen, 1943 január hó. Az Orsz. Református Tanáregyesület Elnöksége. NB. Ez a pályázat máshol nem jelenik meg, tehát a kartársak legyenek szívesek a pályázatra jogosultak figyelmét erre felhívni. Azon intézetek tanárainak gyermekei, ahonnan a díjakat nem küldték be — az alapszabályok 22. §-a értelmében — jótéteményre nem számíthatnak, éppen ezért kérem azt a néhány intézetet, ahonnan a díjak december 31-ig nem érkeztek be, sürgősen méltóztassanak a beküldésről intézkedni, hogy a nevelési segélyre való felvételnél ez a tény akadályul ne szolgáljon. Végezetül az érdekelt kartársaknak szíves figyelmébe ajánljuk a pályázati nyomtatvány pontos kitöltését, mert a központi igazgatóság kimondotta, hogy ezentúl a hiányosan kitöltött kérvényeket nem veszi figyelembe. ' Jakucs István, főpénztárnok.