Protestáns Tanügyi Szemle, 1943

1943 / 10. szám - Dr. Tömöry Lajos: A valódi protestáns szellemű világtörténeti tankönyv érdekében

234 Tömöri] Lajos : A valódi protestáns szellemű tankönyv érdek ében

menő áldott hullám), Isten Szent Lelkének megtérítő és megújító munkája — alig, vagy egyáltalán meg sem említtetnek tankönyveinkben. Pedig érthetetlen, megmagyarázhatatlan e népek kulturális, g zdasági, sőt politikai fellendülése a múltbeli ébredések nélkül. E népek először Isten ítélő keze súlyát érezték (lelki, nemzeti katasztrófák alkalmával) lelkűkben, a ,,bün mardosását“, és ennek következménye lett, hogy elfogadták a kegyelmet és megújultak. Az evangélium és az Élő Megváltóhoz talált nép a kegyelem eláradása folytán aztán megújult és megtisztult, úgyhogy közbizonytalanság, iszákosság és nagy népbűnök helyett közrend, népfőiskolák s nyomukban népműveltség, szociálisabb és evangéliumibb közegyházi és társadalmi) élet fakadt.

Mi a teendője tehát az új protestáns történelemkönyv írójának e szempontok érvényrejuttatása érdekében?

A látszólag vakon, végzetszerűleg rohanó történések megítélésénél a protestáns tankönyvírót az Ige vezeti. „Isten a kevélyeknek ellenáll“ és megalázza őket, ,,az alázatosaknak kegyelmet ad“. „A megtérőknek megbocsát!“ Nem fogja elkövetni a protestáns tankönyv azon gyakori hibát, hógy az uralkodók történelmét adja, vagy hogy elméleti elgondolásoktól lelkedzett „szellemtörténeti“ el nénckedést produkáljon, amely olyan távol van az igazi valóságtól, mint Isten gondolatai az emberi gondolatoktól. Isten a nép és királyok bűnét együtt és személyválogatás nélkül ítéli meg, bár a királyok sokszorta felelősek ítélőszéke előtt akaratának áthágásáért.

Még a látszólag protestáns szempontból közömbös tárgynál is az Ige érvényesül : Isten az Ő dicsőségét mással meg nem. osztja. Napoleon tárgyalásánál pl. protestáns tankönyvírónk, nevelési szempontból hangsúlyozza Napoleon féktelen hiúságát, mellyel eltűrte, sőt propagálta személyének bálványozását, sőt végül önmaga előtt is bálvánnyá lett. (Metternich emlékiratai, illetve vonatkozó Naplójegyzetei.) Viszont rá kell mutatni, hogy Isten kegyelme e nagy hadvezér-császárt is megragadja. Szentilonai magányában Krisztussal és az Evangéliummal megbékélve hal meg.

Nevelési szempontból időzzön el tankönyvírónk nagy protestáns személyiségeknek az Élő Megváltóba vetett hitből táplálkozó jellemeinek rajzánál. Természetes, elfogultság nélkül a római egyház nagyjainál, az egyetemes keresztyénség közkincsévé nőtt alakjainál is — Istennek adván a dicsőséget.

A megváltás tényének átélése és éltetése tehát végső fokon a protestáns történelmi tankönyv speciális feladata. (Ezt csak az Ige egyháza végezheti el ezen módon!) Az Egyetlen Kőszikla hirdetése. „Az Ég és a Föld elmúlnak, de az Ő beszédei el nem múlnak“, s az Élő Igéből táplálkozó élet gazdagsága igazságának nagy, komoly és örvendező tanítása. A múlt korszakok, áramlatok értékelése közben így lesz bizonyságtevőjévé a történettanítás a Történelem Urának, aki Uraknak Ura és Királyok Királya.