Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 11. szám - Dr. Zehery Lajos: Az emberi eszmény erkölcsi alapelvei
254 Dr. Zetiery Lajos : Az emberi eszmény erkölcsi alapelvei szolgálat. Isteni igény arra, hogy az Istentől az Ő képének hasonlatosságára teremtett ember minden cselekedetével igyekezzék valóban isteni életet élni; emberi kötelesség arra, hogy az ember Istentől kapott életével valóban Istent szolgálja. Az igényt és a kötelességet minden viszonylatban a kölcsönösség jellemzi: Vagyis annak, akit a viszonylat alapján kötelesség terhel, egyben igénye van arra, hogy a viszonylatban álló másik személy az ő kötelességének teljesítését el is fogadja; viszont az, aki a viszonylat folytán igényt tarthat a másik személy kötelességének teljesítésére, egyben köteles is az igénynek megfelelő szolgálat elfogadására. Az életviszonylatokból származó vonatkozásoknak ez az egyetemes kölcsönössége az Isten és az ember viszonylatában a viszonylat isteni természetének megfelelő fenséggel jelentkezik, mégpedig nem is egy, hanem két irányban. Isten ugyanis az Ő isteni felségével valóban elfogadja az ember szolgálatát, s azt úgy tekinti, mint az ő akaratának teljesítését. Az ember pedig isteni rendeltetésénél fogva nemcsak köteles az isteni akarat szolgálatára, hanem neki erre, mint az emberi lét legfelségesebb érvényrejuttatására, igénye is van. Az emberi életeszménynek magasztossága és isteni eredete éppen ebben a vonatkozásban jut a legfelségesebben kifejezésre. II. Az ember, isteni rendeltetésénél fogva, nem csupán Istennel és önmagával kerül kapcsolatba, hanem embertársaival is. Ez is szükségképpeni következménye az isteni rendeltetésnek, mert az ember önmagában nem tudná megvalósítani azokat a célokat, amelyeket isteni rendeltetése határozott meg. A szükségszerű emberi társulás hozza létre az emberi közületeket, amelyeknek létrejövetele az általános emberminőségből folyik. A közületek létrejövetele természetesen bonyolódottabbá teszi az emberi életviszonylatokat, mert a közületek előállása folytán ahhoz a^viszonylathoz, amely az általános emberminőség alapján az Isten és az ember között áll fenn, úgyszintén ahhoz a viszonylathoz, amelyben az ember önmagával szemben áll, hozzájárulnak azok a viszonylatok, amelyek az ember és a közület, illetőleg a közületek között jönnek létre. Ez a kapcsolat is kétféle általános vonatkozásban jelentkezik. Viszony, kapcsolat áll fenn ugyanis egyfelől az egyén és a közösség, mint egész, mint szervezet között, másfelől a közösséget alkotó egyes emberek között. Ha az egyén és a közösség viszonyát külsőleg tekintjük, akkor mindenekfelett azt lehet megállapítani, hogy az emberek nem egyenlők, közöttük sokféle különbség van. Ebből a tényből szinte természetszerűen következik a törekvés az emberek közötti különbségek eloszlatására. A különbözőségekből következik azonban a közös törekvés is az együttműködésre, az emberi célok szolgálata érdekében a különböző emberi erők összetétele, végeredményben az a tudatos felismerés, hogy az ember — isteni rendeltetésének megfelelően — lényegének kifejtését csak szervezett közösségben érheti el. Az az emberi erőkifejtés, amely az isteni rendeltetésnek megfelelően az emberi eszmény megvalósításának eszköze
