Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 11. szám - Soós Béla: Az irodalom a református nevelés szolgálatában
248 Soós Béla: Az irodalom a református nevelés szolgálatában vegyük számba. Az iskolától ,,az egyház“ azt várja, hogy munkásai Isten Igéjétől áthatott egyéniségek legyenek, s tanításuk mögött, mint világmagyarázó tényező, hitük álljon. A hit pedig a református egyház meggyőződése szerint nem pótolható liberális intellektualizmussal, sem fajilag megalapozott egyháziassággal. A hit ,»nemcsak oly bizonyos ismeret, melynél fogva igaznak tartom mindazt, amit Isten az Ő igéjében nekünk kijelentett, hanem szívbeli bizodalom is, melyet a Szentlélek az evangéliom által munkál bennem, hogy nemcsak másoknak, hanem nekem is bűnbocsánatot, örök igazságot és boldogságot ajándékoz Isten, ingyen kegyelemből, egyedül Krisztus érdeméért“ (Heid. Káté, 21. kérdés). A református irodalomtanítás tehát magát feltétlenül Isten parancsa alá helyezett, az Ő kegyelmében bízó, e világgal szemben Ura mellett bátran vallást tevő, lankadatlanul Neki szolgáló hívő leiken át megszűrt irodalmi anyag továbbadása. <_ élj a az ifjúság olyan irányítása, hogy a múló emberi alkotásokban meg tudják ismerni, el is sajátíthassák az örökérvényű elemeket, s kellő értékére szállítsanak le mindent, ami nem Krisztust prédikálja. Természetesen a tanár van legelsősorban hivatva figyelmeztetni az ifjúságot: ,,Különböző és idegen tudományok által ne hagyjátok magatokat félrevezettetni“ (Zsid. 13 : 9). Akármilyen irodalmi tananyagot ír is elő a mindenkori tanterv, ez az alapelv változatlanul érvényes, kötelező, mert csakis ennek a figyelembevételével töltheti be a református iskolák irodalomtanítása a maga sajátos hivatását. Az egész református nevelésnek iránytszabó elvi elgondolásokat részletesen ismertette dr. Papp Ferenc az Országos Református Tanáregyesületnek 1934. évi október hó 1-én Budapesten tartott gyűlésén ,,A református keresztyén pedagógia alapelvei“ c. nagy hatást keltett előadásában. Ismétlés helyett egyszerűen utalok az ott elhangzottakra, azért, hogy áttérhessünk az irodalomtanítás sajátos kérdéseire. Ha Papp Ferencnek a református kegyesség fővonásait rendszerbe foglaló gondolatait, s fentiekben kifejtett azon véleményünket, hogy a református tanárnak élő hitű keresztyén embernek kell lennie, figyelembe vesszük, egyes irodalmi művek, írói személyiségek, irodalmi irányok értékeléséhez már megbízható útmutatást nyerünk. Kitűnő szolgálatot tett ebben a tekintetben Szatmáry Lajosnak a Protestáns Tanügyi Szemle 1935. évf. 113. skk. lapjain megjelent cikke: „Református pedagógia a gyakorlatban.“ Itt egy római katolikus feldolgozási móddal szembeállíttatik egy református feldolgozási mód, mely utóbbinak lényege az irodalmi művek és alkotóik lelkivilágába való behatolás, az örökkévalóval való kapcsolatuk megkeresése. Református vonásnak mutatja ki módszer tekintetében a tanárnak a tanulóval együttműködését, eredmény tekintetében a hiányérzet fokozódását. Ezek az elvek teljesen bibliai alapon állók, s rendkívül gyümölcsöző volna továbbfejtésük. E helyett
